Dominion- Bukott angyalok

Part. 5

** - Alex Lannon közlegény! Örülök, hogy újra látom, uram! **
Miután becsuktam magam mögött az ajtót a férfi felállt és elém lépett. Kezét nyújtotta, köszönés gyanánt, amit mosolyogva fogadtam el.
- Régen láttalak, Alex! Még is mit keresel itt? - kérdezte, közben az asztala előtti székre mutatott.
- Ön nem is tudja, uram? Mostantól itt fogok lakni. - ültem le a székre. Kicsit mintha meglepődött volna, de igazából biztos, hogy örült neki.
- Nem tudtam róla. És? Mikor jöttél? - kétdezősködött tovább.
- Tegnap este fele. Ma vagyok itt először, így nem igazán tudnám megmondani, hogy mi merre van. - vakargattam a fejem.
- Még nem vezettek körbe? - **fejrázás** - Akkor itt az ideje. Gyere! Én szívesen körbe vezetlek! - indult meg az ajtó felé én meg utána. Egy igen hosszú folyosón sétáltunk, néha kérdeztgetett, én meg válaszoltam.
- Mondja, csak nekem uram! Milyen lesz majd az iskola, a kiképzés? Egyáltalán bírni fogom én ezt? - kérdeztem a mellettem sétáló férfit.
- Szerintem bírni fogod, hisz erős vagy és okos. A kiképzés igazán nehéz, de az elején még könnyű, és ahogy egyre feljebb lépsz a tagozatokon, úgy lesz egyre nehezebb is. - mondta, majd az egyik terem előtt megállt. - Ez az edzőterem.
Benéztem az ajtón, és megláttam egy csomó katonát, amint súlyzókkal erősítik magukat, vagy egymással edzenek. Mindegyiknek izmos karja volt, tuti, ha belémkötnének egy csapás után meghalnék.
- Gyere! Menjünk tovább! - intett fejével James és tovább indult, én meg utána.
Az egész helyet bemutatta ami beletelt, majd nem 1 órába. Mikor végeztünk vissza indultunk az őrmester irodájába. - ALEX! - hallottam meg egy igen mérges hangot. Nyeltem egyet, majd a hang irányába fordultam. Amit akkor láttam, hát az valami eszméletlen volt.
- Mihály! - nevetésemet próbáltam visszafolytani. - Veled meg mi történt?
A férfi arcán egy csomó rúzs folt volt. Barna mellénye a kezében, a ruha ami épp rajta volt az sem nézett ki valami túl jól. Ahogy végig néztem rajta, nem bírtam tovább. Hangosan nevetni kezdtem.
- Nem elég, hogy ott hagytál engem azzal a nővel, de még ki is nevetsz? - kérdezte. Kezdett egyre dühösebb lenni. Még sosem ütött meg, de most nagyon úgy nézett ki, hogy meg fog, mert kezét ökölbe szorította. Azonnal abba hagytam a nevetést. Még élni akarok.
- Arkangyal! - szólította meg Mihályt James. Az említett a férfire nézett, majd vissza rám. - Még is miért néz így ki?
- James Parker őrmester! Nem tartozom önnek magyarázattal. Inkább azt mondja meg nekem, hogy mit keres erre? - kérdezett vissza az angyal. Uh. Most látszik,hogy nem kedvelik egymást.
- Lannon közlegényt vezettem körbe. Igaz Alex? - nézett rám mosyogva.
- Igen, uram! - vágtam rá egyből.
- Ti ismeritek egymást? - kérdezte Mihály, gyanakvóan nézett rám és az őrmesterre.
- Igen. Egyszer sikerült belopóznia a háló körletembe. - mondta James, mire az angyal mérges szemekkel nézett rám.
- Hogy mit csinált? - kerekedett ki a szeme.
- Esküszöm nem loptam el semmit! - emeltem fel a kezem védekezőleg.
- Igen. Nem lopott el semmit. Vagy is nem sikerült neki. Pár ételt akart kicsempészni az ablakon. - mondta - Balszerencséjére rajta kaptam, így volt egy igen hosszú beszélgetésünk, de végül megengedtem neki, hogy elvigye azt a pár gyümölcsöt és egy kolbászos szendvicset.
- Igen így volt. Azután néha meglátogattam, de akkor már kopogtam és szívesen engedett be. - néztem a férfira aki egyetértően bólogatott.
Mihály nem szólt egy szót sem, de még mindig furcsán vizslatot minket.
- Rendben. Mr. Lannon, jöjjön velem! - szólt rám Mihály, majd elindult. Elköszöntem az őrmestertől, és az angyal után szaladtam.
A további utat csendesen tettük meg az angyaltoronyig. Ez egy cseppet sem jó jel. Mihály nagyon haragszik rám, hisz most volt először, hogy Mr. Lannon-nek szólított. A lift előtt megállt egy pillanatra, hogy hátra tekintsen. Amikor látta, hogy mögötte vagyok megnyomta a lift hívógombját. Az ajtó nyikorogva nyílt ki. Az angyal nagyon csendes volt. Még akkor sem szólt hozzám, mikor vagy 10 perce a szobában ült az íróasztala mögött. Kénytelen voltam én megtörni a csendet.
- Most haragszol rám? - kérdeztem, mire rám pillantott, majd visszanézett a mappára, amit elkezdett tanulmányozni. - Szóval igen. - sütöttem le a fejem, és a padló tanulmányozással próbáltam lekötni magam.

