Good Girl or Not (L.H. fanfiction) \\BEFEJEZETT\\

8.

*2 hónappal később*

1 hónapot kórházban töltöttem, majd Luke ragaszkodott hozzá, hogy náluk legyek, így egy ideje ott élek. A szülei nagyon jó fejek és a tesói is. Családtagként kezelnek és ez nagyon jól esik. Michael javított a jegyein, ezért nem kellett elköltöznie tőlünk. Ashton már megint valami libával van és Calum lett a legjobb barátom... Mickey mellett természetesen. Luke és én azóta is nagyon jóban vagyunk, de még mindig nem mondanám kapcsolatnak. Most végzősök vagyunk. Sokat kell tanulni, aminek nagyon nem örülünk, de megcsináljuk. Mindenki azt kérdezgeti, hogy hova akarok menni fősulira meg, hogy tovább szeretnék-e tanulni, de még magam sem tudom. Már az is megfordult a fejemben, hogy nem megyek tovább tanulni, úgyis csak lógnék, buliznék, meg piálnék, akkor meg minek. Inkább keresek valami jó kis melót és itt maradok. Arra gondoltam, hogy talán tetováló művész leszek, úgyis elég jól tudok rajzolni meg érdekelnek a tetkók. Lukenak lett egy piercingje, ami nagyon szexin áll neki, de neki ezt persze nem mondtam. 

- Add csak vissza! - kiabáltam Luke idősebbik bátyjával, aki épp a telefonomon ügyködött valamit.

- Hidd el, jót teszek veled. - vigyorgott

- Miért irkálsz nekem, amikor itt vagyok a másik szobában? - lépett be Luke a szobába.

- Majd később megköszönöd! - nyomta kezembe a készüléket, majd elhagyta a szobát. Telefonomra pillantva, azt vettem észre, hogy vagy ezer üzenetet küldött, hogy én mennyire szeretem Lukeot.

- Ezt nem én írtam! - tartottam fel a kezeimet 

- Tudom - eresztett el egy halvány műmosolyt, majd lehuppant az ágyamra.

- Mi a baj? - foglaltam helyet én is.

- Emlékszel arra az éjszakára, amikor Michaelnek hittelek? - nézett mélyen a szemembe.

- Igen. Miért?

- És arra is, hogy akkor este mit mondtam neked? - ekkor esett le, hogy mire gondol.

- Részeg voltál. - mondtam egyszerűen.

- Igen, de...

- Nem vonlak felelősségre olyasmiért, amit nem tiszta fejjel mondasz. - néztem én is a szemébe.

- És ha most is azt mondanám, mint akkor? - sütötte le a szemeit. Nem tudtam mit mondhatnék. Nem jött ki hang a számon, hiába szerettem volna mondani bármit is. A beszéd helyett, inkább cselekedtem. Lágyan csókolt és én is őt. Nem is kellett, hogy heves csók legyen, ez így sokkal intimebb volt, mint valaha. Ez több volt mint egy csók. Olyan erős érzelmeket váltott ki belőlem, amire nem számítottam, de nagyon jó volt. Mikor levegő hiány miatt szétváltak ajkaink, csak ültünk egymással szemben és néztük, ahogy a másik próbálja normalizálni a légzését. Kék szemei most sokkal kékebbek , piercingje sokkal szexibb és haja sokkal kócosabbvolt mint valaha. Csodálatos volt.

- Ezt a kérdést már régen fel kellett volna tennem, de - térdelt le elém - jobb később mint soha - mosolyodott el - Alison Gosso, megtisztelnél azzal, hogy lennél a barátnőm? - pirult el.

- Igen - ugrottam a nyakába és egy csókot nyomtam a szájára. Nem akartam, hogy véget érjen ez a pillanat. Sajnos mint minden jó, ez is egyszer véget ér, ugyanis Luke tesója lépett be ordítva a szobába.

- Tudtam, hogy egyszer ez a nap is eljön. Csak 2 hónapot kellett várni rá. - nyomott össze minket egy nagy ölelés keretében. - Gratulálok, tesó! - bokszolta vállon, miután eleresztett minket. - Ne hagyd elmenni! - mondta Lukenak miközben összeborzolta a hajam. 

