A maffiafőnök lánya

5. rész

-Halihó!-nyitottam ki hazaérve a bejárati ajtónkat, majd Ryan-nal a hátam mögött becsörtettünk rajta.
-Sziasztok!-kukkantott ki anya a konyhából.
-Üdv!-köszönt Ry is.
-Áh, jó, hogy végre itthon vagytok.-ölelt meg gyorsan apám.-Beszélnünk kell valami fontosról.-nézett kettőnkre, majd arca átváltott normálról aggódó arckifejezésre.
-Ez is olyan lesz, mint legutóbb? Nézd, mi lett belőle.-mutattam körbe fáradtan. Nem akartam még egy ilyen "fontos beszélnivalót".
-Öhh.-vakarta meg apa a homlokát.-Nos, nézzük csak. Szerintem ez nem olyan drasztikus mondandó lesz, mint legutóbb.-gondolkozott tovább.-Csak arra kérlek téged, Sophie, vagyis kettőtöket, hogy próbáljátok megérteni minket és ezt a helyzetet.-próbált megpuhítani minket apám.
-Rendben.-szólalt meg Ryan.-Én megpróbálom megérteni magukat.-nézett a szüleimre, majd biztatóan felém tekintett.
-Oké.-adtam meg magam.
-Szóval azt szeretnék anyáddal, hogy Ryan ideköltözzön hozzánk.-mondta lassan, minden szónál apró szüneteket hagyva.-Úgyis az a feladata, hogy védjen téged, és kezd a fiammá válni, hogy úgy őszintén mondjam. És ez mindkettőtöknek valószínűleg nagyon hasznos lenne.-kezdtett hirtelen hadarni, én meg már az elejénél lemaradtam...egy kissé...eléggé.
-Várj, akkor Ryan ideköltözik?-próbáltam értelmezni a hallottakat.
-Ha beleegyezel.-mondta apu, de inkább kérdésnek hatott.
-Hááát...-nyújtottam el a szavaimat, közben pedig lassan körbefordultam, végig arra koncentrálva, hogy hogyan mondjak nemet. Végül Ryan-re esett a tekintetem, aki félve emelte felém a fejét. Ennyire csak nem lehetek gonosz...-Jól van.-hunytam le a szemem és mondtam ki a válaszom.
-Ez csodálatos.-pattant fel anyu, utána pedig szinte az összes szó egybemosódott.
-Én...én felmegyek.-hebegtem az emelet felé mutogatva, de kétlem, hogy bármi meghallotta volna. Azt hiszem egy kisebb sokkot kaptam, vagy nem is tudom pontosan. Beléptem a szobámba és azzal a lendülettel ledőltem az ágyamra, hogy esetleg megpróbáljam végiggondolni ezt az egészet. Nem nagyon akart ez összejönni.

Pontosan nem tudom, hogy mennyi idő múlva, de egyszer csak halk kopogásra lettem figyelmes. Megnéztem az időt, majd álmosan, a párnámba motyogva fogadtam a kis vendégemet. Óvatosan kinyílt az ajtóm, majd Ryan dugta be rajta a fejét.
-Ébren vagy?-kérdezte halkan, bár már sikerült akkorra felébredtem.
-Neeem.-mondtam eléggé érthetetlenül.
-Szóval, akkor fenn vagy.-jött be teljes egészében, majd megállt az íróasztalom mellett.-Sophie...-szólalt meg néhány perc múlva, mire kénytelen voltam feltápászkodni.-Öh, nos...-mondta és sikerült végre felülölnöm és úgy figyeltem tovább őt.-Egy szavadba kerül és elmegyek örökre.-nézett bele mélyen a szemembe.-Biztos nem szeretted volna, hogy itt lakjak veletek. Bocsánat.-fejezte be és már nyúlt is a kilincsért.
-Nem akarom.-hajtottam lea fejemet az ágyamon ülve, mire megtorpant és visszafordult.-Nem akarom, hogy elmenj.-léptem elé és óvatosan fürkésztem a szemeit.
-Tényleg?-mosolygott kisfiúsan, viszont láttam az arcán, hogy nagyon megkönnyebbült.
-Tényleg.-mosolyogtam rá én is.
-Örülök neki.-mondta, majd lassan magához húzva megölelt.-Mennem kell.-szólalt meg Ry néhány perc múlva.
-De nem akarsz.-nevettem fel a válla fölött.
-Azt hiszed, mi?-szívta a vérem.
-Tudom én.-röhögtem ki egyszerűen.
-Igazad van...-ismerte be.-De még ki kell pakolnom...És az nagyon fontos.-ecsetelte nekem, amit csak mosolyogva hallgattam.
-Jó.-engedtem el.-Menj, pakolni.-mondtam sértődöttséget tettetve.
-Megyek is.-kacsintott egyet, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Ahogy bezáródott az ajtó valami hihetetlenül nagy boldogság uralkodott el rajtam, talán azért, mert Ryan ideköltözött vagy csak mert nagyon kedveltem őt. Furcsa érzés ez, amikor már a tudattól boldog vagy, hogy ott van veled.
Beindítottam az új kedvenc dalomat Shawn Mendes-től, (az I know what you did last summer-t) és azon gondolkoztam, hogy akaratlanul is, de beleszerettem Ryan-be. Vajon mikor történt ez?