Földre zuhant angyal

10.

  - Hallottál valamit felőle? - kérdeztem Jeremy-t.

  - Sajnálom... - rázta meg a fejét. Bólintottam és felálltam a padról. Haza indultam.

   Se a fiú, se Zora nem jött utánam. Tudnom kellett volna, hogy már nem látom többé, de belegondolni is rossz volt. Hogy történhetett ez?!
   Miután elmenekültünk apával, Jenna nénihez mentünk, aki kisebb sokkot kapott apa látványától. Először azt hitte, képzelődik. Hát, megértem. Aztán ők tisztázták a dolgaikat én pedig a fürdőkádban áztattam magam és próbáltam rendet tenni a fejemben, azt hiszem, hasztalanul. Ennek már majdnem egy hónapja.

   Miért is kérdeztem meg a legjobb haverját? Hiszen szólt volna, ha itt lenne a városban. Tiszta hülye vagyok! Vagy mégsem? Mi van, ha nem is akarja, hogy találkozzunk? Ott hagytam az erdőben, de azért ő sem törte különösebben magát, hogy ne kapják el. 

  Jaj, Aiden! Teljesen kuszák a gondolataim miattad, te démon!

  Hazafelé sétálva beugrottam a kedvenc gyors éttermembe és vettem egy hot dogot mustárral. Nagyon jól esett. Az utcánkba fordulva egy kis kavicsot rugdostam magam előtt, mikor megszólított valaki.

  - K.C! - megpördültem a tengelyem körül.

  - Mi a francot keres maga itt?! - előrántottam a démonölő késem és tettem egy lépést (jó nagyot) hátrafelé.

  - Téged. Van egy ajánlatom számodra...

  - Az ördöggel nem egyezkedem, Mrs. Black! - vágtam a szemébe, mire elmosolyodott.

  - Olyan naiv vagy! Tipikus angyal viselkedés, de... Látok benned valamit, ami inkább démoni. Te is tudod, hogy igazam van! - kis szünetet tartott. - Azért elmondom, amit szeretnék. Tudod, nem kis erőmbe került kideríteni, merre is talállak. Szóval! Szeretnéd viszont látni a fiamat, igaz? - hallgattam. - Ő - valamilyen furcsa okból kifolyólag - szeret Téged. Mikor teljesen véresre lett verve, akkor is csak a Te neved motyogta. Gyere velem a Pokolba és Ő szabad lesz. Kapsz egy napot, hogy eldöntsd, mit is kezdesz a lehetőségeddel. - azzal el is tűnt.

  Lefagyva álltam ott, a semmibe bámulva. A sírás fojtogatott  és a szívem össze-vissza kalapált. Miattam szenvedett, csak is miattam... Jó lett volna beszélni  Vele, de nem tudtam.
  Futni kezdtem a ház felé, és szinte feltéptem az ajtót.

  - Apa! Jenna! Beszélnünk kell! - lélekszakadva rohantak le az emeletről.

  - Mi történt?

  - Aiden él és én megmenthetem, de ennek ára van...

  - Nem! - vágta rá azonnal Jenna.

  - Te feladtad az angyallétet egy bizonytalan valamiért. A szerelemért. Azért a szerelemért, ami a legnagyobb fegyver lehet valaki kezében egy ellenséggel szemben, de olyan pusztítást is végezhet, ami halálos fegyverré teszi. A szerelem bizonytalan. Egyszer van, egyszer nincs. Van, hogy hatalmas lángokkal ég, máskor csak parázslik. Én... Szeretem Őt! Szeretném, ha élne és boldog lenne. Egyszer úgy is el fog felejteni, én meg... Az nem érdekel. Már a Menny se érdekel!

  - Ezek szép szavak, Drágám, de nem angyalhoz méltóak! - hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül. Megfordultam.

  - Lydia? Hogy találtál rám? - sápadtam le.

  - Ez nem számít, csak az, hogy hazajössz! Most! - hangja ellentmondást nem tűrően csengett.

  - Nem!

  - Te, kis naiv! Ezt nem Te döntöd el! - azzal megragadta a csuklóm és kifelé kezdett húzni. 

Sziasztok!
Tudom, hogy nagyon, nagyon régen írtam és ez sem lett valami hosszú, de szeretettel készült. Köszönöm, hogy kitartóan olvassátok ezt a kis regénykét, nagyon hálás vagyok érte! A következővel majd igyekszem, de mostanában nincs túl sok időm.

U.I.: Bocs, ha sokkoltam valakit a résszel :) :* XoXo