- Nem áll szándékomban. - ölelt magához.

- Mikor mondjátok el anyáéknak? - vigyorogta el magát huncutul, majd elkezdett rohanni, miközben azt ordítozta, hogy "anyaaaa", majd Luke üldözőbe vette, ahogy én is, de hiába, mert ő hamarabb odaért mint mi.

- Luke és Ali járnak, Luke és Ali járnak - dalolászta, miközben körbe-körbe ugrált, amin mindenki jót nevetett. Luke anyukája aranyos volt és egy gratuláció és egy ölelés után szabadjára engedett minket.

Miután vissza mentünk a szobába, úgy döntöttünk, hogy filmezünk. A fejemet Luke mellkasára hajtottam és úgy feküdtünk. Valami akciófilmet néztünk, de nem nagyon tudtam figyelni rá. Csak az járt a fejemben, hogy milyen boldog vagyok, hogy Luke a barátom. Nagyon szeretem.

- Luke? - szólítottam meg, de nem jött válasz. Felé fordítottam a fejemet és akkor láttam, hogy elszunyókolt. Olyan békésen aludt, hogy nem volt szívem felkelteni. Teljesen átfordultam, hogy lássam az arcát és azt fürkésztem. Annyira nyugodt volt.

- Ha bámulsz, akkor nem tudok aludni. - mogyogta még csukott szemmel.

- De jó nézni, ahogy ilyen békésen alszol. - adtam egy puszit az orrára.

- Jó tudni, hogy tetszik a látványom. - nyitotta ki most már kék szemeit és huncutul rám mosolygott.

- Imádom a szemeidet. - kuncogtam

- Én meg téged imádlak - adott egy csókot, majd visszafeküdt - Jó éjt, Ali! - mondta mély hangján

- Jó éjt, Luke! - fordultam vissza, majd el is aludtam.

- Jake! Hol vagy? - kerestem, de nem jött válasz. A szobája ajtaja be volt csukva, kopogtam.

- Tűnj innen! - kiabált a túloldalról, de nem hallgattam rá és lassan kinyitottam az ajtót. - Nem hallottad? Takarodj! - kiabált még mindig, de legyökerezett a lábam.

- Jake... - szólaltam meg - Mi a baj? - aggódtam.

- Te! Te vagy a baj! Mindenről te tehetsz! - állt fel az ágyáról.

- Én... én.... nem - nem értettem miről beszél.

- Mindig eléred, hogy te legyél a középpontban, te kis szaros! - jött közelebb.

- Én nem értem... - mondtam alig hallhatóan, mire ő fel emelte a kezét és megütött.

Felriadtam. Ez csak egy álom volt. Próbáltam nyugtatni magam.

- Jól vagy? - ült fel Luke kissé kómásan.

- Igen, azt hiszem. - próbáltam normálisan venni a levegőt. Nem sikerült. Nem bírtam tovább. Már nem először álmodtam ilyesmit és ez már kikészített. Előtörtek a könnyeim. Hiába próbáltam magamat azzal nyugtatni, hogy ezek csak álmok, mert tudtam, hogy ezek igazából emlékek. 

- Semmi baj - ölelt magához Luke - Csak egy rossz álom.

- Nem, nem az. - szipogtam. 

- Ezt hogy érted? - kérdezte, majd mindent elmeséltem neki. Csendben hallgatta végig a kis esti mesémet. - Ali... - kérdezte félénken.

- Igen?

- Mi történt Jake-kel? 

- Öngyilkos lett. - sütöttem le a szemem. - Leugrott egy felhőkarcolóról és végig nézette velem. - azt hittem megint sírni fogok, de nem. Már nem tudtam többet sírni. 

- Sajnálom - hajtotta le a fejét

- De nem kell. Ami történt megtörtént. Ezen már semmi sem tud változtatni.

- Remélem tudod, hogy te vagy a legerősebb ember, akivel valaha is találkoztam - ölelt meg.

- Most már igen - mosolyodtam el halványan. 

- Szeretlek! - nézett mélyen a szemembe.

- Én is szeretlek téged! - csókoltam meg.