Second

430 27 0
                                    

Előveszem a táskámból a terveim és alaposan végig pásztázom. Lefotózom őket és átküldöm az egyik varrónőmnek. Igen, saját varrónőm van és a ruháimat magam tervezem. Persze nem mindet, de többnyire ez az igazság. A fiúk házához hozattam pár igen fontos darabot, amik a mindennapokban elengedhetetlenek lesznek. A turnéra, pedig a hét folyamán fogom bekészíteni a nevesebbnél nevesebb tervezők ruháit. Több cégtől is vannak nálam ruhák, mivel a fiúknak egy-egy koncerten ezeket kell majd viselni. Ebből kapnak támogatást a fellépéseikhez, vagyis pontosabban ebből is. Egy szóval reklámozzák a gyártók cuccait, amit aztán megtarthatnak. Magamnak is szoktam varrnihobbiból, de nem tartom magam tehetségesnek. Ha egy ruha átalakításáról van szó azt percek alatt megoldom, de egy komplett ruhadarab elkészítése nem megy. A szüleim természetesen minden döntésem támogatják és mellettem állank.

-Nara megyünk!-szól rám Mikey barátságosan. Felállok és a táskámba süllyesztem a fekete és lila mappám.-Hol is laksz pontosan?-elhadarom neki az utcát és a házszámot, miközben a lépcsőn haladunk lefelé.

Beülünk a kocsiba, természetesen engem hátul, középre tömörítenek be, mert én vagyok a legkisebb. Most azért egy kicsit sajnálom, hogy nem vagyok olyan nagy, mint ők. Ashton vezet, mellette Luke, mi hárman pedig a hátsó ülésre szorultunk.

-Most akkor milyen utca?-értetlenedik Irwin.

-Crown Street, huszonnyolc.-válaszolok a kérdésére.

-Gazdag szülők ribanc lánya.-forgatja meg a szemét Hemmings.

-Fogd be, Luke!-szűri a fogai közt a színezett hajú fiú a jobb oldalamon.

-Miért véded?-emeli meg a hangját a szökeség.

Calum épp beszédre nyitná az ajkait, amikor felé fordulok és megrázom a fejem. Nincs szükségem egy értelmetlen vitára. Öt percen belül megérkezünk a házam elé.

-Szedd össze az összes cuccod, mert többet  nem hozunk el!-fenyegetőzik a szöszi. Rendben, szóval, csak szimplán utál.

-Bejöhettek, ha szeretnétek.-motyogom kissé zavartan.

Clifford kinyitja az ajtót, majd kiszáll, hogy én is kiférjek. Elmormolok egy 'köszi'-t és elfordítva a kulcsot benyitok a házba. Beengedek mindenkit kivéve a piercinges fiút, mert ő nem akar bejönni. Felviharzok az emeletre és elkezdek pakolni amilyen gyorsan, csak tudok. Egy lánynak tíz perc egyenlő a halállal.

-Nehogy bepakolj mindent!-kiált fel az emletre Ash.-Elhozlak ide holnap vagy holnap után és akkor lesz időd pakolni.-magyrázza lentről. Az egy hétre elegendő cuccom már a bőröndben.

-Köszönöm.-kiabálok vissza neki. Percek múlva már a lépcső lábánál állok és várom az indulást.-Körül néztetek?-vonom fel a szemöldököm érdeklődve.

-Aha.-vágják rá mindhárman egyszerre.

-Az a szoba tele van ruhákkal. Van olyan ami nagyon megtetszett. Ugye elvisszük a turnéra?-néz rám kisfiús arccal Hood.

-Melyik kell?-a bőröndöm a sarokba helyezem és az említett szoba felé lépkedek, majd benyitok.

Kisebb rendetlenség uralkodik el, de ez azért van így, mert jót tesz a kreativitásomnak. Az igazat megvalva rendetlen vagyok, de ez jobban hangzik.

-Ez kell.-mutat rá az egyik farmerra, majd még két pólóra.

-Nektek valami?-jobban szemügyre veszik a felakasztott dolgokat és ők is választanak.

-Ez jó lesz Lukenak.-Ashy a kezembe nyom pár darab pólót és egy nadrágot is.

-Úgy sem fogja felvenni.-mondom inkább, csak magamnak.

A cuccokat összeszedve kilépünk az ajtón és bepakolunk a csomagtartóba. Újból elhelyezkedünk és a gönörke beindítja a motort. Fogalmam sincs hol laknak, de nem is akarják megmondani. Egy piros lámpát kapunk, így kötelességteljesen megállunk. Szerencsére innentől már alig tíz perc és ott vagyunk. Még két perc Luke mögött és visszaszólok neki. Michael kiveszi a bőröndöm és a kezembe nyomja. Belépek a házba, ahol nagyobb káosz uralkodik, mint a szobámban. Jobbnak látom, ha hallgatok erről, mert ők tesznek szívességet nekem. Kötelező szívességnek hívják, de akkor is befogadtak.

-Megmutatom a szobád.-áll elém a sötétebb bőrű fiú. Felmegyünk az emeletre és rögtön az első szoba az enyém.-Lesz egy saját fürdőszobád és szerencsédre nem kell várnod Lukera, aki órákon át képes rendbe szedni magát.

-Köszönöm.-mosolyodok el végig mérve a szobát.

Fehér falak, de mégis jól berendezett szoba. Elrendezem a ruháim és fürdőbe is berakom a fontos kellékeket. Nem időzök sokáig, mert van még dolgom. Lezakatolok a lépcsőn és a fiúk ruháinak fentartott szobájába megyek. Leellenőrzöm, hogy mit kell még be szereznem, de azokat a darabokat is vállfára teszem amiket most hoztunk el. Ezeket a ruhákat a turnéra is elvisszük, habár már bekészítettem azokat amik fontosabbak. Az este folyamán Luke lenyugodott és nem piszkált annyira, mint vártam.

Stylist With Guys {5SOS+SM}Место, где живут истории. Откройте их для себя