Dominion- Bukott angyalok

Part 3.

** - És mi a válaszod? - kérdezte
- Elfogadom! **

Mire visszaértem a körzetembe, addigra az összes ruhámat összepakolták. Jason mosolyogva lépett mellém.
- Látom mennyire örülsz, annak, hogy elmegyek! - mondtam, mire átkarolta a nyakamat.
- Csak örülök annak, hogy megjött az eszed! - mondta, majd a kezembe adta a táskát, amibe a ruháimat pakolták. Simon ismételten a háta mögött volt és bólogatott. - Aztán néha látogass meg! - mondta már amikor kiléptem a ház ajtaján.
- Muszáj neked mindig belehallgatnod más beszélgetéseibe? - kérdeztem meg Simon-t mikor már vissza fele tartottunk Mihályhoz. Nem mondott semmit, csak megvonta a vállát és szerte foszlott a szemem láttára. Kicsit ijjesztő tud lenni, de már hozzá szoktam a 4 év alatt. Emlékszem még arra, amikor találkoztunk. Harry halála után pár nappal jelent meg előszőr.

** Visszaemlékezés Harry halála után pár nappal.**

Az ágyamon feküdtem. Még most is, látom, magam előtt, amint Harry holtan esik össze, újra sírni kezdek.
- Alex! - szólított meg Tom a mellém kirendelt katona, akit Mihály rakott mellém, hogy szemmel tartson.
- Mi van? - kérdeztem tőle szipogva.
- Nem csinálhatod ezt örökké! Ki kell mozdulnod egy kicsit! - vette le a fejemről a takarót.
- Nem kérdeztelek! - mondtam és a takarót kivéve a kezéből újra magamra húztam. - Egyébként most miért vagy itt?
- Mihály kért meg rá, hogy vigyelek el hozzá. - mondja, majd ismételten lehúzza rólam a takarót. Sóhajtottam egyet, majd az ágyból kimászva a férfi elé álltam. - Előbb jobb lenne, ha rendbe tennéd magad! - intett a fürdő felé, mire elkeztem magam vonszolni a helység felé. 5 perc alatt végeztem mindenel. Aztán magamra kaptam egy mackót és egy kinyult fekete pólót. Tom unatkozva várt engem. Mikor meglátott bólintott egyet, majd az ajtó felé mutatott. Felhúztam fekete hosszú szárú cipőmet, majd a katona után kiléptem az épületből. Amint kiléptem a szabadba, az eddigi sötétben bújkálás miatt a Nap fénye eleinte majdnem megvakított.
- Látod ez van, ha sokáig nem mozdulsz ki. - mondta. Már azon voltam, hogy vissza szólok neki, de aztán meggondoltam magam.
Az utat az angyal toronyig, ahol Mihály lakott, csendben tettük meg. Örültem a csendnek, de annak már nem, milyen fejmosást fogok kapni az angyaltól.
- Megérkeztünk. Aztán sok sikert! - tette rám biztatóan a kezét, mikor már az ajtó előtt álltunk. Biccentetem, majd egy nagy sóhajtás után kinyitottam az ajtót és beléptem rajta. Egyből egy liftben találtam magam, ami felvitt a torony legtetejére. Vagy 5 percig ment a lift, majd hirtelen megállt és ajtaját kitárta. Mihály az ablak előtt állt és a kinti nyüzsgést nézte. Amint hallotta, hogy a lift megérkezett tekintetét felém vezette.
- Gyere beljebb! - mondta, kicsit sem barátságos hangon. Kezdek félni. Nagyot nyeltem, majd kiléptem a kis "dobozból", és egyre beljebb merészkedtem az angyal területére. Néma voltam még akkor is, mikor hellyel kínált. Leültem az ágya melletti székre.
- Tudod, ugye, hogy miért vagy itt? - kérdezte érdeklődve az angyal.
Semmi válasz. Sóhajtott egyet, majd leült az ágyra, velem szembe.
- Tudom, hogy most elég nehéz, tekintve, hogy a legjobb barátodat a szemed láttára ölték meg. - mondta, mire a mellkasom összeszorult. - De el kell hinned, hogy a barátod sem akarná, hogy szomorú légy! - tette a vállamra a kezét.
Már a síró görcs keringetett, de nem adom meg neki azt az örömöt, hogy sírni lásson. Erősebb vagyok annál.
