Földre zuhant angyal

6.

   A hétfőt mindenki utálja és ez alól én sem vagyok kivétel. Borzasztó a pihentető hétvége után visszatérni a pokolba, amit iskolának hívnak...

 - K.C! Azonnal  gyere le! - üvöltötte Jenna. - El fogsz késni! - letrappoltam a lépcsőn és arcon pusziltam.

 - Szeretlek! Későn jövök, ne várj! Aidennel leszek... - kiáltottam és el is tűntem a házból, de azt még hallottam, hogy felkacag és ez olyan "nem csak tanulni fogtok, drágám!" nevetés volt . 

  Szerencsére ma nem magassarkú volt rajtam, hanem egy iszonyatosan kényelmes tornacsuka, így a futás sem okozott gondot, bár mire a suli elé értem, majd kiköptem a tüdőmet. Átkozott hétfő reggelek, ilyenkor semmi sem működik úgy, ahogy azt az ember szeretné és ez nagyjából az egész napot végigkíséri...
  Az osztályterembe bezuhanva, majdnem szó szerint beestem az ajtón, kimerülve és pihegve ültem  le a helyemre. Zora a leghátsó padon ült Jeremy pedig vele szemben állt és beszélgettek, de el nem engedték volna egymás kezét. Ezen jót mosolyogtam és végre úgy éreztem, hogy kezdek megbarátkozni a földi érzésekkel.
  A boldog párról a padban ülő morcos képű démonra tévedt a tekintetem. A szemét forgatta és arckifejezéséből ítélve azon tanakodott, vajon mit is vétett, hogy egy ilyen nyálas jelenet kellős közepébe csöppent.

  - Szia, K.C! - pattant mellém barátnőm. - Mi a helyzet? 

  - Semmi, csak készülök a halálomra. Aiden és én ma tanítás után a könyvtárba megyünk, hogy dolgozzunk a kémiaprojektünkön. - elhúzta a száját.

  - Nem a legkellemesebb suli utáni elfoglaltság, legalábbis neked. - erre kérdőn ránéztem. - Tudod, az iskola minden lány tanulója és még egy-két tanárnő is szívesen elmenne a jóképű Aiden Blackkel.

  - Te is?! És Jeremy?

  - Maradjunk annyiban, hogy nem utasítanám vissza a lehetőséget, de Jeremyvel lenni felér egy kis szelet mennyországgal. Szóval a választásom mindenképpen erre az őrültre esne, hiszen őt szeretem. - elmosolyodtam.

  - Olyan ártatlan a lelked. Érzem, ahogy engem is átjár az a melegség, ami a te szívedből árad. Nagyon ritka az ilyen tinédzser, szóval légy büszke arra, aki vagy! - erre nem mondott semmit, csak megölelt. Az ölelésnek a csengő szörnyű hangja vetett véget. - Utálom a hétfőket!

  Az első óra után - amin egy röpdolgozatot írtunk - a többi hihetetlenül gyorsan elment és már mehettünk is ebédelni. 

  - Odaülsz hozzánk? Jeremy, Aiden és én.

  - Kösz, inkább kihagyom. Ameddig csak lehet távol tartom  magam tőle. - megértően bólintott egyet és elment a srácokhoz, de a következő percben a pasijával az oldalán tért vissza.

  - Nem akartam, hogy egyedül kajálj, ezért gyorsan lebeszéltük, hogy hétfőn, kedden és szerdán veled eszünk, csütörtökön és pénteken pedig Tudodkivel, amíg jobban ki nem jöttök.

  - Voldemorttal? - csaptam le a magas lasztit és a társaságunkban ülő srác pacsira tartotta a kezét.

  - Egyre jobban bírlak, csajszi! - mosolygott és élveztem, ahogy a démon dühös és talán kissé féltékeny pillantásokat lövell felém. - Egyébkén láttad, hogyan nézett Aiden reggel, mikor kis híján bezuhantál a terembe? Mintha egy angyalt látott volna. - a fülemhez hajolt és suttogva folytatta - Ne aggódj, megőrzöm a titkodat!

  - Elmondta neked, hogy ő micsoda? - Jeremy bólintott. - És ezek szerint az én fajtámról is tudsz. - konstatálom a helyzetet. - Hát jó, de ha bárki tudomást szerez róla, nagy bajban lesztek! - szavaim súlyosnak hatottak, de ők csak mosolyogva bólintottak, mert tudták, hogy őket nem bántanám, hiszen egy angyal a légynek sem tudna ártani... De ez tévedés és nem volt kedvem a szünet hátralévő részében kiselőadást tartani.
  Szóval az ebéd utáni órák is hamar elrohantak és én mehettem a könyvtárhoz, ahol már vártak rám. Éppen egy könyvbe mélyedt bele, így megnézhettem magamnak alaposabban. Fehér V nyakú pólót vett fel, ami fölött egy fekete bőrdzsekit viselt. Fekete, koptatott farmerja és márkás sportcipője csak még jobban megmutatta, hogy az ember egy igazi rossz fiúval áll szemben, de én nem ijedtem meg ilyen könnyen.
  Megköszörültem a torkom, mire felnézett.

