Fearless /Camren/

7. fejezet

Lauren szemszöge:
Felöltöztem, majd visszamentem anya mellé, s aggódva vártuk az eredményt, míg végre a doktor visszajött, irodájába vezetett minket, és kényelmesen foglalt helyet, ebben a feszült helyzetben. Az asztala előtti székekre ültünk le anyával.

-Az eredmény. Nem fényes, de nem is sötét. -kezdett bele, majd elénk tett 2 képet. -Ez itt egy egészséges tüdő.-mutatott a jobb oldali képre, s az ott látható tüdő valóban tisztának látszott .-Ez itt pedig az öné. Egy tumor helyezkedik el jobb oldalt, mely valószínű megállítható, hisz csak kezdetleges.-bökte végül ki, s anya szemei könnybe lábadtak.
-Mondja Doktor úr. Milyen kezelések, vagy esetleg beavatkozások szükségesek?- kérdeztem látszólag higgadtan.
-A folyamat hosszú, és lassú. Mindenképpen először be kell feküdni a kórházba, és különböző alap vizsgálatok kellenek. Persze előtte nagyjából 1 hónap kint töltött időt adunk, hogy iskolában, munkahelyen, jelezni tudja, hogy az elkövetkezendő hónapokban nem lesz jelen.- mondta, s én egyre jobban azon aggódtam mit mondok Camila-nak. Az orvos végül egy névjegykártyát nyújtott nekem.
-Ha bármi más tünet, vagy gond akadna ebben a hónapban, kérem jelezze!- mondta lágy hangon. A névjegykártyát egy kis táska zsebbe csúsztattam, majd elköszöntünk a doktortól.

Anya szomorú tekintettel ült végül a sofőrülésre, szemei tele könnyel.
-Anya! Kérlek ne aggódj! Minden rendben lesz. Higgy bennem!- mondtam, s kezem vállán pihentettem.
-Szeretlek.- mondta elcsukló hangon. A kocsi motorja zajongni kezdett, s tekintetem a kocsi ablakán túl elhelyezkedő környezetre szegeződött. Az idő elröpült, s haza értünk.

A házba belépve apa maga elé meredve ült, 2 fiútesóm a nappaliban videó játékozott, nem kevés zajjal.
-Tudja?- kérdeztem anyát.
-Csak annyit, hogy valami nem volt jó a fehérvérsejt szinteddel.- válaszolt anya halkan.
-Anya. Nem akarom, hogy aggódjon! Nem akarom, hogy ezen kattogjon..- néztem anyát kérlelően.
-Lauren. Ez komoly dolog. Apádnak mindenképpen tudnia kell! A barátaid azok, akiknél opcionális, hogy elmondod, vagy sem.- válaszolt anya, s hangjában a szigort éreztem, melyhez az összetörtség társult. Anya közelebb lépett apához, s könnyei akarva akaratlan, legördültek arcán. Cipőmet kezdtem bámulni. Anya szavai ömleni kezdtek, s én magam elé bámulva álltam, rendíthetetlenül. A gondolataim kikapcsoltak, melyek nagyrészt jelentéktelenek voltak.