A maffiafőnök lánya

7. rész

Reggel piros pírrel ébredtem az arcomon. Zavarban voltam...még mindig. Kezeimet az arcomra tettem, majd elmosolyodtam...jónéhány percig csak ott ültem magam elé bámulva.
-Sophie, készülődj!-kiáltott fel anyu a lépcső aljáról.
-Már is.-kiáltottam vissza. A tegnap történtek miatt letörölhetetlen volt a vigyorom és a péntek csak dobott rajta egyet. Hamar elkészültem, majd a lépcsőn lefutva lementem reggelizni. Szerencsére még Ryan nem volt lent, ezért valamelyest nem voltam retekpiros.
-Jó reggelt!-köszöntem anyunak és apunak.
-Neked is.-hangzott egyszerre.
--Sophie, drágám! Lehívnád Ryan-t is? Szerintem elaludt.-kért meg anya, mire vonakodva, de elindultam vissza az emeletre.
-Ryan.-nyitottam be a szobájába.-Fenn vagy?-mondtam halkan, majd az ágya guggoltam.-Ryyan.-
-Suttogd a fülembe.-nyitotta ki fél szemét, majd megvillantotta az álmos mosolyát.
-Neem.-mondtam, majd mosolyogva néztem, ahogy lustálkodik.
-Akkor legalább húz fel innen. Nem bírok felülni, fáradt vagyok.-dünnyögte.
-Ahh jóó.-mondtam, majd két kezét megragadva próbáltam felhúzni. Bár ne tettem volna...egy hirtelen mozdulattal maga mellé rántott az ágyikóba és aludt tovább, miközben fél karjával ölelt.
-Hihetetlen vagy.-röhögtem fel.-El fogunk késni.-ültem fel és kibújtam karja öleléséből.-5 perced kapsz és addira legyél lent.-dobtam az arcára egy tiszta pólót, majd nevetve kiléptem a szobájából.
-Jó reggelt.-esett be a konyhába Ryan a konyhába 5 perc elteltével.-Bocsánat, de elaludtam.
-Nincs semmi baj. Gyere, reggelizzél.-invitálta kedvesen anyu.
-Köszönöm.-foglalt helyet Ryan szemben velem, majd gyorsan enni kezdett.

-Itt a kocsi.-pattantam fel, amint meghallottam az autónk dudáját.
-Köszönjük, drágám, nagyon finom volt a reggeli.-puszilta meg apu anyut, mi, Ryan-nel pedig kifelé indultunk.
-Hölgyem.-nyitotta ki Ryan a kocsiajtót.
-Köszönöm Monsieur.-biccentettem meg a fejem, majd röhögve a kocsiba szálltam.

A sulihoz érve kiszálltunk, majd az iskola bejárata felé vettük az irányt. Első óránk töri volt, ezért felsétáltunk a második emeletre. Beléptük a terembe, de a megszokott üresség helyett szinte egy kis tömeg volt már ott. Sajnos Tiffany is. Ő egy igazi plázacica. Tovább nem is részletezném.
-Ryyan.-jött oda hozzánk nyávogva.-Szia!-illegette magát tovább. Nekem nem is köszönt...paraszt.-Szóval Ryie, elhívtál már valakit a bálba?-hajolt Ryan-hez és már majdnem belemászott az arcába.-Mert arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem. Nagyon jól mutatnám...-és csak mondta és mondta.
-Figyelj, Tiffany!-szakította félbe Ry, amiért külön hálás voltam neki.-Nem mehetek veled...bocs.-ismerte be Ryan, mire Tiffany arcáról lehervadt a művigyor.
-Mi? Miért?-váltott át hisztérikus üzemmódba.
-Azért, kedves Tiffany, mert én mással szeretnék menni a bálba.-jelentette ki Ryan, mire ledöbbenten meredtem rá.
-Mégis kivel? Ha nem a suli legmenőbb csajával, vagyis velem?-sipákolta Tiff.
-Sophie-val.-válaszolt Ryan, mire teljesen ledöbbenve néztem rá.-Sophie.-fordult ezúttal Ryan felém.-Eljönnél velem a bálba?-szegezte nekem a kérdést, miközben szemeimből próbált valamit kiolvasni.
-Persze.-mosolyogtam, mint egy tejbetök.
-Na tessék.-fordult ismét a lányhoz.-Ő jön velem a bálba.-nézett diadalmasan Tiffany-ra.
-Hát jó...-erőltetett egy vigyort a fejére Tiffany.-Akkor szia Ryan.-mondta, majd úgy ment el, ahogy jött...nyávogva.
-Sophie.-szólalt meg Ryan,de ekkor megérkezett a történelemtanár.

