A maffiafőnök lánya

10. rész

-Ez nem mehet így tovább.-mondta Selena aggódva. Na ja...nem csoda, hogy ezt mondja. Egész héten úgy jártam-keltem, mint egy zombi...a suliban és otthon is egyaránt.
-De ma elvileg lehet, hogy hazaérnek.-nyugtattam inkább magamat, ahogy egyébként a hét minden napjan tettem.
-Reméljük.-mondta Sel.
-Lányok, el fogtok késni a suliból.-kiáltott fel az emeletre Anyu.
-Megyünk már.-sóhajtottam, majd a táskáinkat a vállunkra kapva indultunk le a földszintre.
-Üljetek csak le!-mutatott Anyu a megterített asztalokra.
-Anya, szerinted ma már hazajönnek?-néztem a reggelim elfogyasztása közben.
-Pontosan nem tudom, viszont azt mondta Apád, hogy majd felhív, ha már elindultak.-mondta Anyu.
-Ennyire el tud egy üzleti tárgyalás húzódni?-bigyesztette le Selena a száját.
-Sajnos, igen.-bólogatott Anyu. Jobbnak láttuk Selenát nem beavatni az ügyeinkbe.
-Te jó ég!-kiáltottam fel, amikor megláttam, hogy mennyi az idő.-El fogunk késni!-ijedtem meg.
-Nyugi, elviszlek titeket!-mosolygott Anyu.
-Köszi.-mosolyogtam vissza rá.

Az iskolába érve azzal találtuk szembe magunkat, hogy mindenki a bállal van elfoglalva. Lányok álltak a szekrényeknél susmorogva, néhány fiú pedig éppen most szerette volna elhívni a kiszemeltjét. Plakátokon hirdették a bált, bár mondjuk nem volt rá szükség, így is mindenki erről beszél.
-Tényleg, Selena.-fordultam felé, miközben a folyosón sétáltunk.-Ééés ki hívott el a bálba?-kérdeztem és alig bírtam megállni, hogy ne kuncogjak.-Szóóóval?-fordítottam magam felé Selena-t, akinek láthatóan ragyogtak a szemei.
-Mondd már!-szóltam rá kíváncsian. Selena nem válaszolt, csak a folyosó végében lévő szekrények felé bökött.-Andrew?-pillantottam a mutatott irányba, majd vissza Sel-re.
-Ühüm.-vörösödött el, majd kezébe vette az egyik tincsét és azt kezdte el tekergetni. Andrew-n végignézve rá kellett jönnöm, hogy nála jobb párt ha akarnék, se tudnék elképzelni Selena mellé. Andrew kedves, okos és tisztelettel bánik a nőkkel-nem úgy, mint Tom, Sel bátyja-.
-Aranyosak lesztek együtt.- öleltem meg boldogan Selena-t.
-Őszintén megmondva féltem, hogy mit fogsz mondani róla.-ismerte be lesütött szemekkel.
-Sel, mindig csak az őszintét.-öleltem meg újra, mire majdnem sírva fakadt.
-Köszi.-mosolygott boldogan.-És milyen lesz a ruhád?-kérdezte Sel.
-A fenébe is.-kaptam hirtelen a szám elé.-Teljesen kiment a fejemből.
-Se baj.-legyintett Sel.-Ma délután átmegyek és választunk egyet, okés?-vigyorgott.
-Köszönöm.-vigyorogtam én is.

Délután hazafelé sétálva Selena a leendő báli ruhámról fantáziált, nekem viszont csak apáékon járt az eszem. Ugye nem sérültek meg? Ilyen és efajta gondolatok kavarogtak a fejemben, még akkor is amikor hazaértünk.
-Szia, anya!-nyitottam be a házunkba.
-Sziasztok!-köszönt vidáman anyu, mint mindig.
-Csókolom!-mosolygott Sel is.
-Mi felmegyünk készülődni.-mondtam anyunak a lépcső aljáról.
-Oké.-kiáltott anyu a konyhából.
-Valami kihívó kell.-bújt bele a szekrényembe Sel.
-Nem szépségverseny lesz, Sel.-emlékeztettem.
-Én a színre gondoltam.-vigyorgott, majd megmutatta a kezébe akadt darabot.
-Woow!-ámultam el.
-Menj és próbáld már fel!-küldött a fürdőszobába.
-Naa milyen?-kiáltott Sel néhány perccel később.
-Mondd meg te.-mondtam és a mondatom végére kiléptem a helyiségből.
-Gyönyörűen áll rajtad. Tökéletes választás.-ámuldozott tovább.

