Sulis novellám

2K 65 2
                                    

Valóság vagy mégsem?


-Annyira jó lesz.-gondolta magában Lili. Az út további része úgy telt,ahogy az egy átlagos osztálynál szokott telni. A busz hátuljában helyezkedtek el természetesen a rosszak, a közepében a normálisak,vagyis fogjuk rá, hogy azok, elől pedig a csendesek. Lili a barátnőivel cseverészett az egész utazás alatt és nagyon jól szórakoztak együtt. Annyira izgatottak voltak az osztálykirándulás miatt, hogy még a legrosszabb poénokon is képesek voltak röhögni.A Romániába tartó út viszonylag hamar eltelt. Útközben megálltak a Hargitán is, majd kürtőskalácsokkal felpakolva röpke fél óra múlva elérte az osztály a célállomásukat, a Drakula-kastélyt. Őszintén szólva ez is csak Lili osztálya lehet, aki a Drakula-kastélyt választja az osztálykirándulásuk céljául. Egyáltalán nem meglepő... A busz lassan bekanyarodott a kastély előtti parkolóba, majd a leállítása után mindenki kiszedte a bőröndjét és mondanám, hogy beálltak kettes sorba,de ezt úgysem hinné el senki, szóval egyszerűen csak minden egyesszemély a cuccait megfogva kisebb-nagyobb baráti körökben beszélgetett.

-Indulás,gyerekek!-tapsolt kettőt az osztályfőnökük, Lili és társai pedig követték őt. A kastély kapujához érve egy nagyon szívélyes férfi fogadta az osztályt, már túlságosan is szívélyesnek tűnt. Annyira vigyorgott az ember, hogy már azt hitték Liliék, hogy az arcára fagyott a mosoly az idegennek. Ezzel igazából csak annyi volt a baj, hogy a vak is látta, hogy mekkora kamumosolyt mutat nekik, mint az később kiderült a Drakula-kastélymúzeumának és az ahhoz tartozó hotel igazgatója.

-Ez az alak tuti nem százas!-súgta oda Nóri Lilinek.

-Az biztos, de mi se, hogy idejöttünk.-válaszolta Lili aggodalmaskodva.

Az igazgató miután köszöntötte őket, odaadta nekik a szobakulcsaikat, ők pedig rögtön megrohamozták a kastélyban lévőliftet és akik már nem fértek be a liftbe, azok a csigalépcsőn a bőröndök zörgésétől szinte megsüketülve voltak kénytelenek felmenni a szobáikhoz. Lili és a barátnői nagy nehezen lepakolták a bőröndjeiket és mindenki elfoglalta a saját ágyát. Eközben beszélgetve, nevetgélve próbálták egy kicsit otthonosabbá tenni a szobájukat.

-Lányok!-jött egy tompa hang az ajtó másik oldaláról, majd az osztályfőnökük,Isti bácsi feje jelent meg az ajtóban.-30 perc múlva vacsora! Ha jól tudom chilis bab lesz, külön a mi tiszteletünkre.-mosolygott az ofő, a chilis babos résznél pedig szinte vigyorogni kezdett.

-Rendben,köszönjük!-zengték a lányok kórusban. A vacsorájuk viszonylag nyugodtan zajlott. Ki csendesen, ki hangosabban beszélgetett a szomszédaival eközben. Lili már épp az utolsó falat ételt akarta megenni, amikor Ancsi a fülébe súgott valamit.

-Komolyan!?-ejtette el Lili majdnem a villáját és csodálkozó tekintettel Ancsira. Lili egy kicsit hangosabban beszélt az átlagosnál, amire Nóri is figyelmes lett.

-Na,mi az? Mi történt?-faggatta Nóri a két lányt, Lili pedig gyorsan odasúgta neki:-Képzeld, a srácok tudnak egy rémsztorit, amit majd elmesélnek, ha visszamentünk a szobáinkba.

Vacsora után ez a társaság szinte rohant vissza a szobájukba, mármint a lányokéba. A fiúk elfoglalták az emeletes ágyak tetejét, majd egyikük nekikezdett a ,,mesének".

-Várjatok,várjatok!-szólt Balu.-Kapcsoljátok le a villanyt, úgy hatásosabb!...Hé, Marci! Kapcsold már le, légyszi! Köszi!-fejezte be Balázs, majd a hátizsákjában kezdett el kutakodni.

-Te mit csinálsz?-kérdezte Lili.

-Áh,megtaláltam!-mondta Balu, majd megvilágította az arcát a zseblámpával, hogy ,,hatásosabb" legyen és neki is kezdett:

-Réges-régen játszódott ez a történet. Pont ebben a kastélyban történt.Volt egyszer egy grófkisasszony, aki itt élt a szüleivel. Ennek a grófkisasszonynak pedig volt egy szerelme, akivel soha nemházasodhatott össze, mert hirtelen rejtélyes körülményke között a fiú elhunyt. A monda szerint ebben a kastélyban, a 313-asszobában van egy szék, amelyen a lány szelleme minden éjjel siratja a szerelmét pontban éjfélkor. Illetve egy tükör is található a szobában és aki belenéz, az valami szörnyű dolgot lát benne, majd ennek következményeként 10 percen belül meghal vagy baleset éri őt.

-Ez hülyeség, mesélj inkább valami másról!-szólt bele Marci a történetbe.

-Ssh,még nem fejeztem be.-vette vissza a mesélő szerepét Balu.-Szóval,ez a történet és találtam pár cikket is még otthon, olyanokról,akik rejtélyesen a 313-as szoba közelében haltak meg és érdekes módon mindegyik éjfél után 10 perccel.

-Ez azért nem semmi!- törte meg a rájuk nehezedő csendet Nóri.

-Megkeressük azt a szobát?- szólaltak meg többen is közülük.

-Nemár, ti normálisak vagytok?-szólalt meg Lili aggodalmaskodva. Asrácok viszont hajthatatlanok voltak, senki sem tudta őket megállítani, viszont Lili és Nóri is velük akartak menni.

Így tehát hatan(4 fiú, Nóri és Lili) indultak el a 313-as szobafelfedezésére. Azon az emeleten, ahol ez a szoba volt, szinte minden lépés után nyikordult egyet a padló, a szél meg süvített,pedig nem is volt egy ablak a közelben.

-Én nem merek!-szólt Nóri.

-Ha eddig eljöttünk, akkor nincs visszaút!-mondta Lili határozottan,majd azzal a lendülettel benyitott a kísérteties szobába. Marci és Balu adtak neki egy lámpát, amivel Lili bevilágított az elhagyatott helyiségbe. Leszakadt függönyök, egy törött asztal és rengeteg por látványa fogadta őket. Szemmel látható volt,hogy minimum több évtizede senki nem tette be a lábát oda. Lili ekkor közelebb lépett a törött asztal egyik darabjához, majd a sarokban megpillantott egy nagy téglalap alakú letakart tárgyat.

-Gyerünk,bátorság!-motyogta Marci, ő így próbált erőt önteni magába és a többiekbe is.


-Akkor háromra és ne nézzetek oda, nem tudhatjuk, hogy mi ez pontosan.-fordult Lili mind az öt személyhez egyszerre.-Egy! Kettő!Három!-a lepel a földre hullott, majd főszereplőnk a tükörbe nézett. Először csak magát látta, majd megjelentek lassan a barátai tükörképei is, valamint az is, hogy mindegyikőjük meghal. Lili rögtön figyelmeztetni akarta a többieket, de ekkor minden elhomályosult és Lili egy hatalmas sikítás kíséretében felébredt a rémálmából...

A maffiafőnök lányaWhere stories live. Discover now