- Ennyi volt? - tettem fel a kérdést. Hangom érzelem mentes volt, mintha az összes érzelem ami eddig bennem volt, mind eltűnt volna belőlem. Kicsit mintha meglepődött volna, de nem tette szóvá. Felálltam, majd a lift hívógombját megnyomva, vártam, hogy kinyíljon az ajtó. Pár másodpercel később ki is nyílt, majd be is csukódott mögöttem. Mihály el sem köszönt, csak meglepődve nézett utánam.
Mikor kiszálltam a liftből, elindultam a körzetem felé, habár út közben megálltam egy kicsit a játszótéren.
- Tudod, egy kicsit igaza van Mihálynak! - szólalt meg egy hang a semmiből. Felugrottam a padról, és körülnéztem, de a közelemben nem tartózkodott senki. Teljesen egyedül voltam.
- Hol vagy? - kérdeztem érdeklődve, majd még egyszer körül néztem.
- Itt! - kocogtatta meg valaki a vállamat. Mikor megfordultam egy srác ült mellettem a padon, ha saccolnom kellett volna, pont annyi idős lehetett, mint Harry, vagy is 15 éves.
- Még is hogy...- kezdtem, de a szavamba vágott.
- ...kerülhetek ide? Gondolom ugyan úgy ahogy te. Lábon! - mondta, majd neki dőlt a pad háttámlájának.
- Jó, nekem mindegy. Bocs, haver, de most mennem kell! - mondtam, azzal elindultam vissza a körzetembe.
- Még mindig azon gondolkozol, hogy mit tehettél volna, hogy megmentsd Harry-t? - kérdezte, mire azonnal visszafordultam felé.
- Honnan tudsz róla? - kérdeztem, majd felállítottam a srácot a padról.
- Ott voltam amikor beszéltél Mihállyal. Sőt, amióta visszajöttél a falon túlról veled vagyok.- mondta és önelégült vigyort vágott.
- Na ne szédíts! Egyszer sem láttalak a közelemben, főleg nem az angyaltoronyban.
- Pedig ott voltam. Hidd csak el! Persze te akkor nem láthattál, mert láthatatlan voltam a te számodra is.
- Ezzel még is mire akarsz utalni?- ragadtam meg a fiú pulóverét. Nem tetszik nekem ez a srác. Hirtelen eltűnt a szemem elől, de még mindig éreztem a pulóverét a kezemben. - E..ezt még is hogy csináltad? - kérdeztem mikor ismét láthatóvá vált előttem.
Megvonta a vállát. Biztos titok.
- Egyébként most már vissza mehetsz a körzetedbe, mert már Tom nagyon keres. - mondta mosolyogva.
- Honnan tudod? - kérdeztem, de ő csak a hátam mögé mutogatott. Megfordultam és láttam, ahogy a férfi felém szalad. Elengedtem a fiút, majd Tom felé fordultam.
- Végre meg vagy. Már mindenhol kerestelek. - mondja mikor már mellém ér.
- Bocs. - csak ennyit mondok, majd nézem, ahogy a fiú el kezd előtte ugrálni , de Tom észre sem veszi. Vajon látja? Nem hiszem, mert akkor rászólt volna. Elindultam a körzetem felé oldalamon Tommal és az idegen sráccal. Megakartam kérdezni hogy hívják, de ha tényleg csak én látom akkor Tom hülyének nézne, aztán szólna Mihálynak, hogy valami nincs rendben és akkor már kész is a probléma.
Csak amikor ismételten magunkra maradtunk szóltam hozzá újra.
- Megmondod a neved, vagy nekem kell adnom egyet? - kérdeztem az ágyon ülve.
- Nyugodtan adhatsz nekem nevet. - momdta és kíváncsian fürkészte az arcom. Nagy gondolkozásba kezdtem. Milyen nevet adjak neki? A Harry-t nem akarom, mert az nem lenne helyes.
- Rendben! Mostantól a neved Simon!

** Visszaemlékezés vége**

Nem telt bele fél órába és már a saját szobámban feküdtem az ágyon. Kicsit szokatlan volt, hogy nem olyan nagy mint a csarnok a körzetemben, de annak nagyon örültem, hogy ez csak az enyém. A táskámból kipakoltam a ruhákat egy barna kifaragott szekrénybe, majd rá feküdtem az ágyra. Igazán pihe-puha volt.
- Na? Mondtam, hogy megéri! - mosolygott Simon. Bólintottam, majd így ahogy voltam elaludtam az ágyban.

Remélem, hogy tetszett ez a kis rész. Bocsesz, hogy ilyen sokáig tartott megírni :)