R U Mine?

Egy év elteltével

Stacy

Eltelt egy év mióta Michelle a városba költözött. A sulis napok borzalmasak voltak. Gyorsan, nagyon gyorsan terjedtek a pletykák. Kiderült, hogy milyen volt a kapcsolatom William tanár úrral, kiderült, hogy mi történt Michelle-el és Jimmy-vel, kiderült, hogy Dereck és Oliver rokonok, aztán Dereck halálhíre is. Úgy terjedt az egész mint egy futótűz. A kis társaságunk ennek köszönhetően viszont még összetartóbb volt, szóval ez az egyetlen jó dolog az egészben, már ha nézhetek bármilyen pozitív történést. Oliver és én.... Nem beszélünk egymással. A nyáron, amikor Jimmy leküldött minket arra a bizonyos estére a Henderson- nyaralóba, történtek dolgok közöttünk. Oliver megcsókolt. Beszélgettünk, mintha nem is történtek volna azok a rémes napok, mintha William fel sem bukkant volna az életemben, mintha nem undorodott volna tőlem emiatt és mintha nem tagadta volna le az érzéseit irántam, amit nagyon régen egyszer már bevallott. Aztán mikor onnan visszajöttünk, hirtelen eltűntek azok a kellemes órák és többé nem is léteztem Oliver számára.

Michelle-nek nagyon nehezek voltak az első sulis napok. Jimmy, Oliver, Jesse és Jeremy nem olvadtak bele az iskolai hétköznapokba, nem voltak hajlandóak beállni a sorba, ezért most sem maradtak figyelem nélkül. Ezáltal mi sem Michelle-el. Utálta, hogy megbámulják a folyosón, utálta, hogy megbámulják amikor elhagyják a sulit Jimmy-vel, utálta, hogy mikor a társaságunkból valakivel beszélt akkor mindig akadt egy felesleges pár fül, aki nagyon nem oda való volt és tudni szeretett volna a dolgairól. A kis csapatunk átsegítette Őt ezeken, és az utolsó fél évre sikerült megfeledkeznie ezekről az emberekről.
A karácsonyt sikerült együtt ünnepelnünk, ahogyan az új évet is, már nem voltunk azok a kisgyerekek akik a szüleikkel nyitogatják az ajándékokat, már nem láttuk abban az izgalmat, a kellemes kikapcsolódást, mint akkor amikor mi együtt ünnepeltünk. Mint egy család. Imádtam ezt az érzést, imádtam, hogy mi megteremtettünk magunk közt valamit, ami nem fog elillanni két év után. a családunk szépen egyre bővül, először jött Michelle majd Beatrice, és végre nem egyedül voltam lány négy fiúval. De hogy is zajlott ez a karácsony?

Eldöntöttük, hogy Oliver-nél tartjuk a közös karácsonyunkat, majd egészen az új évünk első napjáig ott is maradunk, tehát a szilvesztert is ott ünnepeljük. A srácok poénból mindenféle überronda karácsonyi pulcsit vettek fel, bár ettől még ugyan olyan helyesek voltak. Bár kicsit furcsa volt a kissé komor Oliver-t és a teli tetovált Jimmy-t piros rénszarvas mintájú pulcsiban látni, de már ettől jobb volt a hangulat. Oliver-éknél felállítottuk a karácsonyfát, viszont amikor Jesse lehozta a padlásról a díszeket (a gyönyörű üveg díszeket) megbotlott a lépcsőn és elejtette a dobozt. Oliver lakásának a különböző részeiről futottunk oda a lépcsőhöz. Mindannyian Oliver-t figyeltük, vártuk hogy mikor fog kipaterolni minket a lakásából, de Ő csak hitetlenül a vállát rángatva elnevette magát.

