Dominion- Bukott angyalok

Part 8.

Tyler azonnal talpra ugrott, így én sem lustálkodhattam. Ahogy ő, én is talpra ugrottam és figyeltem minden egyes mozzanatra, ami körülöttünk történt.
- Elég ügyes vagy. Tényleg, csak kezdő vagy? - kérdezte érdeklődve, mire bólintottam. - Nagyon sajnálom, hogy ilyen hamar véget kell vetnem az életednek. Farkasölő! Kettes fokozat! - Kiáltotta, mire a fekete lángok amik körül vették egyre intenzívebben kezdtek el lobogni, majd észre vettem, hogy az egyébként is barna haja hirtelen teljesen fehérré változott. Most rémültem meg igazán. Éreztem, ahogy a kezem remeg, és nem tudom abba hagyni. Tyler még az előbbinél is gyorsabban mozgott, felfogni se volt időm, hogy csak egyet pislogtam és egyből a hátam mögé került.

- Védd ki, Alex! - kiáltotta Scott, de nem tudtam megakadályozni, hogy a kard markolatával hason üssön és egy határozott rúgással a terem másik felére repítsen. Egyeneset a falba ütköztem. Szóval nem csak a gyorsaságán javított, de erősebbé is tette. Ez nekem semmi jót nem jelent, főleg úgy, hogy nem is értek a kardforgatáshoz. A földön feküdtem, a levegőt igen nehézkesen vettem.

- Próbáld meg használni a kardot, Alex! Nem csak a Farkasölőnek van ilyen képességei. Csak használnod kell őket! - súgta a fülembe Simon, mire erősen megszorítottam a Főnixet.

- De még is, hogy? Segíts, Simon! - nyöszörögte, de csak annyit mondott, hogy erre nekem kell rájönnöm egyedül és eltűnt a szemem elől. Komolyan Simon, nagy segítség vagy!

Összeszedtem magam, és próbáltam felállni, de egyenlőre csak feltérdepelnem sikerült. Nagy köhögés jött, rám és amikor elvettem a kezem a szám elől meglepődve vettem észre, hogy sikeresen felköhögtem egy kis vért.

- Király! - mondtam, majd nagy nehezen felálltam a földről.

- Még mindig tudsz mozogni? Minden elismerésem a tiéd. Eddig mindenki belehalt a kettes fokozatba. Sőt már az első után sem mozdulnak meg. - nevette el magát Tyler . Valami nagy baj van ezzel a sráccal.

- Hidd el igyekszem! - mondtam, majd a kardot magam elé emeltem. Próbáltam koncentrálni, és gondolkoztam azon, amit Simon mondott. Hogyan hozhatnám elő a kard erejét?

- A harc mezőn nincs bambulás! - zökkentett vissza Tyler a gondolataimból és már csak annyit láttam, hogy a Farkasölő a mellkasomból áll ki. Elég kellemetlen érzés volt és nagyon fájt is. Felkiáltottam, majd egy csomó vér hullt ki a számból, egyenesen a kardra.

- Sajnálom, de a harcban sincs könyörület. - mondta, majd kihúzta belőlem a kardot, nem is izgatta az, hogy így simán elvérezhetek. Térdre rogytam, a kardot néztem, amit a kezemben tartottam. Nem is tudom hogy kerülhetett oda, de a távolból Mihály hanga csendült fel. A nevemet kiáltotta, de már kezdtek a hangok is elhalkulni, így nem értettem mit kiabál. Valahogy a Főnix kardra került egy kicsi a véremből, aminek a hatására hirtelen elkezdett lüktetni a kezemben. Ez nem azt jelentette, hogy a kard nem az én fegyverem. Valami másnak az előjele volt.

- Főnix! - kiáltottam, mire a kardomat vörös lángok vették körbe. Egészen kezdődött a kard hegyétől teljesen a kard végéig, és mire észbe kaptam az egész testemet körbe vették a lángok. Nem égetett. Teljesen olyan érzést nyújtott, mintha az egész testemet egy áttörhetetlen páncél vette volna körbe. - Kettes fokozat - nyögtem, majd minden elhomályosult előttem.

