Fearless /Camren/

2. fejezet

Lauren szemszöge:
5 nap telt el, de azóta sem láttam. Reméltem, hogy minden rendben van és hogy újra látom majd. Felkeltem, elkészültem és mentem a buszomra. Aznap esett le az első hó. Már volt egy 10cm. Álltam a hidegben. Gondolataim elkalandoztak, hogy megint megérintem a kezét, hogy újra hallom a hangját. Ez mind szép és jó volt amíg valaki egyszer csak megdobott egy kemény hógolyóval, amit inkább neveznék jég golyónak. A vállamat eltalálta, és amint éreztem megfordultam:
-Hogy a...- a szavak belém fojtódtak, és kis piros orrával, és fázó kezével ott állt ő, egy kis huncut mosollyal az arcán.. Elmosolyodtam. Pedig nem szerettem hó csatázni... De rá.. Rá nem lehet haragudni.
-Bocsi, hogy ha fájt..- mondta ahogy felém sétált
-Semmi baj..- mondtam és arcom felmelegedett, de a hidegtől való kipirosodás fedezte, hogy ez a momentum égő legyen
-Örülök, hogy újra látlak.- szólalt meg, s tekintetét lefelé meresztette.
-Én is örülök. Hogy hogy nem jöttél? Baj volt? Vagy messze laksz és máshol szálltál fel?- na ezután a kérdés után úgy éreztem, hogy most azt fogja hinni, hogy valami creepy csaj vagyok aki a lábai előtt hever... Talán így is lenne, de én nem vonzódom a lányokhoz.. Mivan? Gondolataim cikáztak, és zavarba jöttem.

-Beteg voltam. Megfáztam egy picit, de amúgy itt lakunk pár utcányira, szóval itt leszek reggelente, ez a buszmegálló van legközelebb- mondta miközben mutogatott az utcája felé.
-Oh értem.. Hát tudod lóghatnánk együtt, beszelhetnénk, hogy jobban megismerjük egymást. A buszmegállós várakozási idő nem látszik valami jó ismerkedő kurzus időnek, főleg, hogy hideg van...
- Um igazad van.. Gyere át hozzánk.. A Green street 3 alatt lakom, jöhetsz bármikor amikor van időd.. Várj csak...- mondta és táskájában kezdett kutatni.-Itt a számom. Üzenj, ha van kedved és időd jönni..
- Oké.- mondtam és a kis papír cetlit nézegettem, majd a zsebembe tettem.
A beszélgetésünket a busz zaja zavarta meg. Mennie kellett.
-Oh most megyek, akkor majd, majd írj!- mondta és egy félmosolyt adott majd elindult.
- Rendben szia!- válaszoltam integetve.  Én is mentem a saját utamra..

Hosszú napom volt. 8 óra, majd utána még a buszra várakozni.. Jó unalmas.. Közben azon gondolkoztam, hogy írjak-e neki vagy ne... Ahh túl korai, nem akarom zaklatni.. De mivan ha szeretné, hogy írjak neki? Umm..

Camila szemszöge:
Egész nap a telefonomat nézegettem.. Miért nem ír? Idegesítő voltam? Vagy elhamarkodott... Már nem tudom.. Az új suliban nincsenek barátaim, és ahhoz képest, hogy nehezen barátkozom, érzem, őt közel tudnám engedni magamhoz. Valamiért akkora bizalmat érzek iránta... Gondolat menetemet csak a telefonom rezgése zavarta meg. Elővettem a zsebemből. "Úristen tuti ő az"-Gondoltam izgatottan.. Telefonomat feloldottam és megnyitottam az üzenetet