Utálatból Szerelem? [BTS f.f] |SZÜNETEL|

10. Rèsz: „Hát ezt hívják szerelemnek..."

Annyeong!❤
Hát.... Hol is kezdjem?...
Sajnálom, hogy így eltűntem.
Az egyik ok, hogy anyukám kórházba került, ès miután kiengedtèk, nekem kellett vigyáznom rá. A másik ok, pedig hogy sorra kellett tanulnom a T.Z.D-kre, plussz, mèg most is kell tanulnom, de ezt a rèszt már tènyleg kötelessègemnek èreztem megírni. Ès most meg le is betegedtem.... Tènyleg sajnálom, hogy nem hoztam rèszt, ès remèlem megèrtitek.
Nem tudom, hogy ez a rèsz mennyire fogja elnyerni a tetszèseteket, de azèrt remènykedem, hogy nem sikerült „annyira"rosszul. :D
Na de nem is húzom az időt.
Jó olvasást!❤
(Lehetnek helyesírási hibák)

Nem tudtam mire vèlni ezt a viselkedèsèt, de nem is agyaltam rajta túl sokat. Ès ha bár amúgy utáljuk egymást, (vagy már èn sem tudom) akkor is összeköt valami........ Boldogan leszek a TAEDDY macija....

Reggel arra keltem fel, hogy valaki beront az ajtón. Szó szerint beront az ajtón.

-Cho!!! Gyülekező Sugáèknál. AZONNAL!!! -Kiáltja rám Jimin, majd kimegy az ajtón.-

Szerencsère Taehyung már nem feküdt mellettem, így egyrèszt megnyugodtam, hogy Jimin nem látott semmi fèlreèrthető dolgot, másrèszt, pedig kíváncsi is voltam hogy mi lehet az oka, hogy gyülekező Sugáèknál. Persze minden nap gyülekező, de nem rontanának be így a szobába, ha nem lenne valami komolyabb dolog a háttèrben.

Szóval most itt ülünk mindannyian Sugáèknál, ès várjuk az információt.
Nem kellett sokat várni, mert Namjoon bele is kezdett mondandójába.

-Srácok..... Az van, hogy sajnos lerövidítettèk a „szabadságunkat" ezèrt holnap vissza kell utaznunk Koreába. -Jelentette ki Namjoon szomorúan-

Senki sem szólalt meg, hisz amúgy is mi èrtelme lett volna?.... Mi èrtelme lett volna megszólalni, ha úgysem tehetnek ez ellen semmit? Most is örültek, hogy kapnak egy kis szabadságot, erre mèg azt is elveszik tőlük.... szörnyű....

Vègül mindenki egy sóhaj kísèretèben hagyta el a házat, ès ment el pakolni a bőröndjeibe.

•Másnap a repülőgèpen•

Nincs is szebb dolog a világon, mint hogy a repülőgèpen kèt idióta közzè kerülj. Megjegyzem, hogy ez a kèt idióta Taehyung ès J-Hope volt. Mellesleg mèg aludni sem hagytak!

-Cho! -Szólít meg Taehyung-

-Mivan? -Nèzek rá fájdalmas arccal-

-Semmi!!! -Kezd el hangosan röhögni Taehyung-

-Ez komoly? Szèpen kèrlek, hogy ne engem fárassz a favicceiddel! -Szólok rá, majd behunyom szemeimet azzal a szándèkkal, hogy èn aludni szeretnèk-

-Cho! -Rángatja meg a vállamat Taehyung-

-Mivan már megint? -Kèrdezem ingerülten-

-Nem fèrek el! Menj arrèbb! -Szólal meg hisztèrikusan, majd kicsit meglök-

Szúrós tekintetemet rávezetem, de őt ez egyáltalán nem zavarja. Gondoltam, hogy akkor ráhagyom.

•Miután leszállt a repülőgèp•

Amikor leszállt a repülőgèp, szinte egy megváltás volt számomra, hogy kiszabadulhattam a kèt lüke közül.
Óriási sebessèggel rohantam a csomagjaimèrt, ezután pedig a kisbuszhoz, ami minket várt. Elsőkènt èrtem oda a járműhöz, aminek a csomagtartójába raktam cuccaimat, majd fènysebessèggel szálltam be az egyik ülèsre.
Nem figyeltem semmire ès senkire, csupán bedugtam a fülhallgatót a fülembe, ès bámultam ki az ablakon.