  - Bocs a késésért, Hernandez tovább tartotta a spanyolt és...

  - Nem gáz! - vágott a szavamba. - Kezdhetjük? - azzal kinyitotta előttem a könyvtárajtót, én pedig beléptem a hatalmas terembe, ami ezer és ezer könyvnek nyújtott otthont.  Leültünk egy félreeső asztalhoz, hogy nyugodtan tudjunk dolgozni.

  - Szóval itt vannak a jegyzeteim és már elkezdtem kidolgozni a vázlatot is az órára. - szedegettem ki mappámból a lapokat. Ő megnézte az összeset és bólogatott.

  - Ezek nagyon jók, ezzel tudunk majd mit kezdeni, de én is hoztam ezt-azt. - elővett egy hatalmas dossziét és az egyik kihajtható tasakból egy nagy papírköteget húzott elő. Én is átfutottam azokat és elismerően bólintottam.

  - Ezek alapján most össze tudjuk rakni a vázlat anyagát. - elővettem egy üres lapot és írni kezdtem. - Diktálod? - felsóhajtott és elkezdte ismételni, amiket összeszedtünk.

  - Kérdezhetek?

  - Ha azt mondom, hogy nem akkor is megkérdezed, ugye?

  - Miért utálsz te engem annyira? Folyton kerülsz és nem tudom megfejteni, hogy mi a fene bajod van velem.

  - Zavar? Mármint hogy nem tudod az okát. - mosolyodtam el. 

  - Egy kicsit. - mély levegőt vettem.

  - Tényleg nem tudod? - lepődtem meg, mire bólintott. - Az édesapám benne volt az Angyal Gárdában még a nagy harcok idején. Nagyon kicsi voltam, csak két éves... - az emlékektől gombóc volt a torkomban és igyekeztem visszafogni magam, nehogy ökölbe szoruljon a kezem, de késő volt. Aiden észrevette és gyengéden megfogta. Engem is meglepett, hogy nem rántom el előle.

  - Folytasd, kérlek!

  - Azt mondta, hogy vigyázzak a mamára. Ő elment harcolni és soha többé nem jött vissza, de egy dolog biztos, hogy egy Black ölte meg őt... A Te anyád...

  - Én nem vagyok az anyám, K.C és te sem vagy az apád! Mi lehetünk jóban! Nem kell, hogy a szüleink útját járjuk!

  - Nem! - rántottam el a kezem és felugrottam a székről. - Mikor fogod végre fel, hogy az angyalok és a démonok nem ápolnak jó kapcsolatot egymással?! Tudod, attól, hogy ezt elmondtam neked még semmi nem változik köztünk! Meg kellett volna, hogy öljelek a dombon! - ezzel a végszóval kaptam fel a táskám és kiviharzottam a könyvtárból.

  Éreztem, hogy arcomon csorognak le a könnycseppek, de nem érdekelt, meg az sem, hogy ott hagytam az összes jegyzetemet, majd visszaszerzem őket később.

  A könyvtárajtó hangos csapódással kivágódott és Aiden utánam kiabált, de azért annyira nem erőltette meg magát, hogy utánam is jöjjön. "Talán végre eljutott a tudatáig, amit mondtam neki..." - gondoltam és tovább trappoltam, egészen hazáig meg sem álltam.

  - Szia, K.C! Rakott csirkét csinálok! - informált hollétéről és feldúltan léptem elé. - Milyen volt a... - itt félbeszakadt a mondat, mert rám nézett. Kisírt szemeimmel nem éppen lehetett engem boldognak látni, így a karjába zárt. - Mondd el! -simogatta a hajam.

  Bevezetett a szőnyegre a kandalló elé és pár perc múlva egy forrócsokival teli bögrét nyomott a kezembe, biztatva, hogy mondjam el, mi is bánt. Nos, elérte a hatást és könnyezve számoltam be a délután történtekről.
  Ezek után csinált nekem egy nyugtató forró fürdőt, amit csak a csengő zavart meg. Hallottam, ahogy a keresztanyám valakivel kiabál, majd halkabbra fogja és köszönetet mond az ajtóban állónak egy bocsánatkérés után. Tisztában voltam, vele hogy ki volt a látogató, de nem nagyon izgatott.
  Már a szobámban ültem és laptopoztam, mikor Jenna bejött és az asztalra rakta a kémiajegyzeteket.

  - Befejezte a vázlatot... Talán ő más, mint gondolod. Adhatnál neki egy esélyt. - majd fölém hajolt és egy puszit adott a homlokomra. - Jó éjt, Drágám! - miután kiment felvettem a vázlatokat és elolvastam valamennyit, majd egy apró mosoly kíséretében lefeküdtem aludni.

    Sziasztok! Tudom, hogy régen írtam részt, de most itt van egy, szóval fogadjátok szeretettel! :)