Dominion- Bukott angyalok

Part 11.

Amint beléptünk az ajtón azt láttam meg, hogy az egyik ott levő gyerek egy kés szúr az apám hasába. A bent tartózkodó katonák egyből lőni kezdtek rá, mikor is a fiú, mert fiú volt, jó pár évvel fiatalabb nálam, felugrott a falra és még pókembernél is gyorsabban mászott el a szellőzőig, hogy ott biztonságba kerüljön.
- Apa! - ugrottam a férfi mellé, aki a hasát szorongadta, majd szép lassan a földre rogyott. A feje alá raktam a pulóveremet és próbáltam elszorítani a vérzést. - Hozzanak kötszert! - kiáltottam, de a bent levők annyira a sokk hatása alatt voltak, hogy meg sem mozdultak.

- Alex! Hagyd! - mondta apa. Légzése egyre lassabb volt. Bármelyik percben bekövetkezhetett az, amit nagyon nem akartam. - Most már készen állsz! Te vagy a Kiválasztott! - ez volt az utolsó mondata.

- Apa! - mondtam és éreztem, ahogy a könnycseppek szép lassan végig folynak az arcomon. Nem akartam elhinni. Sem azt amit mondott, sem azt, hogy meghalt.
- Sajnálom, Alex! - mondta Claire, és a vállamra tette a kezét.
Véres kezemet leemeltem a sebről és felálltam. Ekkor hihetetlen dolog történt. Apa tetoválásai eltüntek a testéről. Furcsa érzésem lett, ezért feljebb húztam a pulóverem újját és döbenetemre a tetoválások rajtam voltak.
- A jelek végre azon vannak, akihez tartoznak. - mondta Simon és látszott a büszkeség a szemében.
- Ez lehetetlen. - szólalt meg David Whele konzul. Nem szóltam egy szót sem. Emésztettem a dolgokat. Ekkor nyílt az ajtó, és nagy megkönnyebbülésemre Mihály lépett be rajta. Legalább nem vesztettem el őt is. Lelépkédett a lépcsőn, majd körbenézett az ott levőkön, majd megakadt a szeme a földön fekvő apámon. Nem szólt egy szót sem. Odalépett az asztalhoz, ahonnan a fiú elvette a kést, amit az apám hasába szúrt.
- A fiú, angyal volt. - szólalt meg hirtelen. Honnan tudja? Főleg azt, hogy egy fiú volt?
- Megérzi a jelenlétét. - mondta Simon, mintha kommentálná a történéseket.
- A hadtest tagja volt, ezért jutott át a szkennereinken. - mondta, majd felém fordult és letérdel elém és lehajtotta a fejét, majd rám nézett. - Öltözz fel! Ne látszódjanak a tetoválások! - mondta, majd az ott levőkhöz fordult. - Alex az a gyermek akit 15 éve megmentettem. A védelmem alatt áll.
Mindenki nagyon meglepődött főleg én.
- Rendben. Ezt, majd a gyűlésen megbeszéljük. - mondta David, majd Edward felé nézett, aki bólintott.
- Nagyon köszönöm, hogy megmentetted a lányomat. - fordult felém Mr. Reisen és a vállamra tette a kezét. - Sajnálom az apádat.
- Igen. Én is. - mondtam majd elfordultam a holtest felől.
A többiek, mert elmúlt a veszély, elhagyták az óvóhelyet és mentek a dolgukra.
- Gyere velem! - mondta Mihály, majd elhagyta a termet, én meg nagy léptekkel mentem utána. Egészen az angyal toronyig mentünk.
- A jelek immár rajtad vannak. - mondta, mikor már a toronyban voltunk. Ezt eddig is tudtam Mihály, köszi. Leültem az egyik székre, majd hátat fordítottam a férfinek. - Tudom, hogy elég nehéz most neked, tekintve, hogy meghalt az apád, de most fontosabb a tetoválások megfejtése. Később még a kis kiruccanásodról is beszélünk majd.
- Mit akarsz tőlem? - fordultam felé. Hangom nem volt se mérges, se kedves. Inkább mondanám érdektelennek.
- Azt, hogy megmutasd őket. - mondta, mire sóhajtottam. Levettem a pólómat, majd végig néztem magamon. Az egész felsőtestemet befedték a jelek. Csak egy kicsit ijedtem meg.

- És egész pontosan mik ezek? - kérdeztem a férfi rá se nézve. Egy darabig még ilyen leszek. Most vesztettem el az apámat, szóval érhető.

- A jövőnk. A jelek utasítások, hogy közelebb kerülhessünk a háború végéhez. Egy elfeledett nyelven íródott, amit én sem értek, de mivel te vagy a Kiválasztott, te biztos eltudod olvasni. - mondta, majd próbált a szemembe nézni, de én jobban el voltam foglalva a jelekkel.

