Mert van az a pénz!

Kilencedik fejezet - A meglepetések sorozata

Milena

A folyosó hideg kopott falai között kóboroltam, előttem az utat csupán néhány pislákoló neonfény világította meg. Az orromba penész szag kúszott, és valami más is... Nem is tudom, talán erős férfi verejték illatát éreztem. Ismerős és egyben kellemes érzést keltett bennem, mintha már jártam volna itt. Magamra néztem, lábaim csupaszok, bőrömön végigszaladt a neon éles fénye. Fehér sportcipő volt rajtam, és fekete rövidnadrág. Miért viselem én ezeket? És hol vagyok? – tettem fel magamban a kérdést. A folyosó végéhez közeledve, furcsa hangra lettem figyelmes. Valamiféle tompa csapódást hallottam, ami szintén nagyon ismerősnek tűnt. Bal oldalt egy ajtó nélküli végtelen nagy helyiségbe léptem, aminek a közepén egy ring állt. És ő.

− Hát itt vagy? – boldogan kiáltottam, és odaszaladtam ahhoz a férfihoz, aki a világot jelentette nekem. Átbújtam a ring kötelei között, és megálltam a háta mögött. Mindig is imádtam nézni őt edzés közben, ahogy meztelen hátán megfeszülnek az izmok.

− Szerelmem, én vagyok az – szólítottam szelíden, de ő csak tovább püfölte a bokszzsákot. Közelebb léptem hozzá, és megérintettem a forró hátát. Leállt, és felém fordult. Arcáról cseppekben hömpölygött a verejték, olyan fáradtnak tűnt. Fekete szemei meglepetten tekintettek rám, de nem szólalt meg, csak megragadta a csípőm, és gyengéden magához ölelt. Kezemet finoman végig húztam a nedves, borostás arcán, amire nagyot sóhajtott.

− Szeretlek Yuriy, annyira hiányoztál. Ígérem, soha többé nem hagylak el!

Csendben nézett le rám, még mindig nem szólt egy árva szót sem, ezért folytattam:

− Igen, hozzád megyek feleségül! – jelentettem ki boldogan. − Most már tudom, hogy ezt akarom! Biztos vagyok benne!

Yuriy elmosolyodott, és szorosan magához ölelt. Nagyon jól esett belefúrni az arcomat a mellkasába, és hallgatni a szívverését, ahogy nagyokat dobban. Azonban miután ismét rá néztem, már nem ő volt ott. Ijedten löktem el magamtól, nem értettem, hogy mit keres ott. Csak azt éreztem, hogy menekülnöm kell! De amit egy lépést tettem hátra, erőteljesen elkapta a karomat, és magához rántott... Hirtelen felébredtem! Rémülten felültem az ágyon, a szívem hevesen dobogott, testem pedig, csak úgy úszott az izzadtságban. Ösztönösen a mellkasomhoz kaptam, próbáltam nyugtatgatni magam, hogy még mindig ebben a lepukkant putriban vagyok, és csak álmodtam. Pedig, annyira valóságosnak tűnt az egész. Jól esett látni Yuriyt, ennyi év után, még akkor is, ha csak álmaimban találkozhattunk ismét. De mi a fenét keresett ott Misha? – kérdeztem magamtól. Az éjjel sem bírtam miatta egy szemhunyásnyit sem aludni, folyton a vacsorán jártak a gondolataim, és a csókján, aminek az ízét még annyi idő után is a számban éreztem. Pedig lehetetlen. Tudtam, hogy csak az agyam játszadozik velem. Gyűlöltem Mishát, hogy ilyen ravaszul beférkőzött a tudatomba. Ha lehunytam a szemem, egyből az ő nagy kék szemeit láttam magam előtt. Akármennyire is harcoltam a saját gondolataimmal, mindig oda jutottam, hogy újból látni akarom. Hallani szeretném a hangját, érezni a kezét az arcomon. Csak még egyszer utoljára, és azután soha többé. Lehet nem feküdtem le vele, de attól még megrontott. 

A lehető legrosszabbkor jöttek rám az emlékeim, mert nagyon nagy érzelmi válságban voltam. Rendesen beleestem Misha csapdájába, pontosan úgy, mint annak idején Yuriyéba. Vajon ő még gondol rám? Szeret? Egyik pillanatról a másikra rengeteg fölösleges kérdés futott át az agyamon. Mit számított ez már? Mindenről csak is én tehettem. Eldobtam magamtól az egyetlen férfit, aki őszintén szeretett. Másfél évvel ezelőtt ő jelentette számomra a világot, az igazi szerelmet, mégis hagytam, hogy kilépjen az életemből. És miért? A naiv ábrándjaim, és az átkozott kapzsiságom miatt. Többet akartam, nem voltam felkészülve a házasságra. De, főképp nem egy gyerekre. Ezért szakítottunk. Én elrepültem a világ másik felére, és megint mindent rendesen elcsesztem! Az arcomat a tenyerembe temettem, legszívesebben ordítani tudtam volna a lelkemben felgyülemlő fájdalomtól. Az egész világ összedőlni látszott körülöttem, és én csak megállás nélkül sajnáltam magam. Nem férfiakra volt szükségem, hanem szabadságra!