Egy új kezdet... [SZÜNET]

Magyarázat...

Sziasztok!
Már nagyon sok okot adtam arra, hogy utáljatok, de remélem ez nem ment annak a rovására, hogy eddig hogy tetszett vagy nem tetszett a történtem.
Én nem vagyok itt, de ti csodálatosak vagytok! Már a 18.000-es nézetséget üti a történetem és több mint 1000 vote-ot is kaphattam tőletek.
Köszönök mindent és remélem nem nagy csalódás számotokra ez a rész!

"Nagyon sok mindent beszélgettünk és babáztunk, szerintem Stella kedveli Davidet és ennek nagyon örülök, mert ő az egyetlen, aki ilyen sok dolgot tud rólam."

Persze írtunk egy kevés házi feladatot is, de szerintem mindhármunk nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Csináltam vacsit is, nem akartam felhozni a témát Stella előtt. Persze tudom, hogy még egy éves sincs a kis csöppség, de akit soha nem hívhat majd az apjának a nyugalmas étkező asztalnál felhozni témának nem kicsit éreztem kellemetlennek. Először megetettem Stellát, majd lefektettem aludni, David ebben is segített. Nem sűrün van ilyen, de Stella alig akart elaludni ezért ringattam a kezeimben, majd David elkezdett énekelni és szép lassan a kislányom elaludt.
Utána kimentünk a szobából és végre neki láthattunk a vacsorának. Nem tudom mi miatt, de csak alig volt étvágyam. Kiakartam beszélni magamból ezt az egész Luke-os ügyet.
-Szóval nem fogunk beszélni arról ami ma történt? - kívancsiskodtam.

-Figyelj én erre nem tudok mit mondani. Azt tettem ami szerintem helyes volt. Csak egy dolgot nem értek. Miért nincsen rácsok mögött?
-Úristen! Miért nem tudja megérteni senki? - csordult ki az első könnycsepp.
-Várj. Ne sírj, csak mond meg miért van ez.
-Oké. - vettem egy nagy levegőt - Szóval, ha feljelentjük akkor bíróság elé kerül az ügy és el kell mondanom pillanatról pillanatra azt, hogy mi és hogyan történt ott és akkor. Tehát újra át kellene élnem azt a rémséget és azt én se és anya se szeretnénk. Ezért inkább magántanulónak mentem, elköltöztünk és végül mint már tudod új iskolát kezdtem.
Néma csönd volt csak az én enyhe szipogásomat lehetett hallani. David lehajtotta a fejét és nem akart megszólalni, aztán végül mégis megtörte a csendet.
-Sajnálom és nem akarok neked semmi rosszat, csak képtelen voltam elképzelni, hogy miért lehet szabadlábon.
-Jó, oké. Azt hiszem mindketten tudunk most már mindent. Úgyhogy mi lenne ha többet nem hoznánk szóba se a múltat, se azt a vadállatot?
-Remek ötlet. - értett David azonnal egyet - Mostantól nincs ő, de itt vagyunk mi hárman. Csak, hogy tudd én bármiben segítek, ha kell.
David annyira kedves volt velem és Stellával, hogy nem tudom még hogy fogom neki ezt viszonzoni. Végül este 8-kor elment, de egy nagy öleléssel búcsúztunk. Nagyon jó érzés volt, erőt adott, éreztem az ölelésében, hogy sajnál, de elhiszi nekem, hogy jól vagyok, illetve hogy úgy leszek. Végül néztem ahogy David kifordul az utcából én meg beszaladtam, mert egyszercsak meghallottam Stella sírását...