Stylist With Guys {5SOS+SM}

Nineteenth

Egy rémálom után zihálva ébredek fel, mint aki egy maratont futott le. Elmotyogok egy 'Istenem mi lesz még?' kérdést és megdörzsölöm a szemem. Kipattanok az ágyból és egyből a fürdőbe megyek. A zuhany alá beállava a forró víz már-már égeti a testem. Hajmosásba kezdek, ami kicsit megnyugtat. Megtörölközve magamra kapok némi ruhát és elkezdem szárítani a loboncom. Tíz perc alatt végzek vele és felveszem a mai viseletem alapdarabjait. Megnézem, hogy hány óra és kikerekednek a szemeim. Tizenegy lesz öt perc  múlva. Ami azt jelenti, hogy elaludtam. Magamra kapom csizmám és a kabát, majd lóhalálában indulok lefelé. Tárcsázom a legelső számot és hallom, ahogy kicsöng. Kimberlyt hívom egy percen keresztül, mikor felveszi.

-Jól vagy?-szól bele a telefonjába. Halkan felsóhajtok és megforgatom a szemem.

-Miért ne lennék jól?-játszom az értetlent.

-Hallod ne játszd el, hogy minden rendben, mert tudom az igazat.-emeli meg a hangjátok.

-Majd talán megbeszéljük.-váltok témát.-Hol vagytok?

-Eszedbe ne jusson kimozdulni!-szóval a stadionban vannak. Hamar lebuktatott mindenkit.-Érted amit mondok?

-Köszi.-bontom a vonalat a készüléket, pedig a zsebembe süllyesztem.

Kilépve a szálloda ajtaján fogok egy taxit. Beülök és gyorsan ledarálom az uti célom. Azonnal elindulunk. Csendben nézelődök kifelé. Az égen hófelhők gyülekeznek és már pár hópihe is leszáll az autó ablakára. Egy pillanatra megborzongok a hó látványától. Mivel most nincs nagy forgalom ezért öt-hat perc alatt megérkezünk. Kifizetem az utiköltség díjját. Az épületbe lépkedek és a bent lévő embereket alaposan végig mérem. A színpadhoz vezető egyik bejáratom bemegyek, ami elég távol van. Gyors léptekkel haladok a többiek felé. Hallom, ahogyan próbálnak és amint megpillantanak elhalkul a zene. Talán szellem lennék?

-Mi a faszt keresel itt?-szól bele a mikrofonba ingrülten Luke. Calum az oldalába könyököl, mire felmordul. Egyre közelebb megyek hozzájuk.

-Szándékosan hagytunk aludni.-mondja Mikey. Bólintok és az öltözőkhöz vezet az utam.

-Nem dolgozhatsz.-szólal meg késve Ashton.

-Nem kell védeni. Jól érzem magam.-mosolyodok el erőtlenül. Amilyen gyorsan, csak lehet kiválasztom a fiúk fellépéshez szükséges ruháit.

-Nara, mit csinálsz itt?-lép mellém Shawn.-Láttam tegnap az állapotod. Nem szeretném többször.

-De nincs semmi bajom.-vágom rá egyből,de pont ebben a pillanatban a szédülés kerít hatalmába.-A ruháitok itt vannak.-mutatok végi rajtuk. Gyorsan elmagyarázom melyik kié.

-Köszi.-mondja Cal, miközben hátulról a derekamra simítja a kezét.

A testem összerezzen és egy halk sikítással ugrok arrébb. A könnyeim szaporán hullanak végig az arcomon. Minden emlékem a tegnapi napról egyre élesebben tűnik fel. Kim a kanapéra nyom és végig simít az arcomon. Őszintén nem tudom mit mutat a többiek arca, mert a heves nedvességtől ami a szemből áramlik nem látok. Az ölelésébe zár én, pedig halkan nyöszörgök. Nem tudom abba hagyni a bőgést.

-Be fogsz lázasodni.-súgja a fülembe.

-Luke, amúgy, hogy lehetsz ekkora paraszt?-szól rá Ashton.

-Nem miattam borult ki. Akkor még rendben volt.-védekezik a szőkeség.-Amúgy is kell neki a lelki edzés.

-Anyádnak kell.-vágom rá elcsukló hangon.

-Menj vissza a szállodába, jó?-néz végig rajtam aggódva Kimby. Mivel kap egy SMS-t ezért feláll.-Nekem fel kell menni. Majd valaki elkísér.-szúrós szemekkel néz a többiekre, főleg Hemmingsre.