Óra után Ryan kihúzott a folyósóra, azzal indokolva, hogy mondani szeretne valamit.
-Sophie.-húzott oda egy padhoz, majd ő is leült mellém.-Tényleg velem szeretnél jönni a bálba?
-Igen, Ryan, veled szeretnék menni.-hajtottam a vállára a fejem.
-Köszi.-adott egy puszit a homlokomra.
-Nem fogsz a bál napján lekoptatni?-nézett rám aggódva.
-Olyannak ismersz?-mosolyodtam el halványan.
-Igaz.-mondta, majd visszahajtotta a fejét a fejemre.

Következő óránk szerencsére tesi volt. Azt nagyon szeretjük mindketten. Csak egy a bibi...Tiffany. Na ja. Ő neki is akkor van tesije, amikor nekünk, ugyanis osztálytársak vagyunk.
-Jól áll ez a nadrág.-súgta nekem Ryan a tesiteremben.
-Tetszik, mi?-nyújtottam ki a nyelvem rá.
-Nagyon is.-kacsintott pimaszul.

Miután vége lett az óráknak, lementem a szekrényemhez, amikor is érdekes dolognak lettem szemtanúja. Ryan és Tiffany volt ott. Ryan fogta a lány két kezét és közben a falhoz nyomta. Valamit mondott is, de azt már nem hallottam...túl messze álltam.
Romokban hevertem. Az eddigi összes reményem a porban hevert. Szemeim lassan elhomályosultak a könnyektől, én pedig kirohantam az épületből. Hogy hihettem el akár egyetlen egy szavát is? Volt egy kis reményem...de már nincs...mind odalett...egyetlen pillanat alatt.Ryan észrevette, hogy elrohantam, így hát utánam rohant. Legalább most az egyszer ne tette volna.
-Sophie, állj meg!-kiáltott Ryan utánam, de úgy tettem , mint aki nem hallja. Hosszú ideig rohantam, majd megláttam egy padot, ahova le is telepedtem. Azt hiszem, darabokra hullottam. Felhúztam magam elé a lábaimat, majd a kezeimet összekulcsolva kezdtem el sírni. Nem így képzeltem el a mai napot...egyáltalán nem.
-Hallgass meg, könyörgöm.-ült le mellém a padra.
-Tűnj innen.-mondtam könnyes szemmel.
-Csak egy percet adj. Légy szíves!-guggolt le elém és megfogta az egyik kezemet.
-Egy perc.-szipogtam.
-Nem úgy történt, ahogy hiszed, Sophie...Tiffany odajött hozzám, amikor a szekrényeknél voltam és elkezdett nagyon durván nyomulni. Muszáj volt valahogy leállítanom. Ezért ragadtam és nyomtam a falhoz. Majd azt mondtam neki, hogy szálljon le rólam, végleg.-fejezte be Ryan én nekem pedig a szám is tátva maradt.
-Azt tudtam, hogy Tiffany mekorra egy r*banc, de ez már azért sok.-töröltem le a könnyeimet.
-Elhitted, hogy ráhajtok Tiffany-ra, miután elhívtalak a bálba?-szegezte nekem a kérdést.
-Nem az eszem vezérelt.-kezdtem el bámulni a talajt.
-Hát akkor?-emelte fel a fejem Ryan és mélyen a szemembe nézett.
-A szívem.-böktem ki.
-Sophie..én..Szeretlek...-mondta hirtelen.
-Én is, Ryan...én is.-mondtam, miközben a vállán támaszkodtam.
-Menjünk haza.-fogta meg a kezemet.
-Menjünk.-sóhajtottam.