Dominion- Bukott angyalok

Part 1.

** Tizenöt évvel később**

- Azonnal állj meg! Nem hallod? Állj meg! - hallom ahogy a mögöttem szaladó férfi hangosan kiabál.

- Majd, ha hülye leszek! - kiáltok neki hátra, majd nevetve szaladok tovább. Azt hiszi, hogy elkaphat. Milyen kis naiv! Előttem egy ház fala magasodik, amire könnyű szerrel mászok fel. A férfi is próbálkozik, na de az a sok felesleges testsúly az útjába áll. Csodálom, hogy ilyen sokáig tudta velem tartani a lépést. - Talán, majd máskor sikerül! - intettem, majd leugrottam a fal túloldalára, így biztonságba kerültem.
Egyébként még be sem mutatkoztam! A nevem Alex Lannon, 15 éves vagyok. Körzetem neve: V1, vagyis árva. Apám 11 éves koromban lelépett, anyám meg meghalt mikor még kicsi voltam. Az árváknak nagyon nehéz életük van. Aki egy kicsit is kapósabb, piszkos munkákat végezve kaphat egy kis élelmet. Nekem marad a lopás. Sokkal jobb, minthogy megöljek valakit, csak azért, hogy elébem rakjanak pár falat ételt. Most is ez történt. A mai napon egy kis gyümölcsre voltam éhes, ezért jól megszettem magam egy-két almával, barackkal. A banánról sem mondtam le, sikerült szereznem egy egész fürtöt. A szokásos helyemre igyekeztem, mikor már vártak rám ott. Kicsit kellemetlen a szitu, főleg úgy, hogy erről a helyről nem tud senki, csak én.

- Már megint loptál? - kérdezte érdeklődve a barna hajú férfi, aki folyton előkerül, mikor valami "rossz fát" teszek a tűzre. A szokásos térdig érő kabátja volt rajta, és haja most is ugyanolyan szanaszét állt, ahogy álltalában szokott. Kék szemeivel végig mért, majd csak a fejét rázta.

- Máshogy nem tudsz életben maradni, ha V1-es vagy. Ezt te is tudod, Mihály! - mondtam, majd leültem az egyik kimagasló kőre, és jóízűen nekikezdtem az almának.

- Kerestelek a körzetedben. - ült le mellém ő is. - Mostantól egy kicsit meg fog változni az életed, mert abba a korosztályba léptél, amikor is katonai iskolába járhatsz.

Erre egy kicsit felkaptam a fejem. Ez lenne a legjobb, ami történhetne ma velem, de még is tartok egy kicsit tőle. Itt is ugyan úgy ölnöm kéne. Igaz nem embereket, de erről majd később beszélek.

- Azért hogy teljesítsem minden parancsodat, hogy a talpnyalód legyek? Ki van zárva! - mondtam, persze nem gondoltam komolyan. Ez tényleg merőben megváltoztatná a mostani helyzetemet. Nem mondott semmit. Sosem mond semmit, amikor gondolkozik.
- Jól van. A te döntésed, de, ha meggondolnád magad, akkor tudod, hogy hol találsz! - mondta, majd fekete szárnyait széttárta, de még 1 percre visszafordult felém. - Én a helyedben elfogadnám. - azzal elrepült. Egyedül maradtam. Ismét. Megettem a lopott gyümölcsöket, majd visszaindultam a körzetembe, ami egy hatalmas épületet jelentett. Szürke falain a Nap fénye megcsillant. Ahogy egyre közelebb értem az épülethez, úgy lett egyre rosszabb érzésem. Már az ajtó előtt álltam, mire arra az elhatározásra jutottam, hogy nem megyek be rajta. Épp hogy csak kigondoltam, már nyílt is az ajtó, és az egyik mellénk kiosztott katona állt előttem. Nyeltem egyet. Nekem most annyi. Amint észre vett, megragadta a pulóverem kapucniját hogy még véletlenül se tudjak elszaladni.
- Alex! - szólt rám erőteljes hangnemben.
- Szi...szia, Tom. - köszöntem neki, bár nem tudtam, mosolyogni, mert tudtam, hogy most mi következik.

- Ugye tudod, hogy nem tehetek kivételt veled. Megszegted az egyik szabályt! - mondta, hangjában egy kis harag volt. Bólintottam, majd követtem a férfit, az épületbe.