**1 órával később**

Még mindig nem szólt hozzám. Már egyszer megkérdeztem, hogy visszamehetek -e a szobámba, mire csak annyit mondott, hogy NEM. Jó hangosan.
- Elmondanád végre, hogy miért vagyok itt? Haragszol rám? Jó haragudjál!Én mentem! - álltam fel a székről, és a lift felé mentem, de akkor egy igen éles kard repült el mellettem. Pengéje egy kicsit ért hozzám, csak, de így is megvágta az arcomat, amiből folyni kezdett a vér. Mihály felé fordultam, aki egy másodpercig, ha kimutatta rémületét, hogy az a penge, amivel ő alsóbbrendű angyalokat öldös, majdnem engem is megölt.
- Ülj vissz a székbe!- parancsolt rám, mire én szót fogadva helyet foglaltam. - Itt az órarended. Ha valamit nem tudsz, megkérdezheted a feletteseidet, vagy engem, még az őrmestert is, bár annak nem örülök! - mondta, közben azt nézte ahogy a vér végig folyik az arcomon. Oda nyújtott nekem egy papírzsepit, hogy töröljem le az arcom. A hirtelen mozdulattól megrémültem, de végül elvettem a fehér papírt, majd egy laza mozdulattal letöröltem a piros folyadékot, de az újból és újból végig csordult az arcomon.
- Azt hiszem meglátogatom a gyengélkedőt, hogy adjanak egy raktapaszt. - mondtam, majd újra elindultam a lift felé, de most nem akadályoztak meg abban, hogy megnyomjam a hívó gombot. Kikerültem a kardot ami a falba volt beleállva és beléptem a kis dobozba.
Néma csöndben sétáltam vissza a szállásomra.
- Hát veled meg mi történt?- kérdezte érdeklődve Simon mikor beléptem a szobába.
- Mihály. - mondtam, majd leültem az ágyra. - Ki fertőtleníted? - kérdeztem, mire bólintott. Elővette az elsősegély dobozt, majd miután lefertőtlenítette a sebet, és egy raktapaszt rakott az arcomra.
- Miért bántott?- kérdezte érdeklődve, mire mindent elmondtam neki. - Hát igen. James Parker őrmester és Mihály nem igazán jönnek ki egymással. - adott a kezembe egy szendvicset.
- De miért? - haraptam bele az ételbe, majd a gondolkodó fiúra néztem.
- Az őrmester egyszer rátámadt az angyalra, és majdnem megis ölte volna, ha a feljebbvalók nem állították volna le. Azt viszont Mihály sem tudja, hogy a férfi nem volt önmagánál, mert valami megszállta. - mondta a srác közben egy teás bögrét nyújtott felém.
- Akkor most már van egy új feladatom. - vettem el a gőzölgő italt a kezéből.
- És még is mi? -kezdett el ő is enni.
- Ezt a ketőtt ki kell békítenem, ha azt akarják, hogy jóban legyek velük. - tettem a bögrét az asztalra. Egyébként most vettem észre, hogy az én szobámhoz van konyha is.
- Nekem miért van konyhám? - fordultam a fiú felé, aki nagyban a szendviccsel volt elfoglalva.
- Mert mostantól te gondoskodsz arról, hogy legyen mit enned. Jobban mondva én fogok rólad gondoskodni. - mondta. Biccentettem, hogy értem, majd elindultam a fürdőbe zuhanyozni. A tükör előtt, még egy darabig néztem a raktapaszt, majd lezuhanyoztam. Mikor kiléptem a fürdőből, Simon már nem volt sehol. Ellenben el volt mosva a bögre, meg a tányér amin a szendvics volt. Az asztalon egy cetli volt: holnap korán foglak kelteni készülj fel!
Sóhajtottam egyet, majd a cetlit a kukába dobva, bemásztam az ágyba és fejemre húztam a takarót.