Kidnapped ✘ Lashton ✘

~ 3. Hunted Wild ~

LUKE

Munka közben csak két dologra tudtam pontosítani. Az egyik, ma este megyek randizni Pierre-rel. Rettenetesen izgulok, hogy mi fog történni az éjszaka köztünk. Őszintén, kicsit félek is tőle, mert lehetséges, hogy nem úgy alakul, ahogy tervezem. Egy hónapja várok már erre, hogy végre elvihessem egy randira. Szeretném, ha fátylat borítanánk a félrelépésemre. Tudom, nem könnyű dolog. De én nagyon szeretném visszakapni őt. És úgy érzem, ma sikerül is ez a kis tervem. Meg fogom kaparintani. Érzem, hogy neki is ugyanúgy hiányzok, mint ahogy ő nekem.

A másik dolog ennél kissé neccesebb. Erősödik a napok óta tartó paranoiám. Folyton úgy érzem, mintha valaki követne. Mintha minden egyes léptemet lesnék. Eléggé frusztráló és olyan, mintha kezdenék bekattanni. Ha az utcán járkálok, úgy érzem, mintha az összes járókelő engem bámulna. Viszont ha körbenézek, senki még csak rám se pillant. Aztán, hogy még jobban fokozzam, egyik éjszaka becsuktam az ablakom és az árnyékban egy pillanatra megláttam valamit. Pontosabban két vörösen felizzó szempárt. Nyilván ez a jele annak, hogy megőrültem. Ilyen dolgok nem léteznek. Hiába mondaná Crystal, „már pedig léteznek természetfeletti lények". Velem nem tudja elhitetni.

„Luke! Azonnal told ide a segged!" Kiáltott Matt a konyhából. Amilyen gyorsan csak tudtam elszlalomoztam az asztalok között.
„Mi a helyzet?" Érdeklődve mértem fel mögötte a terepet.
„A kettes és hetes asztal rendelését kéne felvenned. A kilenceshez és tizenketteshez kéne ezt a négy tányért kivinned. Érted?"
„Igen, főnök!" Vigyorogva szalutáltam, majd visszatértem a két asztalhoz, hogy felvegyem a rendeléseiket. Mindkettőnél elnyomtam a betanult szöveget és kedves mosolygást. Mint valami légi utaskísérő, itt vigyorgok egész nap a vendégeknek. Aztán máris rohantam vissza a konyhába. Elhadartam melyik asztalhoz mit készítsenek el, közben felcsíptettem a kis cetliket. Majd felvettem a kilences rendelését, ami négy tányérból állt. Szépen tálaltam nekik, jó étvágyat kívánva és egy sort mosolyogva jöttem el tőlük. Ezt követte a tizenkettes asztal három tányérja.

Miután ezekkel végeztem, néhány asztalhoz kivittem a számlákat is. Leszedtem három asztal terítékét, amit el is vittem a konyhába. Utána láttam még egy üres asztalt. Összeszedtem róla a tányérokat, majd elindultam a konyha felé. Az őrülten rohanó tempóm miatt elvesztettem az egyensúlyom, és nem messze a konyhától elejtettem a négyből két tányért, illetve néhány evőeszközt. Hatalmas reccsenéssel és csörömpöléssel értek padlót, én pedig halkan szentségeltem egy sort. A vendégek semmit sem láttak a bénázásomból, csupán hallhatták azt. Helena máris a segítségemre sietett, ő is épp a mosogatni valóval száguldozott.

„Jézusom, Luke, minden oké?" Aggódva nézett rám, miután összeszedtük az elejtett porcelán tányérok darabjait. „Olyan sápadt vagy."
„Jól vagyok, csak..." Megráztam a fejem, ő pedig féltve nézett rám. „Csak stresszelek picit. Nem nagy ügy."
„Eléggé szétesettnek tűnsz."
„Úgy is érzem magam." Gyenge mosolyra húztam a szám.
„Ettél már valamit?"
„Nem igazán. Fél 11-től még semmit."
„De mindjárt 6 óra van. Jézusom, egyél baszki. Csoda, hogy nem ájultál még el." Tekintete még inkább féltővé vált. Kiegyenesedtem és a törött tányérokkal elindultam a konyhába.
„Mi a fene volt ez a hangzavar?" Forgolódott Patrick. Ez de fasza lesz! Tekintete megállapodott rajtam. „Nahát, Hemmings, már meglepődtem volna, ha nem te vagy ez a szerencsétlen barom." Unottan megforgattam a szemem és elsétáltam mellette, hogy kidobjam a törött darabokat.
„Ebben az évben ez volt a második." Motyogtam.
„Igen, de az elmúlt egy hónapban hoztad ezt össze." Tette hozzá Flynn, a főséf, aki néha elég szépen tudtomra adja, hogy ki nem állhat. Igazából nem tudom mit ártottam neki. Mivel ő a főnök legjobb haverja és jobb keze, azaz a helyettese, így nyilván arról is tud, hogy Patrick mit is tervezget velem kapcsolatban. Akár még az is lehetséges, hogy a biszexualitásom nem tetszik neki. Fene se tudja.
„Luke, gyere az irodámba." Mellém lépett Hughes. Nagyot nyelve indultam utána. „Remélem, tudod miért hívtalak ide?" Szólalt meg, miután bezárta mögöttem az ajtót és elém lépett.
„Persze, hogy tudom." Bólintottam, majd a padlót kezdtem bámulni.
„Tényleg nem sűrűn hibázol. Jobbára a folytonos késésed mellett semmi hibát nem vétesz a munkád során. Te vagy az egyik legjobb alkalmazottam. Az elmúlt két év alatt, talán ez volt a negyedik alkalom, hogy összetörtél valamit. De, hogy az utóbbi egy hónapban kétszer is előforduljon, azért kicsit fura és sok. Nem?"
„Tudom, Patrick, és rettenetesen röstellem, de..."
„Igen-igen, a szakítás megviseli az embereket. De nem bújhatsz örökké e mögé."
„Nem is ezt akartam ezzel mondani. Az előző tényleg amiatt volt, hogy megviselt Pierre-rel való szakítás. A mostaninál viszont beismerem a balfaszságom. Figyelmetlen voltam, és..."
„Tudod, normális esetben nem nézném el ennyiszer. De mivel rólad van szó."
„Patrick, ne kezdd már megint." Sóhajtottam. „Nem fogok csak azért lefeküdni veled, hogy figyelmen kívül hagyd a hibáimat."
„Először csak egy csók is megtette volna. De a hancúrozásnak jobban örülnék." Féloldalas vigyorra húzta száját és finoman megcirógatta az arcom, majd a nyakam. Elhúztam a fejem.
„Smárolni se fogok veled."
„Pedig jobban tennéd, ha egyszer megadnád magad." Közelebb lépett és tarkómra csúsztatta a kezét.
„Az nem ebben az életedben fog megtörténni." Zöldes szemeibe néztem. „Nyugodtan vond le a béremből. De akkor sem foglak megcsókolni. Vagy kefélni veled." Undorodva mondtam ki.
„Nagy hibát követsz el, Luke. Megfogod bánni."
„Nem érdekel." Megvontam a vállam. „Örülhetnél annak, hogy még nem jelentettelek fel."
„Ugyan, kérlek." Felnevetett. „Kicsi vagy te még ahhoz, hogy ilyenekkel fenyegetőzz."
„De megpróbálhatom, nem?" Megint felnevetett.
„Jól van, Hemmings, menj szépen dolgozni. Elkél majd a több borravaló. Remélem, érted miért?" Csak bólintottam. Inkább vonja le a béremből, minthogy lekelljen feküdnöm vele.