Mire vársz még? [D.V.K] 🏁Befejezett🏁

9.

-Szeretsz, Daniil...tényleg?

-Igen..,nem hazudok...szinte sosem.

-De...hisz nem vagyok se szép...se okos. Csak rajztudásom van, még az is alíg, és a sporthoz is alíg értek...

-Na...nem mondasz magadról ilyeneket. Álmodok ugye??

-Nem. -hajtottam le fejemet-

-Hát pedig reméltem hogy álom! Mi az hogy nem vagy szép?! Mások szerint igaz?! Nekem te vagy az esetem, te vagy nekem maga a szépség!

-Köszi Daniil...

-Neked csak Dan leszek mostantól...!

-Rendben...

-Megvársz míg átöltözöm? Vagy jössz velem?

-Megvárlak...menny csak.

Megvártam. ALíg telt el 2 perc, már jött is vissza.

-Szia szerelmem!

Most először mondd nekem valaki olyat hogy szerelmem! Csoda! És milyen aranyosak a szemei! Csillognak, mintha cukorkómás lenne! Vagy beteg?

-Daniil...Dan beteg vagy?

-Nem...mert?

-Csillog a szemed!

-Ha beteg lennék már fájna a fejem. Na, jössz akkor velem?

-Hova?

-Majd mebglátod! Na gyere!

-Rendben...

-Ta Da!

Azzal levette kezeit a szememről, és erre egy nagy sikoly hagyta el a számat.

Egy hatalmas Neymaros, és Daniil Kvyat-os poszter állt előttem. Neymar átkarolta Danyt, és mözben nagyon mosolygott mind a kettőjük.

-Dan...ez mi? És honnan?

-Lehet haragudni fogsz...átkutattam a táskádt, és megláttam, hogy szinte csak rólam és Neymarról vannak rajzaid...ér kerestem egy képet, amin én és ő vagyunk lefotózva.

-Nem haragszom..de ugye nem néztél át mind...

A táskámba kitatva, keresni kezdtem a legcikinn kiskori képemet, Arturral...nem volt benne. Dan kezébe volt. Láttam, ahogy háta mögé rejti.

-Daniil, kérlek...az a kép...nem rád tartozik.

-De de! Rám!

-Kérlek Daniil!

-a, a! Addig nem míg nem hívsz rendesen!

-Daniil Vjacseszlavovics Kvyat, visszaadod kérlek!

-Még nem! Mi a nevem?!

-Hát ez, nem? Vagy van negyedik neved iS?

-Én hogy kértem hogy hívj?!

-Dan visszaadod azt a képet?

-Így mostmár rendben! Tessék!

-Köszönöm.

-A képért cserébe hűzhattam egy kicsit az agyadat, nem?

-De...

-Na azért...ennél valamit?

-Nem tudom...te?

-Igen...menjünk akkor.