A maffiafőnök lánya

8. rész

-Sophie, ma átjössz csillaglesre?-kérdezte Ryan,mielőtt beléptünk volna a házunkba.
-Nem hiszem.-jelentettem ki határozottan. Válaszul csak egy lekókadó fejet kaptam.
-Mrs Brown!-nyitott be a bejárati ajtón Ry.
-Áh, sziasztok! Gyertek, egyetek!-kukucskált ki anyu a konyhából.
-Én nem vagyok éhes. Ha nem baj, akkor felmennék.-indultam a lépcső felé.
-Sophie, van valami baj?-állt meg anya kezében  a fakanál.
-Nem, nincsen. Csak fáradt vagyok.-válaszoltam  a szokásosnál talán gyorsabban.
-Rendben. De ha van valami, akkor azonnal szólj! Jó?-nézett rám aggódva anyu.
-Rendben.-majd egy gyors lendülettel felrohantam az emeletre. Benyomtam a tévét, majd ledőltem az ágyamra. Hamar elnyomott az álom és csak a telefonom pittyegésére ébredtem fel.
-Sophie, ébren vagy?-lépett óvatosan apa a szobámba.
-Persze.-feleltem, majd feltápászkodtam törökülésbe.
-Holnap lenne egy kis dolgotok, Ryan-nal.-ült le mellém az ágyra.
-Mégis mi?-kérdeztem egy kicsit feszülten, mégis izgatottan.
-Tudod, kicsim, ez a maffiásdi nem egy leányálom. Pont ezért kell minél hamarabb megtanulnod egy fegyvert kezelned. És Ryan meg tudja ezt neked tanítani.
-Ő tud lőni?-meredtem magam elé döbbenten.-Sose mondta.-suttogtam már alig hallhatóan.
-Igen, tud. Itt ez alapfeltétel.-világosított fel apu, és úgy hangzott, mintha ez teljesen normális lenne.
-Rendben.-feleltem.-Szóval akkor holnap Ryan megtanít lőni?-próbáltam nyugodt maradni.
-Igen, kislányom.-mosolygott rám.-Jó éjt, aludj jól!-mondta, majd egy éjjeli puszit nyomott a homlokomra.
-Jó éjt!-sóhajtottam.-Ti is.-mondtam, majd miután kiment apa, ismét elnyújtóztam az ágyon.
Tud lőni? Sose mondta...mondjuk sose kérdeztem. Nem tudtam elaludni...sehogysem...pedig nagyon póbáltam.
-Pszt.-nyitottam be halkan Ryan szobájába. Szerencsém volt, mert még nem aludt.
-Sophie.-kapta felém a fejét az ablakban ülő Ry.-Gyere.-nyújtotta kezét és felsegített az ablakba. Így voltunk ott mi, hárman...Ryan, én és a köztünk kialakult némáság. Egy idő után kezdtem magam feszélyezve érezni, ezért megtörtem a csöndet.
-Tudsz lőni?-emeltem rá tekintetem.
-Tudok.-felelte.
-És milyen érzés?-kezdtem el faggatózni.
-Rossz...rossz lelőni akármit vagy...-akadt meg egy kicsit.
-Vagy valakit.-fejeztem be mondatát.
-Pontosan. De néha meg kell tenni, ha éppen téged akarnak lelőni.-tette hozzá.
-Remélem én sose fogok ilyen helyzetbe kerülni.-bámultam magam elé.
-Ezt nem tudom garantálni...azt viszont megígérem, hogy mindig vigyázni fogok rád.-mosolyodott el halványan.
-Köszönöm.-öleltem meg hálásan.

-Gyere.-pattant fel hirtelen, majd a kezemnél fogva húzott az ajtó felé.
-Hova?-kérdeztem, de továbbra is csak kifelé húzott.
-Ssh.-állt meg a lépcső tetején és óvatosságra intett.
-Ryan, miben sántikálsz?-kérdeztem nevetve.
-Majd meglátod.-ragadta meg a derekam, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Lassan lopakodtunk le a lépcsőn, majd ki az ajtón, végül Ryan a kertünkbe vezetett.
-Csukd be a szemed.-suttogta a fülembe és mint mindig, most is azonnal kirázott a hideg.
-Már megtetted.-nevettem halkan, utalva arra, hogy már eltakarta kezeivel a szemeimet.

Lassan araszoltunk a fűben, majd Ry hirtelen megállított.
-Kinyithatod?-suttogta izgatottan.
-Ez...ez...gyönyörű.-esett le az állam.
-Reméltem, hogy legalább egy picit tetszeni fog.-mondta Ryan, de még a holdfényben is tisztán látszott, hogy mosolyog.
-Foglalj helyet.-vigyorgott. Ez a fiú kitett magáért rendesen. Egy pokróc hevert a fűben, rajta egy kosárral és kis csokor virággal. Fantasztikus volt...egyszerűen lenyűgöző.
-Miért kapom ezt?-ráncoltam össze a szemöldökömet.
-Mert szeretnék valami fontosat kérdezni tőled és ennek meg kell adni a módját.-mosolygott.
-Milyen fontosat?- néztem rá értetlenül.
-Sophie...-fogta kezébe a kis virágcsokrot.-Leszel a barátnőm?-kérdezte csillogó szemmel.
-Ryan...én...-a meglepettségtől alig tudtam megszólalni. Úgy éreztem, nem kellenek szavak. Odahajoltam hozzá, majd megcsókoltam.
-Akkor ez igen?-mosolygott kisfiúsan.
-Ez igen.-vigyorogtam. Azzal a lendülettel hanyatt feküdt, engem pedig magára húzott.
-Ez pedig a tiéd.-nyújtotta át a virágot.
-Köszönöm.-szívtam be mélyen a virág illatát.
-Nézd csak.-mutatott fel, a csillagokra.
-Woah.-ámultam el, majd mellé feküdtem.
-Néézd, nézd!-kiáltott fel Ryan.
-De szép!-sóhajtottam fel. Ryan a kezeim kutatására indult, majd amikor megtalálta óvatosan rákulcsolta ujjait.
-Jó érzés, hogy a barátnőm vagy.-mondta nosztalgikusan Ryan.
-Jó érzés a barátnődnek lenni.-húzódtam közel hozzá és fél karommal átöleltem őt.

-Holnap lövészgyakorlatra megyünk.-szólaltam meg hirtelen, mire Ryan felém fordult.-Megtanítasz?-kérdeztem izgatottan.
-Persze.-mondta.-Ez a feladatom...-tette hozzá.-Megesszük a szenyákat?-ült fel Ry.
-Váá. Kaja? Imáádlak.-röhögtem és gyorsan kikaptam az egyik szendvicset a kosárkából.

Miután megettük a szendvicseket, összeszedtem a pokrócot, majd Ryan felkapott az ölébe és úgy vitt fel egészen a szobám bejáratáig. Ezután ő elvitte a helyére a kosarat, majd visszajött hozzám. Ismét felkapott és bevitt a szobámba.
-Remélem ugyanígy fogom csinálni az esküvőnkön.-tett le végül az ágyamra. Az esküvő szó hallattán egy kicsit elpirultam.
-Remélem.-adtam egy hosszú csókot Ryan-nek.
-Jó éjt!-mondta az ajtóban állva.
-Jó éjt.-mosolyogtam, majd becsukódott az ajtó.

Pls. kukkantsatok be a másik sztorimhoz is. Köszi. :)