A maffiafőnök lánya

17. rész

-Sziasztok! Alexis West vagyok.-köszönt kedvesen.
-West.-bámult dermedten Ryan maga elé, majd közelebb húzott.
Álljunk meg egy percre! West? Mint Ryan West? Mi folyik itt?

-Sophie Brown.-nyújtottam a kezem és egy halvány mosoly futott át az arcomon.-Ő pedig Ryan, Ryan West.-szorítottam meg a még mindig maga elé bámuló Ryan karját.
-Szi...-de a West hallatán megállt Alexis keze a levegőben. Ő is ledermedt, mit ne mondjak. Ryan?-tette fel a költői kérdést.-Ryan, te vagy az?-csillant fel Alexis szeme, mint aki épp most talált meg egy elveszett kincset. Tulajdonképpen így is volt.
-Nővérkém!-mondta Ryan, majd szorosan megölelte Alexist. Most már mindent értettem.
-Gyertek, üljetek le és meséljétek el nekem is ezt a történetet, mert most már semmit se értek!-tessékelt be minket Albert az ajtóból.
Miután helyet foglaltunk, Alexis neki is kezdett.
-Tudjátok, Ryan-nal hosszú történetünk van! Gondolom azt már tiszta, hogy testvérek vagyunk. Ryan és én árvaházba kerültünk, amikor még kicsik voltunk. Soha nem gondoltam, hogy valaha újra viszont látlak.-mosolygott Lexi.
-Én se!-eszmélt fel Ryan a merengéséből és folytatta:-  Soha nem kételkedtem abban, hogy a szüleim igazából nem is a valódi szüleim, de aztán egy nap meghallottam, amikor arról veszekedtek, hogy elég idős vagyok -e az igazsághoz vagy nem. Akkor, ott minden világossá vált, és beavattak a történtekbe. Elmondták, hogy autóbalesetet szenvedett a családom és rajtam kívül mindenki életét vesztette. Majd olyan egy éves koromban elhoztak az árvaházból, és teljesen addig a napig mindent eltitkoltam előlem. Ezután munkát szereztem Édesapádnál-nézett rám Ryan egy apró mosollyal. A többit meg már tudod.-húzott magához egy csókra.
-Nekem is hasonlót mondtak a nevelőszülők, de még azt hozzátették, hogy volt Ryan nevű kisöcsém.-mondta Alexis, majd átölelte Ryan-t. Amint betöltöttem a 18-at, elköltöztem, munkát szereztem a maffiába és próbáltalak megkeresni. És végre megtaláltalak.-sóhajtott egy mélyet Alexis.
Ahha!-szólalt meg Albert.-Szóval tesók vagytok, otthagytátok a nevelőszüleiteket, maffiában melóztok. Csak nekem sántít ez a történet?-Albert értetlenségünkből konstatálva hozzátette:-Ezt költői kérdésnek szántam. Hagyjuk... Biztosak vagytok abban, hogy a szüleitek meghaltak?
-Mondasz valamit, Albert!-ugrott fel Alexis.-Lehet, hogy mindketten élnek és...
-És nem keresnek minket...-szólalt meg Ryan szomorúan.
-Ryan...-fordultam felé, arcát kezeim közé fogtam és mélyen a szemeibe néztem.-Nem adhatod fel! Hisz nézd itt van a halottnak hitt testvéred.
-Igazad van!-mosolyt varázsolt az arcára és ismét Lexihez fordult.
-Szerintem keresnek minket...-folytatta Alexis.-Kivéve, ha azt hiszik, hogy meghaltunk!-vágták rá egyszerre.
-Mit tegyünk?-néztem rájuk kérdőn.
Menjünk el a Főnökömhöz, hátha ő tud segíteni nekünk!-javasolta Lexi.
-És nekem.-tettem hozzá.-Beszéljük meg ebéd közben.

Így is lett. Az étkezés közben elmeséltem Alexis-nek az egész történetet. Azt, hogy Apám maffiafőnök, hogy a jobb keze összeesküvött ellene, és azt is, hogy el kellett menekülnünk az otthonunkból. Bemutattam neki  egy kicsit jobban Albertet és ezek alapján Lexi már levágta, hogy miért is van szükégünk a Főnöke segítségére.
-Ez szörnyű. De helyrehozzuk! Együtt legyőzzük azt a mocskot!-reagálta Alexis, majd folytatta:-És ti?-mosolygott kettőnk, Ryan és felém nézve.
Ő A BARÁTNŐM.-jelentette ki büszkén Ryan úgy, mintha csak ez lenne biztos dolog az egész univerzumban. Éreztem, hogy elpirulok, de ettők ki nem pirult volna el? Tekintetem lassan ráemeltem, miközben összekulcsoltuk kezeinket, én meg Alexis-hez fordultam.-RYAN PEDIG A FIÚM.-visszafordultam Ry-hoz, aki kisfiús arccal vigyorgott rám, mint egy tejbetök. Egyik kezem arcára helyeztem, majd magamhoz húztam egy csókra.
-Istenem, de édesek!- súgta oda Alexis Albert-nek, de úgy, hogy mi is hallottuk.
-Ez tuti.-vigyorgott Albert is.-Na jó, gerlepár, ha nem hagyjátok abba, lespriccellek titeket vízzel, ahogy a macskákat szokták.-mondta röhögve, mire hangos nevetésben törtünk ki mindnyájan.
-Jóóó.-mondta Ryan, és meg egy puszit nyomott az arcomra.
-Mikor induljunk?-tért át Lex egy fontosabb témára.
-Azonnal akár.-válaszoltan céltudatosan.

Pillanatok alatt autóba pattantunk, és körülbelül 20 perc múlva megérkeztünk az itteni maffiafőnök bunkeréhez. Hihetetlenül hasonlított az otthonihoz. A járművünk lassan gördült a bejárat felé, amikor hirtelen Ryan-nel figyelmesek lettünk valamire.
-Ez mégis hogy a francba kerül ide?-bosszankodott Ryan, mire csendre intettem.
-Nem szabad, hogy észrevegyen minket.-mondtam inkább saját magamnak, mint Ryan-nek, vagy a többieknek.
-Ugye nem... -sóhajtott Albert- Jack az?
-De, ő.-válaszoltam.
-Valószínű, meg akarja győzni a Főnököt, hogy álljon az ő oldalára és segítsen titeket levadászni.-boncolgatta Alexis.
-Alexis, ugye meg tudod győzni ennek az ellenkezőjéről a Főnököd?-intéztem hozzá szavaim.
-Nagyon remélem...-mondta ledermedve.
-Mert különben innen is el kellene menekülnünk és úgy nem tudnánk megnyerni a maffiaháborút.-mondtam szomorúan, majd Ryan karjainak védelmébe menekültem.

Visszatértem, emberkék! Haliii❣ Remélem tetszik nektek a rész. 🙋🏼 És mindekinek fantasztikus, olvasással és vidámsággal teli nyári szünetet kívánok! Szabina ❤️