-Sajnálom, Cal.-dadogom nagy nehezen.-Nem miattad volt.

-Nem a te hibád.-mosolyog rám bíztatóan.

-Nehogy elkísérjetek. Eltudok menni egyedül is.-felállnék, de Ashton visszanyom.

-Egyedül nem mehetsz sehová. Ha rád jön egy újabb roham, mert nem tudom másképp nevezeni, akkor rosszabbul is reagálhatsz.-győz meg az igazáról.

-Akkor itt maradok.-vonok vállat.

-Biztos, hogy nem!-kiabál rám a szöszi. Erőtlen pillantással nézek fel rá. Látom a szemében, azt amíg eddig soha. A szemei nem árasztanak gyűlöletet, inkább sajnál.

-Már háromszor elpróbáltuk a közös dalokat és nagyon jól megy.-kezd bele az ötlete kifejtésébe Mike.-Nekünk még gyakorolni kell kicsit, de Shawn visszakísér.

-Nem akarok a terhedre lenni.-sütöm le a szemem zavartan. Mellém lép és felhúz a kanapéról.

-Nem vagy a terhemre.-felállva a tekintetem az övébe fúrom.

-Este visszajöhetek?-kérdezem mosoly nélkül.

-Meglátjuk.-elindít az ajtó felé, majd köszönünk a többieknek és távozunk az épületből.

Beülünk az autóba, amivel szoktunk utazni és elindulunk. Egész úton némán nézelődök. Az emberek olyan mások itt. Nem látni az arcukon azt az életérzést, ami Ausztráliában jelen van. A boldogság csepnyi szikráját látom. A hó hevesen hull és a pelyhek az ablakon egymással versengnek. Mikor megérkezünk kiszállok és megvárom azt a fiút aki a bandával lép fel. Betotyogok  a szállodába, de már az ajtóban megtorpanok.

-Menj vissza.-mondom szomorkásan.

-Nem hagylak egyedül.-végig simít a vállamon és a szobám felé rángat.

Ahogy beérünk a helységbe leveszem a kabátom és felakasztom. Lehúzom magamról a csizmám és az ágyamra huppanok.

-Most unatkozni fogok.-morgolódok egy sort és bekapcsolom a TV-t.

-Még mindig jó ötletnek tartom az orvost.-ül le mellém.

-Nem az.-halkan felsóhajtok.

-De legalább fel kéne jelentened.-felé fordulok és az arca nyugtalanságot közvetít felém.

-Hagyjuk.-a fürdőbe megyek és megmosom az arcom.

-Pihenj le.-a kezembe tolja a pizsamám és kimegy. Engedelmeskedek a kérésének, mert tudom, hogy jót akar.

-Nem vagyok fáradt.-mászok rá az ágyra.

-A szemedben nem ez látszik.-betakargat és végig simít a karomon.-Próbálj meg aludni.-feláll és kijárathoz megy.

-Este se ment.-a könnyeim újból a szemembe gyűlnek.-Itt maradnál?-erre a kérdésemere visszafordul.

-Azt mondtad egyedül is meg leszel.-visszaül mellém.

-Túlzás volt.-mosolyodok el halványan. Végig simít az arcélemen és viszonozza a mosolyom.

-És most mi lesz?-kérdi halkan. Elnyújtózok az ágyon és megpaskolom magam mellett a helyet. Lefekszik mellém és közelebb bújok hozzá.

-Ha alszok elmehetek a koncertre?-az arcom a mellkasába fúrom.

-Ez nem attól függ.-a kezét a hátamra simítja, majd lejebb a derkamhoz és ott kezd el cirógatni.

-Akkor?-kérdezem értetlenül.

-Elmész pszichológushoz?

-Ha muszáj.-egyezek bele.

-Szeretném, ha újra mosolyognál. Rossz így látni.-belepuszi a hajamba, amitől lehunyom a szemem.

-Miután elaludtam elmehetsz.-motyogom fáradtan.

-Én nem aludhatok?-tudom, hogy vigyorog.

-De, csak...-az ajkaimra tapasztja az ujját.

-Inkább pihenj.-még közelbb húz magához, ami nem zavar.

A mellkasán nyugtatom a fejem és végig simítok ezen a területen. Kellemesen elhellyezkedek, ő pedig nem hagyja abba a simogatást. Megnyugtatva ezzel engem. Nem kell sok idő ahhoz, hogy bealudjak. Az utolsó emlkém az, hogy egy finom puszit nyom a homlokomra.