-Úgyis untam már ezeket a díszeket. Stacy eljössz velem újakat venni? Valami karácsonyi vásár van a városban -csak meglepődve néztem. Mégis mit gondol? Fél éven keresztül átnéz rajtam most meg menjek el vele vásárolni?! De sajnos a szám hamarabb nyílt, mint ahogy gondolkoztam volna.
-Persze -annyira utálom magam ilyenkor.
Nem sokkal később már a hatalmas tömegben tolongtunk a város karácsonyi vásárban. Hideg volt, bár hó még nem esett, látni lehetett a levegőben szálló leheletünket, látni lehetett ahogy a forró teákból felszáll a gőz. Fantasztikus karácsonyi hangulat volt. Oliver előttem törte a tömeget, az emberek szabályosan arrébb álltak, hogy Ő elférhessen, én pedig csak mentem utána. Megálltunk egy karácsonyi díszeket áruló boltnál és vettünk dolgokat. Egészen elkalandoztak a gondolataim, amikor Oliver megbökött a könyökével.
-Hé Stace itt vagy? -ráemeltem a tekintetem, láttam, hogy furán méreget gyönyörű barna szemeivel, amikbe bármikor bele tudtam volna merülni. Elkaptam a tekintetem és az előttem lévő díszeket méregettem.
-Persze. Minden megvan?
-Nem, sajnos a csúcs is összetört. Kiválasztod? -Megrántottam a vállam és végignéztem a csúcsdíszeken, amik valamivel beljebb voltak a többi dísznél. Mindenféle volt, szép kékek, aranyok, ezüstök, mintásak, rózsaszínek, pirosak... De az egyik kiszúrta a szemem. Egy gyönyörű csillag volt, nem a szokásos csúcsos alakú. Hófehér volt, kis fekete mintákkal, de ezekből nem volt sok rajta. Hagyományos, mégis szép és vonzotta az ember tekintetét.
-Legyen az -biccentettem felé.
Oliver megvette a díszt, aztán a kezében lévő szatyorba tette. Vettünk egy-egy pohár forró teát, és azt iszogatva indultunk ki a tömegből. Utáltam a tömeget. Utáltam, hogy lépten nyomon nekem préselődik valaki. Ilyenkor általában amilyen gyorsan csak tudok kiverekedem magam onnan, de most a nagy sietségemben nekem jött egy férfi, arra meg már nem volt időm, hogy a teámat eltartsam magamtól és a "támadómtól". Így mind a ketten le lettünk öntve forró teával.
-Nem látsz a szemedtől kislány?! -ordított rám az idegen. Elhabogtam egy bocsánatot, de még mindig csak fújtatva nézett rám, és ismét nyitotta a száját amikor Oliver megszólalt a hátam mögött.
-Elnézést uram, véletlen volt. Mint ahogy a barátnőm is mondta. Boldog karácsonyt, további szép napot. -barátnőm?! A szívem egy pillanatra megszűnt dobogni és kissé elnyíló szájjal néztem Oliver-re míg a férfi továbbra is morogva de eloldalazott mellettünk. Ő viszont csak megfogta a kezem és előre indulva tört nekünk utat visszafelé.
Már félúton voltunk hazafelé, amikor éreztem, hogy az orromra esik valami. Oliver érdekesen még mindig fogta a kezem, én pedig próbáltam nem elpirulni. Hogy is van ez? Egyszer letagad máskor meg megfogja a kezem és azt mondja vadidegen embereknek, hogy a barátnője vagyok? Mire észbe kaptam, egyre több és több hideg dolog hullott rám. Esni kezdett a hó. Az első havunk idén. Lassan már mindent hó borított, hatalmas pelyhekben hullott, és megmaradt a betonon. Szép fehér karácsonyunk lesz.
Oliver egyszer csak megállt és maga felé fordított. Mire felfoghattam volna mi történik az ajka az ajkamra került és csókolózni kezdtünk. Kiélveztem a pillanatot, ugyanis nem tudtam, hogy hányadán álltunk pontosan. Most undorodik tőlem vagy nem? Most érez irántam valamit vagy nem? Nem akartam benne lenni a játékában, de egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle. Megremegtem egy pillanatra, kirázott a hideg, de nem azért mert fáztam volna...
Aztán hirtelen megvilágosodtam. Miért nem akartam beleszeretni? Miért akartam minél inkább távolabb tudni őt magamtól? Hát azért mert Oliver-t sosem lehet komolyan venni. Egyszerűen nem. Látod rajta, hogy komoly, hogy nem szokta kinyilvánítani az érzelmeit senkinek, de ezáltal nem is tudsz rajta kiigazodni. Nem tudod, hogy komolyak e a szándékai, vagy csupán elkapta a pillanat. Annyira bizonytalan volt nekem az egész ember, a jelleme, a mindene, hogy tudtam nem élném túl ha átverne. És velem nem fog játszadozni.