- Doktornő jöjjön! Sikerült újraéleszteni- visong az egykor kék ruhás nővér.
- Köszönöm. - motyogom a kis lénynek amit a kezembe tartok, aki nem más mint a lányom.
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤
Kylie
Zsúfolt volt ez az egy hét. Majdnem meghaltam, de megszültem a kislányom. Újra összejöttem Hemmo-val. Boldogan élünk a házamban,habár Luke nem költözött hozzánk. A kicsi nagyon hasfájós ezért sokat sír.
- Szia Katie. - veszi át a csöpséget a barátom majd egy csókot nyom a számra.
- Milyen napod volt ma? - öntöm ki a kancsó tartalmát kettő pohárba és közbe gyönyörködve nézem az életem két legszebb ajándékát. A családomat.
- Hmmm, ribizli tea. - iszik bele a bögrébe a szőkeség. - Elment. Bár inkább lettem volna itthon veletek. Ma úgy gondoltam , hogy itt alszok. Már ha nem probléma. - süti le a szemeit.
Elmosolyodok és szorosan átölelem a szürke kanapén ülve.
Régen sosem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon anya leszek vagy hogy egy ilyen tökéletes emberrel leszek együtt. Úgy gondoltam, hogy csúnya vagyok és ráadásul még szerencsétlen is. Akkoriban még nagyon nem volt önbecsülésem. De mostanra már megváltozott minden. Minden nap legalább ezerszer Lukey közli velem, hogy gyönyörű vagyok. És a szerencse pedig... minden tökéletes. Brendon nem keres és én sem őt. A baráti körünkből csak páran tudják hogy nem a szőkéé Katie hanem egy seggfejé. A rajongók pedig kezdenek elfogadni. Elhiszem, hogy kétségeik vannak, de ők is úgy tudják hogy Luké a baba így megbarátkoznak a gondolattal.
- Holnap elszeretnélek vinni valahova. - adja át Katie-t. Titokzatosan mosolyog. Készül valamire. Csak tudnám, hogy mire. Utálom ha valamiről nem tudok, szeretem ha a dolgok úgy mennek ahogy szeretném. De persze ez nem kivitelezhető.
- Hova? - vetek egy pillantást az arcára. Nem néz rám csak megrázza a fejét.
- Majd meglátod. Reggel majd jönnek anyukádék és vigyáznak a manóra. - simogatja meg az éberen figyelő babát.
- De ugye nem sokáig maradunk?! Még olyan pici, Katie. Nem szívesen hagyom itthon. - ingatom a fejem, kislányomat nézve.
- Nyugi, jó kezekben lesz és max 2 órára megyünk csak. - puszilja meg a homlokom.
¤¤¤¤¤
- A fürdés imádatát, tőled örökölte. - néz rám kómásan Luke már az ágyban.
- Az biztos. - fekszek a hasamra, hogy lássam a kék íriszeit a sötétbe.
- Na meg a szépségét, a világos haját. Kíváncsi leszek majd, hogy milyen lesz az szeme színe. - gondolkodik hangosan, ami meg nevettet.
- Remélem sokban fog még hasonlítani rám. Mármint a természetére gondoltam. - hajtom a mellkasára a fejem és hallgatom a szíve dobogását. Dob-dob-dobdob-dob-dob-dobdob.
¤¤¤¤¤
- Na Luke mondd már el hova megyünk! - nyaggatom a szőkét miközben fehér csipkés ruhámat lesimítom az autóba ülve. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miért kellett szépen felöltöznöm.
- Nem Kyliem. Tudod mi az, hogy meglepetés? Ha elmondom akkor már nem lesz az. -csóválja a fejét. - De egy percen belül oda érünk. - parkol le egy tó közelébe. - Na akkor jössz?
A táj egyszerűen elképesztő és megnyugtató. Hatalmas gyönyörű fák, a tóban kacsák és hattyúk úszkálnak. Összehúzom magamon a bézs színű kötött kardigánt mivel itt nincs olyan meleg mint a városba. Sétálunk egy kört a tókörül és közbe beszélgetünk. Hogy miről? Mindenről, a gyerekkorunkról, a tini korunkról és arról, hogy hogyan éltük meg az első találkozásunktól idáig. Neki sem és nekem sem volt könnyű. Nem tudtam mire föl ez a nagy romantikázás, de amikor előre futott egy pár métert aztán fél térdre ereszkedve elkezdett beszélni leesett a státusz.
- Kylie Roberts, megtisztelsz azzal, hogy hozzám jössz feleségül? - mosolyog rám kisfiúsan. Hirtelen nem tudok, hogy válaszolni a szemeim könnybe lábadnak és hevesen rázom a fejem.
- Igen! Igen! - bólogatok már sírva. Ráhúzza a gyűrűt az ujjamra majd amikor feláll ráugrok és megcsókolom. Végre valami kérdés amire habozás nélkül tudom a választ.
Menyasszony lettem.
Sziasztok!
Hát ez is eljött. Az utolsó rész. Ma még hozom az epilógust és egy meglepi részt is megpróbálok összekaparni.
Köszönöm, hogy velem voltatok! <3
All love, Nóri
