Máshogy (BEFEJEZETT)

1.

Hatalmas volt a füst és semmit sem lehetett látni...Pléhpofa hiába kereste a fiát,nem találta.Több hónapon át kereste és kerestette Hablatyot,de soha senki nem látta ezek után.Az apja beengedte a sárkányokat a szigetre,miután Astrid és csapata rábeszélte vagy inkább ráerőszakolták a törzsfőre,cserébe megígérték,hogy ők még most is keresni fogják,kerül amibe kerül.De hiába volt a több éves kutatás....

És most valahol ő is csak egymaga üldögél ki tudja min gondolkozik,vagy hogy épp mi jár a fejében,hogy miért volt ez neki jó,ha egész életében csak a sárkánya van mellette és vándorol arra,amerre látnak.És hogy miért jó neki,hogy az árnyék démona nevet ragasztották rá az emberek?Ezt ő sem tudja.Viszont azt csak ő értheti meg,hogy mit miért tett...

Csak bámulta a lobogó tüzet,ami az egyetlen hőforrás volt számára,s szemeit egy pillanatra se csukta le,annyira belemerült a gondolataiba,hogy már azt se vette észre,hogy fekete hátas barátja már egy ideje lökdösi a fejével,hisz a távolban már igencsak sok volt a vikinghajó,és a vikingsereg akik folyamatos vadászatban voltak a  "démon" után.Miután feleszmélt megragadta az éjfúria nyergét és felszállt rá,majd a felhők közé repültek.Magasan szálltak az égen és onnan fürkészték a vadászokat,majd mikor alaposan kimérte a helyzetet,sárkányát zuhanásra késztette és egyetlen egy plazmabombával az égbe repítette az ellenfeleiket.

-Menjünk másik helyre pajti...-dörmögte rekedtes hangján,míg kanyarodtak egyet,majd elfeküdt s a csillagos eget kezdte el bámulni.

Hányszor gondolt vissza a múltjára,hányszor képzelte el,hogy az akkor szerzett barátai még most is vele vannak,de ahányszor feleszmélt csak a magány vette körül és semmi más.Tudta jól,hogy ő választotta ezt és tudta,hogyha most itt is lennének vele,már egyikőjük sem lenne a régi.Aki egyszer megszerette az most lehet,hogy gyűlöli és már nem is tud mit tenni ellene.Már nem mehet vissza,nem tehet úgy mintha mi sem történt volna.Megtehette volna,ó de még mennyire,de tudta,hogy senki sem tekintene rá úgy mint azelőtt.Nem tervezett visszamenni,csak ha tényleg nagy veszélyben van a falu,vagy az apja élete.De mit is számított már neki mindez,hogyha nem volt velük.Miért foglalkoztatta a dolog?A szíve mélyén végig tudhatta,hogy egyszer vissza kell majd mennie?Hogy nem folytathatja így?Hiszen szabad és az egyetlen hű társával él együtt,ott ahol akar.De mégsem örül neki igazán,mert egy része hiányzik,amit talán aznap veszített el,amikor eltűnt a tűzben.

Egy messzi szigetre tévedt,ahol valamiféle ünnepséget tartottak.Arcát eltakarta olyannyira,hogy csak a szeme látszódjon ki,majd egy csukját húzott a fejére és egy köpenyt rakott magára.Lehajtott fejjel sétált be az ünneplő vikingek közé,mintha mindvégig velük élt volna.Fogatlant egy biztonságos helyen hagyta,amíg vissza nem ér hozzá,vagy amíg nem kell kimentenie,mert esetleg részeg lesz és elkövet valami őrültséget.De mi mást gondolhatott...Bánatát egyre többször fojtotta az italokba,így nagy esélye volt annak,hogy részegen fog rátalálni a társa.Leült egy asztalhoz,majd automatikusan leraktak elé egy korsó sört,amit azonnal meg is ragadott,majd beleivott s hallgatni kezdte a körülötte lévőket.Mindenről volt szó,amit csak el tudott képzelni.Az állatok eltartása,családi állapotok,örömhírek,gyászok,sikerek,pletykák,viccek,de még is egy dolog volt amire egyből felfigyelt.

-Én mondom nektek,azok az emberek őrültek!!Még hogy a vikingek és a sárkányok békében éljenek!A Hibbantiak megszegtek egy ősi viking törvényt!Javaslom,hogy pusztítsuk el azt a falut!-magyarázott egy negyvenes éveiben járó férfi,karjaival erőteljesen mutogatva.

Hablatynak a maszk alatt keserű mosolyra húzódott a szája,majd felállt és mint aki újabb adag sört kér megindult a pult felé,ahol a férfi is ült.Leült mellé,majd szótlanul maga elé meredt,holott tudta,hogy a nagyokos férfi épp őt figyeli.

-Nem véletlenül lett Hibbant a sziget neve...Az ottaniak sosem voltak normálisak.-mondta és hangján lehetett hallani az ital megkezdődött hatását.-Csak azt ne felejtsd el,hogy...ők mindenhol ott vannak.-mondta lassan és érthetően megformálta a szavakat,miközben tekintetét a férfira szegezte,majd egy hirtelen mozdulattal megragadta hátulról a fejét és az asztalba verte.

A többi ember döbbenten nézett rá,míg elvette a második adagját,majd kiment az épületből.A sziget szélén üldögélt és egy régi kürtöt forgatott a kezében,ami egykor még az apjáé volt.Hosszasan nézegette,memorizálta minden egyes kis darabját,mintha most látná először a tárgyat,pedig szinte minden nap megnézte minden egyes kis szegletét,majd minden alkalommal vissza csúsztatta a táskája mélyére.Érezte a magányt a szívében és tudta,hogy tennie kell valamit...Valamit amivel fel tudja kelteni a régi társai figyelmét,de nem tudják egyből megtalálni.És ekkor jutott az eszébe a terv.Tudta,hogy merre halad Johann és mivel hosszas töprengés után eszébe jutott,hogy pár nap múlva már a karácsonyt fogják ünnepelni a szigetükön,úgy döntött,hogy felcsempészi a kis kürtöt a hajóra és egy figyelemfelkeltő helyre rakja.

Az éjfúria kiáltás hamar szétterjedt a levegőben és Fogatlan egy szempillantás alatt ott is volt,majd hátára kapva gazdáját megindultak az ismerős terepre.Nem akarták,hogy észrevegyék őket,ezért a lehető legködösebb és legsötétebb helyet választották a meglepetés átadására,majd figyelmesen követték a hajót,egészen addig,amíg meg nem látták a sziget apró kis fényeit.Gyorsan visszafordultak,majd kerestek egy barlangot,ahol nyugodtan tudnak aludni és nem találja meg őket senki.Tüzet raktak s közel mentek hozzá.Fogatlan álmosan pillantott fel gazdájára aki épp a könyvét olvasgatta,közben pedig társa fejét simogatta.Most nyugodtnak tűnt és látszott rajta,hogy nem agyal semmin.Arca fáradt volt és mozdulatai is egyre inkább lassultak,mígnem álom szállt a szemeire.