Ezután, márcsak arra lettem figyelmes, hogy a kisbusz megáll. Sorra szálltunk ki a játműből ès vettük ki a csomagjainkat.
A fiúkat magam mögött hagyva mentem be a nagy lakásba, majd a szobámba. Semmihez nem volt kedvem. Ez unalmas. Mint minden más....

Mivel más dolgom nem volt, így úgy döntöttem, hogy kipakolom a cuccaimat.... megint...

Már az utolsó ruhadarabjaimat hajtottam a szekrènyembe, amikor halk kopogásra lettem figyelmes.

-Gyere! -Szóltam ki, jelezve, hogy bejöhet-

-Szia. -Lèpett be a szobába Taehyung-

-Öm... Szia. -Nèzek rá meglepődötten, ugyanis nem szokott csak úgy bejönni hozzám. Mármint mèg mielőtt elnem mentünk Japánba, azelőtt soha nem jött be...-

-Ne nèzz így! Csak beszèlgetni jöttem. -Nevet fel halkan, majd leül az ágyamra.-

-Okè. Semmi hátsó szándèk? -Kèrdezem, miközben óvatosan leülök mellè-

-Semmi hátsó szándèk. -Mondja nyugtatóan.-

-Ès.... Miről akartál beszèlgetni?

-Nem tudom. Mondjuk.... Ki a kedvenc ènekesed?

-Na most ha azt várod, hogy tèged mondjalak, akkor elkell, hogy keserítselek, mert nem te vagy, hanem más.

Elmosolyodott.

Pár másodperc csend után ismèt  megszólalt.

-Voltál már szerelmes? -Fordul felèm kíváncsian-

Egy kicsit elgondolkodtam. Erre most mi a jó válasz? Nem tudom. De ha így jobban belegondolok, tènyleg nem voltam mèg annyira szerelmes.

-Hát... azt hiszem mèg nem. Igazából azt sem tudom, hogy milyen èrzès nagyon szerelmesnek lenni. -Válaszolok őszintèn. Hisz Taehyung is csak egy barát. Furcsa kimondani, de ez így van... Csak egy barát.-

-Tudod milyen èrzès?....Hát elmondom... -Sóhajtott egy nagyot, majd folytatta- Először csak mosolyogsz, mert azt hiszed, hogy az èrzès, amit èrzel, az csak egy kis butaság, egy èrtelmetlen kis tèvedès. De ez az èrzès, amit te egy kis „butaságnak" èrzel,  eközben èszrevètlenül átjárja a szíved. Először csak időkènt jut eszedbe, majd már vele fekszel, ès utána már vele is kelsz. Majd az èleted rèszèvè válik úgy, hogy, a tudatodra sem jut, èszre sem veszed, ès már nem tudsz ellene tenni semmit. Már minden pillanatban rá gondolsz. Teljesen belefúródik a szívedbe, ahonnan már lehetetlensèg kiűzni. -A vègère már teljesen elhalkul, majd szomorúan rám emelte tekintetèt- Hát ezt hívják szerelemnek. -Nèz mèlyen a szemembe.-

Furcsa volt szomorúnak látni azt a szemèlyt, aki mindig örömteli ès vidám.

-Tae.... Megijjesztessz ezzel a komolyságoddal....

-Haha... Èn csak próbáltam elszínèszkedi.... Ezek szerint sikerült? -Kèrdezi vidáman, mire èn èrtetlen fejet vágok-

-Mi? Ezt.... Ezt nem is te találtad ki? -Nèzem összeráncolt szemöldökkel-

-Neem... Egy filmben láttam! Jó mi? -Kezd el nevetni hangosan-

Gondolhattam volna, hogy ezt nem ő találta ki. Vègülis ő nem változik.... Sohasem változott... Dehát... A gilisztából sem lesz tehèn....

-Na! Most mit vágsz ilyen fejet? Inkább vegyèl! -Nyújtott felèm egy zacskó gumicukrot, amiről nem is tudtam, hogy hozott.

Hiába.... Ez a gyerek így jó, ahogy van; dilisen