-És le ne edd!-mondta el Selena az utolsó instrukcióját a házajtóban állva.
-Jól van, jól van.-bólintottam sokadjára.-Köszönök mindent, tényleg!-öleltem meg Selena-t hálám jeléül.-Az egész hetet.-suttogtam halkan.
-Sophie, ez a legjobb barátok dolga.-mosolygott rám.
-Hey, aztán okosan Andrew-val!-kiáltottam utána.
-Na de, Sophie!-nevetett hangosan a hazafelé sétáló Selena.
,,Ne edd le!" Egyre csak ez az egy mondat visszhangzott a fejemben. Hm...megpróbalhatjuk.
Visszamentem a házba, majd fel a szobámba. Magamhoz öleltem a kiválasztott darabot és elképzeltem, ahogy susog, miközben Ryan-nel táncolok. Az álmodozás után magamra öltöttem a fürdőben a vörös estélyit, majd megálltam a nagytükröm előtt.
-Igazán gyönyörű.-hallottam a hátam mögül, majd jobbra fordítottam a fejemet és a tükörben megpillantottam anyut.
-Szerinted hazaérnek még ma?-fordultam vele szembe.
-Nyugodj meg, kicsim! Hidd el mindent meg fognak tenni, hogy időben visszaérjenek.-ölelt meg szorosan anyu.

-Azt hiszem, indulhatunk.-fújtam ki a levegőt a lépcső alján.
-Fotózzalak le?-kapta anya a kezébe a kamerát.
-Inkább ne. Úgyis csak egy szomorúan mosolygó, magányos lányt látnék rajta.
-Hát jó.-bicentett anyu. Óvatosan lépkedtem a házunk előtt álló kocsi felé, majd a ruhámra nagyon vigyázva (oda ne csukjam már a szélét) beszálltam az anyósülésre. Az utunk viszonylag némán telt, végül lefékeztünk a sulinál.
-Érezd jól magad!-mondta anya keserű mosollyal, majd hozzátette:-Csak hívj és jövök!-adott egy puszit és elhajtott.
Ott álltam, most már egyedül a suli előtt. Pechemre Tom és haverjai is pont ekkor érkeztek meg. Juhé!? Nem.
-Szia, Sophie.-jött oda Tom, leszakadva a bandától.
-Szia, Tom.-köszöntem, csak hogy ne tűnjek annyira bunkónak.
-Öm nem akarsz esetleg bejönni?-kérdezte kedvesen...túl kedvesen.
-De, nem ártana.-húztam el a számat.
-Hát akkor.-nyújtotta felém a kezét.-Menjünk.-fejezte be, miután tenyerébe helyeztem kezemet.
-Rendben.-sóhajtottam.
Miután bementünk próbáltam minél jobban elrejtőzni Tom elől. Amíg kb. mindenki táncolt, addig én a hátsó kertben találtam egy nyugodt padot.
-Ez itt jó lesz.-sóhajtottam fel hangosan.

2 óra múlva még ott ültem azon a padon. Az egyetlen dolog, ami történt ennyi idő alatt, az az, hogy Selena és Andrew kijöttek és megcsókolták egymást. Tök romi volt, szerencse, hogy nem vettek észre.
-Azt hiszem, én haza megyek.-mondtam Selena-éknak a bálteremben lebigyesztett szájjal.
-Maradj még.-kérlelt kedvesen.
-Ryan úgyse fog jönni és így nincs értelme maradnom.-sóhajtottam.
-De hát még nem is táncoltál velem.-lökött meg aranyosan Andrew, mire kénytelen voltam elmosolyodni.
-Talán majd máskor, Andrew.-mosolyogtam -a mai napon először-igazán őszintén.
-Szavadon foglak fogni, Sophie!-nevetett fel csintalanul.
-Jaj nekem.-nevettem.

Még mielőtt hazamentem volna, úgy gondoltam, kimegyek még egyszer és a padtól is elbúcsúzom. Így fair, nem?
Leültem, majd felnéztem az égboltra. Pont egy hullócsillag suhant el a csillagok között.
-Bárcsak...-dünnyögtem csukott szemmel.
-Szia, Sophie.-duruzsolt egy ismerős hang a fülembe. Ezt nem hiszem el! Kinyitottam a szemem és megláttam őt. Smokingban, tökéketes hajjal és csillogó szemmel állt ott előttem.
-Ryaan-öleltem meg azonnal.
-Sophie.-húzott még közelebb magához.-Annyira hiányoztál.-suttogta a fülembe.
-Nekem is. El se hiszed mennyire.-mondtam elcsukló hangon. Mellkasomat elfogta a sírás és nem bírtam tovább. Az utóbbi egy hét megmutatta, hogy Ryan piszkosul tud nekem hiányozni.
-Hölgyem! Szabad egy táncra? Vagy kettőre.-hajolt meg előttem elegánsan Ryan.
-Uram!-kezdtem el kuncogni, miközben pukedliztem egyet.-Háromra is.-vigyorogtam.
-Szaván fogom, Kisasszony!-mondta, amíg a vállára hajtottam a fejemet.
-Fogjon!-néztem a szemébe. A holdfény csillogott a kék szempárban...ugyanolyan volt, mint amikor először találkoztunk.
-Fogom is.-mondta, majd lassan magához húzott a holdfényben és megcsókolt.

Huh, eddigi leghosszabb rész! :) Ha tetszett vote-oljatok, kommenteljetek! Remélem tetszik. :))