**

- Van itt valaki? - kiáltottam a nagy semmibe. Körülvett engem a nagy feketeség, és bármerre néztem nem volt körülöttem senki. Egyedül voltam. Nem szeretek egyedül lenni, bár néha jó a magányba menekülni.

- Végre eljöttél hozzám! - víz hangzott egy hang körülöttem. Körbe néztem, de mint mondottam, nem láttam senkit.

- Ki vagy te, és hol vagy? Vagy is én hol vagyok? - kérdeztem, de egy darabig nem kaptam választ.

- Én a kardban lakozó tűzmadár vagyok. A nevem Főnix, mint ahogy azt sejthetted, kedves Kiválasztott! - mondta, mire az utolsó szón megborzongtam.

- Szerintem valamilyen tévedésben élsz. Nem én vagyok a kiválasztott. - mondta, majd körbe néztem, hátha végre felfedi magát előttem, de még mindig csak a korom feketeséget láttam.

- Szerinted tévedek? - kérdezte, mire megvontam a vállam. Lehetett, hogy elnézett valamit és rossz embernek mutatta meg magát, vagy mit tudom én. - Akkor had mutassam meg, hogy én nem tévedek.

Ekkor a távolban fény gyulladt és megjelent egy fiú a közelben. Szép, lassú léptekkel megindult felém, én meg próbáltam kivenni arcvonásait. Mikor már teljesen előttem állt akadt el a lélegzetem.

- Örvendek! A nevem Főnix. - mondta és a kezét felém nyújtotta. Egyetlen egy problémám volt az egész sráccal. Én voltam az, csak azzal a kis különbséggel, hogy nekem fekete, míg neki vörös haja volt, az én kék szemem helyett is tűz vörös szempár tekintett vissza rám. Kezét nyújtotta, amit vonakodva, de megragadtam.

- Nem értem! Hogy nézhetsz ki úgy, mint én? - kérdeztem érdeklődve.

- Úgy nézek ki ahogy a kiválasztott! - mondta, majd közelebb lépett hozzám. - Mostantól a szolgálatodban állok a csatákban, csak hívnod kell. Most viszont ideje felébredned! - mutatóujját a homlokomhoz érintette, aminek hatására a srác, halványulni kezdett, majd teljesen eltűnt.

**

Egy szobában tértem magamhoz. Mikor alaposan körül néztem tudatosult bennem, hogy egy kórszobában vagyok. Mellettem gépek zúgtak teljesen megtörve a csendet.

- Végre magunkhoz tértünk! - jelent meg mellettem Simon. Tekintete büszkeséget sugárzott. - Gondolom találkoztál Főnix-szel. - kérdezte, karba tett karokkal. Ekkor meglepődtem.

- Azt hittem, hogy álmodtam. - mondtam a fejemet vakarva. Ekkor az ajtón Mihály rontott be. Szemeiből sugárzott az aggodalom.

- Alex! - borult a nyakamba a férfi, ami nagyon meglepett. Sose csinált ilyet, pedig elég régóta ismerem. - Ugye jobban vagy már? - kérdezte érdeklődve.

- Nyugodj meg, Mihály! Jól vagyok! - mondtam mosolyogva. Ez a férfi apám helyett apám, így elég jól esett ez a gesztusa.

- Láttam, hogy használtad a Főnixet. Nagyon örülök, hogy megtaláltad a fegyvered! - vette fel a komolyabb hangnemet. - Gondolom, hallottad a kard történetét. - bólintottam - Akkor biztos ezer kérdésed van.

- Igen. Mihály! Én ezt nem értem. Nem én vagyok a Kiválasztott. Biztos vagyok benne! - erősködtem, és próbáltam meggyőzni az igazamról. Természetesen tudtam, hogy ő jobban tudja a dolgokat, mint én, de nem akartam elhinni. - Egyébként is a jelek, amik egyébként is a kiválasztotton lennie kéne, rajtam nincs.

- Hát, igen. A jelek! - mondta és az ajtó felé nézett. Hirtelen nyílt az ajtó. Ekkor lépett be rajta ő. Szemeim kikerekedtek, és nagy haragot éreztem.