Kidnapped ✘ Lashton ✘

~ 6. 'Til It Happens To You ~

[Freakin' long chapter]

LUKE

Amint beléptem a lakásunkba, teljes sötétség fogadott. Mégis hol a fenében van Crystal? Pedig meggyőződésem volt róla, hogy itthon van. A paranoiám miatt minden egyes helyiségben felkapcsoltam a villanyt, ahol éppen elhaladtam. Aztán a fürdőbe lépve tele engedtem a kádat vízzel. Sietősen kibújtam a ruháimból, majd nyakig elmerültem a kádban. Remélhetőleg a hosszú és forró fürdő lemossa rólam ezt a mocskot. Illetve, segít kicsit elnyomni az undoromat magamtól.

Próbálom elfelejteni a történteket, de továbbra is ismétlődve pörög a fejemben az esemény, mint valami hülye film. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy Patricknek sikerült elérnie azt, amit akart. Vagyis megkapta a testem. Igaz, a lehető legundorítóbb módon. Még a gondolatától is kirázott a hideg, ahogy felelevenültek az emlékeim róla. Borzasztó volt átélni, ahogy a főnököm megerőszakolt.

Szemeimet megint ellepték a könnyeim, amik azonnal igyekeztek is legördülni az arcomon. Víztől csöpögő tenyereimbe temettem az arcom. És utat engedtem a könnyeimnek. Sírással próbáltam levezetni a bennem felgyülemlett fájdalmat és feszültséget. Teljesen össze vagyok törve lelkileg. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire el fognak fajulni a dolgok köztem és Hughes között. Abban bíztam, hogy egy csókkal beéri és mással tényleg nem is próbálkozik. De erre kurvára nem számítottam. Nem hittem volna, hogy elborulhat az agya és így végzem majd.

Lövésem sincs mi tévő legyek. Igaz, még azt sem tudom, hogy ezek után miként is fogok utcára lépni. Úgy érzem, amint rám néznek a járókelők, rögtön tudni fogják rólam, hogy mi történt velem ezen a napon. Nem tudom, hogy a munkatársaim mit reagálnak majd erre. Hogy az utálóim mennyire fognak még ennél is jobban utálni... És legfőképp azt nem tudom, hogyan is fogom átvészelni ezt a kibaszott nagy fájdalmat és szégyent.

Egészen addig ücsörögtem a vízben, míg ráncosak nem lettek az ujjaim. Végig azon túráztattam az agyam, hogy most mi is fog velem történni. Mikkel kell majd szembenéznem és megküzdenem. Leginkább az zavar az egészben, hogy a híre el fog jutni mindenkihez az egész városban. Mindenki tudni fogja, hogy én voltam az a srác, akit megfarkalt a főnöke. Már előre tudom, hogy mindenki össze fog súgni mögöttem, ahogy elhaladok mellettük. Így még az étteremben sem lesz valami jó dolog felszolgálni. Na, nem mintha azt tervezgetném, hogy mostanában be fogom tenni oda a lábam. Kell egy kis idő, hogy átvészeljem mindezt.

Vacogva kászálódtam ki a kádból. Derekam köré tekertem a törölközőt, mikor egy kisebb fájdalomhullám száguldott végig rajtam. Picit lejjebb toltam a törölközőt, hogy láthassam tőle a fájó pontot. Csípőm és derekam mindkét oldalán sötétedő ujjlenyomatok kezdtek kirajzolódni.

„Bassza meg!" Kissé sokkot kapva léptem a majdnem egész alakos tükör elé, hogy megnézhessem magam benne. És tényleg jól láttam, valóban nyoma maradt ennek a... Hirtelen elkapott a hányinger és már a vécéhez is térdeltem.

Miután kiürítettem gyomrom amúgy is kevés tartalmát, enyhén remegve húzódtam el a vécétől. Neki dőltem a falnak és úgy bámultam ki a fejemből. Mélyeket lélegeztem, hogy elnyomjam az újabb hányingert.

Pár percig ültem a hideg padlón, majd nagy nehezen feltápászkodtam. A csaphoz botorkáltam, hogy megmossam a fogam és az arcom. Közben még mindig a hányingerrel küszködtem. Valószínű a mérhetetlen düh, idegesség, fájdalom és undor így jön ki rajtam.

Egy túlméretezett pulóvert és egy sötétkék, kockás pizsama nadrágot vettem fel. Lassan átsétáltam a konyhába, hogy főzzek egy adag teát magamnak. Hátha ez is segít ellazulni.