Dominion- Bukott angyalok

Prológus

Egy kis vendéglőben ültem a fivéremmel, aki épp egy pohár wisky-t hajtott le, közben közömbös arccal az előttünk tevénykedő csapost nézte, aki szorgosan végezte a munkáját.

- Atyánk elment. -szólalt meg hírtelen. - Reméltem, hogy tévedek, de tényleg elment. - Itt egy kis szünetet tartott. - Elmerengtem. Ha a legértékesebb teremtményed az életed kudarca, mit lehet ott tenni?

- Te meg miről beszélsz? - kérdeztem érdeklődve.

- Az emberek. - folytatta előbbi beszédét. - Ők üldözték el.

- Nem ez volt az oka, ez csak a te magyarázatod. - próbáltam védeni az embereket.

- Fura ezt épp attól hallani, akinek az ajándékáról sejtjük, hogy fontos, csak nem tudjuk elolvasni. Atyánk újabb adománya. - utalt ezzel a testemen levő jelekre.
- Most azért vagy mérges, mert te nem kaptál semmit? - kérdeztem vissza, mire csak megrázta a fejét.
- Én is kaptam ajándékot. - mondta, majd kabátja zsebéből előhúzott egy bőrből készült tarisznyát, amiből egy műanyag hengert vett elő, ami le volt zárva.
- Ez egy pecsét. - mondtam, mire elmosolyodott.
- Nem is akármilyen, hanem a híres hetedik! - mondta és meforgatta a kezében a pecsétet.
- Az nem lehet! - kerekedett ki a szemem. - Atyánk miért bízott volna rád egy ilyen fontos tárgyat? - kérdeztem, mire Gabriel csak a vállát vonta.

- Mi lenne ha én ezt itt és most feltörném?- kérdezte, mire egyre jobban kezdtem ideges lenni.

- Nem teheted! - szóltam rá erőteljesen, de úgy látszik meg sem hallotta.

- És ugyan miért nem? Talán nem ezért adta nekem ezt Atyánk, hogy megnyithassam a mennyet, hogy a testvéreink lejöhessenek ide? - kérdezte, és válaszra sem várva, feltörte a hetedik pecsétet, ezzel megnyitva a mennyet az angyalok számára.

- Ne! - kiáltottam, de már késő volt. Nem tudtam megakadályozni az apokalipszist. A csapos felé néztem, aki abba hagyva a munkáját, minket nézett. Hirtelen a semmiből egy testetlen lény jelent meg, megszállva a férfit, aki ez által rángatózni kezdett, majd mikor ismét kinyitotta szemeit, fekete íriszébe beleborzongtam. Mint valami szörnyeteg, üvöltve szaladt ki a vendéglőből. Ahogy kinéztem az ablakon döbbenten vettem tudomásol, hogy az égből ugyan olyan testetlen, alsóbb színtű angyalok szállingóznak le, mint aki csaposunkat is megszállta. Nem kellett pár perc, és teljes volt a káosz. Gábriel felé néztem, aki még mindig a wisky-jével volt elfoglalva.

- Pedig, csak a gyermeket kellett volna megkeresnünk, akiről a jóslatban szó eset! - mondtam dühösen, mire fivérem lehúzta a maradék italt ami a pohárjában még maradt.

- Már megbocsáss, ha nem bízok meg Rafael jóslataiban! Nem mindegyik teljesült be! - tette le a poharat a pultra. Ennyi volt. Nem tudtam tovább hallgatni.

- Nem kell a segítséged! Majd megkeresem magam! - mondtam, majd én is kiszaladtam a vendéglőből.

- Mihály! - hallottam még, ahogy fivérem a nevemet kiáltja, de nem foglalkoztam vele. Fekete szárnyaimat széttártam és a kiválasztott keresésére indultam.