** 1 órával később**

A szobában hason feküdtem az emeletes ágy legtetején. Annyira szobának nem lehet nevezni, mivel vagy 50-en vagyunk egy helyen. Egy nagy csarnokot kell elképzelni tele emeletes ágyakkal. Valaki vagy alul, vagy felül alszik. Én felül fekszem, alattam viszont nem alszik senki. Biztos arra gondolsz, hogy nem volt már gyerek, aki oda feküdjön. Megsúgom, hogy ez nem igaz. Négy évvel ez előtt aludt alattam egy fiú, aki a legjobb barátom volt. Harry-nek hívták csak sajnos meghalt. Megölték.

- Hé, Lannon! Megint megvertek? - kérdezte egy nálam idősebb srác. George-nak hívták, és nem éppen nevezhetnének minket puszi pajtásoknak.

- Amint látod, igen. - mondtam, és elfordultam felőle, mert már nem érdekelt, hogy mit akar nekem mondani. Hallottam még, hogy mérgelődik, de nem szólt hozzám. Igen. Megvertek. Azért mert nem értem vissza a megadott időre a körzetbe.

- Jobban is vigyázhatnál magadra! - szólalt meg mellettem egy hang. Egy hang amit csak én hallok. Nem. Nem vagyok bolond, vagy ilyesmi, csak hallok és látok egy srácot, akit rajtam kívül senki nem lát. De létezik. Tudom. Erre az a bizonyíték, hogy mások is érzékelik a jelenlétét, nem csak én.

- Nem akarom, hogy még te is kioktass! - húztam a fejemre a takarót, majd próbáltam az álmok országába menekülni, kevesebb sikerrel.

- Alex! Alszol már? - kérdezte meg Tom hangja az emeletes ágy mellett. Előbújtam rejtekemből, majd a férfi felé fordultam.

- Még nem. - mondtam két ásítás között. - Mit szeretne, uram?

- Ma itt járt az arkangyal és téged keresett, de mivel nem voltál itt nekem adta ide a papírt. - nyújtott felém egy papír tömeget. Vagy 3 lapról lehetett szó. Elvettem tőle azokat, majd olvasni kezdem azt ami rajta áll:

- " A közlegény neve: Alex Lannon.

Kora: 15 év.

Alkalmassága: Megfelelő.

Katonának jelentkezhet: Igen!

Tisztelt Alex Lannon!

Örömmel tudatjuk önnel, hogy felvételt nyert az Arkangyali Hadtest kiképző iskolájába! A bizottság és maga Mihály arkangyal megfelelőnek találta arra, hogy katonának állhasson. A levél megkapásától számított 3 napon belül szíveskedjék válaszolni!

Tisztelettel: A bizottság és Mihály arkangyal!"

Ez állt a levélben. Legalább is az egyiken. A többit nem is olvastam el, mert Tom kikapta a kezemből, mondva, hogy azokat nem nekem küldték. Azért Mihálynak is van pofája, hogy ilyen francos kis levelet rittyentett ide nekem, mert biztos vagyok benne, hogy ebbe az ő keze van benne. Összehajtottam a levelet apró pici darabra, majd betettem a pulóverem zsebébe, és visszamásztam az ágyra. Tom már ekkora sehol sem volt.

- Na? Csatlakozni fogsz? - kérdezte a "láthatatlan" srác.

- Még nem tudom Simon! Szerinted mit kéne tennem? - néztem a fiú barna szemeibe, mire ő elmosolyodott.

- Szerintem el kellene vállalnod. Gondolj csak bele! Kapnál rendes ételt, és külön szobát, amíg tanulsz. Nem kellene folyton lopkodnod!- mondta, majd választ nem várva eltűnt szemeim elől. Csak tudnám, hogy hova megy ilyenkor! Egy sóhajtással zártam le az egészet, majd nyugovóra tértem, habár egy darabig nem igazán jött álom a szememre. Hallgattam amint "szobatársaim" halkan suttognak egymásnak.

- Hallottátok? Ma itt volt az arkangyal és Alex-szel akart beszélni! - mondta az egyik.

- Igen. Biztos megint valami rosszat tett. - mondta a második.

- Én azt hallottam, hogy meghívót kapott az Arkangyali Hadtestbe. - szólalt meg egy harmadik is.

- Micsoda mázlista! - mondta az, aki először megszólalt. - Remélem nem soká engem is kiválasztanak!

Akkor még én is úgy éreztem magam. Mázlistának.