- Hát, képzeld nem tudom elolvasni! -mondtam, majd felé fordultam, hogy legyen egy kis öröme. Sóhajtott egyet.

- Figyelj, én is hordtam a jeleket a testemen, mielőtt az apádnak adtam volna, de mindig is a Kiválasztotthoz szóltak.

- Először te hordtad, utána apa, most meg én, de lehet, hogy máshoz szólnak. Hogy lehetsz benne ennyire biztos? - kérdeztem érdeklődve.

- Semmi sem biztos, de az apád hitt benned, és én is hiszek. - mondta, ami nagyon kellemetlenül esett. Rossz érzés volt, hogy ennyire hisznek bennem, és nem tudok csinálni semmit. De akkor egy kis értelmet nyert volna, hogy miért csak én látom Simont. Most is ott volt, közvetlenül Mihály mögött.

- Ráadásul én is hiszek benned! - mondta, a srác, ami még egy lapáttal tett a rossz hangulatomra. Ránéztem majd megláttam a mosolygós arcát. Sóhajtottam egyet, majd vissza tértem a jelek tanulmányozásához. Kinyújtottam a jobb kezemet és ekkor az ott levő jelek forogni kezdtek és egy szót alkodtak: Óvakodj a jó akaróktól!

Kikerekedett a szemem, de nem szóltam Mihálynak egy szót sem.

- Na? Látsz valamit? - kérdezte érdeklődve.

- Nem. Semmit! - vágtam rá egyből, majd visszahúztam a pólóm és a pulóveremet. - Most, ha megbocsájtasz, vissza megyek a szobámba! - azzal meg sem várva, hogy válaszoljon magára hagytam.

Már a bázison voltam, Simon-nal, aki mint mindig most is tudja, ha valami rosszat csinálok.

- Miért nem mondtad meg neki, hogy megfejtetted az egyik jelet? - kérdezte érdeklődve.

- Azért mert, nem bízhatok benne! - mondtam, merő egyszerűséggel.

- Honnan vetted ezt a baromságot? - kérdezte nevetve.

- Ő egy angyal.

- Igen, de ellenszegült a társainak, azért, hogy megvédjen minket, téged. - mondta, de ezzel nem győzött meg.

- Igen, ez igaz, de honnan tudod, hogy nem fog egyszer ellenünk is szegülni? - mondtam és benyitottam a szobámba, majd ráfeküdtem az ágyra.

- Higgy nekem! Mihály nem fog ellened szegülni. Elég régóta ismered már ahhoz, hogy ezt tudd. - lépett be a konyhába. - Most egy igazán finom kaját készítek neked!

- Még ott a gofri a hűtőben. - mondtam a párnának nyomva a fejem.

Hallottam, amint kinyitja a hűtő ajtaját és azt is, hogy bekapcsolja a mikrót.

- Kész a vacsora! - mondta, pár perccel később.

- Nem hoznád ide? - emeltem fel a fejem a párnáról, mikor hallottam, hogy valaki kopog. - Remek! - mondtam és az órára néztem. - Este fél 9-kor ki akar ide jönni? - álltam fel az ágyról és elindultam az ajtó felé.

- Rejtsd el a jeleket! - mondta Simon, majd eltűnt. Lejjebb húztam a pulóverem ujját, hogy még a csuklómat is elrejtse, gallérját felhúztam. Újabb kopogás. - Jövök már!

Kinyitottam az ajtót, és megláttam Scott arcát, amint nagyon megörült nekem.

- Hallottam, hogy a támadás idején kint voltál a csata mezőn, és meg akartam nézni, hogy minden rendben veled. - mondta.

- Persze! Kutyabajom! - mondtam és beljebb invitáltam a szobámba.

- Nem is mondtad, hogy ekkora szobád van. - lépett beljebb a helyiségbe. - Konyhád is van? - kérdezte, majd felcsillant a szeme.

- Jah. Épp vacsorázni készültem. Nem akarsz csatlakozni? - kérdeztem és leültem az asztalhoz.

- Bocs, de most nem. Csak megakartam tudni, hogy rendben vagy e. Van még egy kis dolgom. Majd holnap jövök érted! - mondta mosolyogva, majd elhagyta a szobámat.

- Akkor több gofri marad! - jelent meg előttem a szellem srác, majd jóízűen hozzá kezdett a vacsorának. Ugyan így tettem én is, mert még a végén ő eszi meg az egészet.

Mikor befejeztük a vacsorát, Simon mosogatni ment, én meg fürdeni. Olyan negyed 11-kor kerültem az ágyba, de nem jött állom a szememre. Nem hagyott nyugodni egy dolog. Miért ölték meg az apámat? Nem ő volt a Kiválasztott. Csak azok a fránya jelek voltak rajta.

Ezen gondolkozva aludtam el.

Meghoztam az újabb részt, remélem tetszett :D :D