Mert van az a pénz!

Negyedik fejezet - A búcsú

Mia

Mindig úgy éreztem, mintha az én Larrym egy része itt élne bennem. Mintha az ő szíve dobogna az én mellkasomban, és az ő vére lüktetne az ereimben. Ő volt minden erőm, és a gyengeségem is egyben, akiért én is – ha úgy hozná a sors – bármikor bárkit simán kinyírnék. De nélküle nem voltam itt több mint egy piti kis utcai tolvaj, akit ugyan ügyes kezekkel ruháztak fel az égiek, de ugyanakkor pont azok vettek el minden mást is tőlem. Már nem volt se családom, se pedig életem, amit ugyanolyan gondtalanul élhetnék, mint mondjuk eddig Bianca. Ami maradt, az pont annyira volt elég, hogy elvegetáljak itt a vegasi Stripen addig, amíg Larry végre kiszabadul a börtönből. Nem telt el úgy egyetlen napom se, hogy ne gondoltam volna rá. Hogy ne őt helyeztem volna előtérbe bármilyen döntésemmel, vagy, hogy ne azon kattogjak, mennyi ideje lehet még hátra. Tudtam, hogy Sirius és az őt vakon követő bandája engem is keres miatta, és biztos voltam benne, hogy meg is találnak, ha most nem maradok itt. Tehát nem akadt más esélyem az életben maradásra, mint lenyelni a békát, és minden átkozott garast kicsiholni a helyzetből, ahogyan Larry tanította. Így hát bevetettem minden tudásom, hogy kicsinosítsam ezt az orosz luvnyát, és olyan mosolyt erőltettem az arcomra átkozott tizenöt százalékos haszonért cserébe, mintha minden vágyam ez lett volna. A hátam közepére se kívántam a csajt, de mivel tőle függött a nyereség... Rajtam nem múlhatott.

Mindenki nagyon izgatott, egyben feszült is volt az este miatt, és ez mindannyiunkból teljesen mást hozott ki. Ray tett-vett megállás nélkül, és ide-oda pakolászta a cuccokat. Port törölt, főzött, mosott, takarított, én pedig csodálkozva figyeltem, ahogy minden zokszó nélkül teszi mindezt. Jo, nem épp a legnőiesebb módján, a kanapén terpeszkedve nyomogatta a mobilját, és a füle botját sem mozdította, míg az öccse ki nem nyalta az egész házat. Életemben nem láttam még férfit, akinek ilyen típusú kényszere volt, mert ha más nem is, az teljesen egyértelműnek tűnt, hogy nála ez valamiféle betegség lehet. És bár tényleg röhejes volt az egész szitu, pontosan emiatt, kivételesen most nem tettem egyetlen rosszmájú megjegyzést sem.

Bianca, a reggeliző pult előtti bárszéken ülve, hatalmas csatát vívhatott magában. Ezt akár kilométerekről is ki lehetett volna szúrni, annyira látványosan csinálta. Azt a gyűrűt forgatta az ujján, lefelé görbülő szájjal, amit a jó öreg Eddy papának a városban kétezer dollárért simán el tudtam volna passzolni azonnal. Meg is fordult a fejemben, hogy valahogy elcsaklizom tőle, de nem akartam megkockáztatni az amúgy sem túl rózsás helyzetem. Itt most arra volt szükség, hogy két lépéssel magam előtt járjak, én pedig meg voltam róla győződve, hogy ez így is van.

A hisztis orosz picsa teljes kétségbeesésében a fürdőbe zárkózott. Vicces volt, ugyanis úgy tűnt, mindenki azt a helyiséget használja arra, hogy egy kicsit nyalogathassa a sebeit. Amíg valaki bent volt, senki sem kopogott be. Mintha az lett volna maga a felszentelt gyóntató szoba, vagy valami istenverte templom. El nem tudtam képzelni, mit csinálhatnak odabent akár egy óra hosszat is, de az tény, hogy onnan mindenki kisírt szemekkel távozott. Vagyis mindenki, leszámítva engem, mert én egy gyors zuhanyon kívül több időt nem igen töltöttem el bent. Nem is lett volna rá lehetőségem ennyi rinyagép mellett, akik nagyrészt odabent keseregtek a veszettül reménytelen kis életükön. Ha akkor tudták volna azt, amit most, nyilvánvalóan nem így viselkednek. De hát ugyan, mégis ki tudhatta...

Én egyedül álldogáltam, a többiektől kicsit távolabb, annak az ajtókeretnek támaszkodva, ami a nappalit kötötte össze a folyosóval, és ahol egyenesen rám fújt az a zötyögő-lötyögő múlt századi légkondi. Innen észrevétlenül figyelhettem a többieket, és miközben fél szemem rajtuk tartottam, gondolatban már a pénz rám eső részét számolgattam. Olyan volt ez, mint vaktában csapkodni a legyet egy sötét szobában, mivel a pontos összeget még egyikünk sem tudhatta. Minden azon állt vagy bukott, hogy Milena mennyit tud kisajtolni ma este az oroszból. De az igazat megvallva, én már a puszta ténynek is örültem, hogy bár parkoló pályára kényszerített a sors, így is befolyik valamennyi.