Földre zuhant angyal

11.

Sziasztok, kedves megmaradt Olvasóim!
Hatalmas bocsánat kéréssel tartozom, hogy három hónapja nem hoztam nektek egyetlen egy részt sem, és nem mentegetőzni szeretnék, de most, hogy végzős lettem és sikerült meghódítanom egy csodálatos srác szívét, akivel már három hónapja, hogy boldogítjuk egymást, nem túl egyszerűek a minden napjaim.
Szerencsére régi jó barátom, ihlet visszatért és ha minden jól megy, következő hétvégén hozom a legújabb részt, de most... Itt egy extra hosszú rész csak nektek, Drágáim! Remélem, élvezni fogjátok és nem akartok majd vasvillára hányni, hogy így fejeztem be... :/
Jó olvasást és millió puszi! Köszönöm, hogy velem vagytok! XoXo

  - Azonnal eressz el, vagy olyat sikítok, hogy az is meghallja, akinek nem kéne. Teszem azt, egy démon... - kapálóztam a szorításában, de mindhiába.

  - Azt hiszed, hogy zsarolhatsz engem? - kacagott. - Kockáztattam érted az életemet és Te, kis hálátlan béka itt maradnál a Földön? Velük? Ne nevettess már! 
  - Hiszen ők a családom! - mondtam, de aztán eszembe jutott Cameron. Az én drága kisöcsém. Aki mindig velem volt. Ha fájt, ha nem az életem. A szívemben őriztem őt, még azután is, hogy nem láttam majdnem egy éve.
  - Látom a szemeden, hogy Cameron is eszedbe jutott...

  A következő fél óra történései homályosak kissé, de megpróbálom visszaidézni nektek. Szóval az ajtón egy őrangyal jött be a kisöcsémmel kézen fogva. Szegény Cam, először fel sem tudta fogni, hogy lát engem, Jenna nénit és... És a halottnak hitt apját. Nem hibáztatom érte, sőt! A reakciója természetes volt, mármint egy természetfeletti lényhez képest.
   Úgy emlékszem, mintha oda akart volna futni hozzám, a nővéréhez, hogy biztonságban tudja magát a karjaim között, de a férfi, aki kezét fogta, nem engedte.
  Lydiára néztem. Arcán diadal látszódott. Tisztában volt vele, hogy a kisöcsémért bármit megtennék. Tudta, hogy zsarolható vagyok. Gyengének éreztem magam. 

  - Komolyan?! Ilyen mélyre süllyedtél, hogy visszakényszerítsd ezt a szegény lányt a bűvkörödbe? Nevetséges vagy! Ugyan azt csinálod vele, mint az anyjával és velem! - lépett közelebb Jenna.
  - Ebből maradj ki! - villámlott a főangyal tekintete.
  - Hogyan is tehetném, mikor az egész az én házamban történik?! Eddig nem mondtam el neki az igazat. Senki sem tudott róla, de most...
  - Jenna!

  És akkor minden kibukott. A régen elfojtott érzések, sérelmek és az igazság. Az igazság anyám haláláról... Mindig is tudtam, hogy Lydia szereti irányítani az angyalokat, de hogy mennyire is szereti és félti a rájuk gyakorolt hatalmát, most vált csak teljesen világossá számomra.

  - Nem baleset volt... Nem volt beteg... Olyan egészséges volt, akár most Te, K.C. - kezdte. Ha el is akarta hallgattatni Lydia az egykori legjobb barátnőjét, nem tette. Nem tehette, hiszen még az őrangyal is kíváncsian hallgatta az elkezdett beszámolót. - Aznap este, mikor a nővérem lefektette a két gyermekét, megkért, hogy vigyázzam az álmukat, mert Lydia egy megbeszélésre hívta. Én... Nem fogadtam szót. Senki nem tudta még akkor, hogy van egy különleges képességem, hogy megérzem a bajt... Éreztem... Követtem és hallottam, hogy beszélgettek. A nővérem be akarta szüntetni a háborút a démonok és angyalok között, hogy a férje visszatérhessen hozzá és a családjához, de nem csak ez volt az oka, hogy a háború végét akarta. Szentül hitte, hogy meg tudnánk férni egymás mellett. Békében. Támogatta a békét. Aztán... Lydia kiabálni kezdett vele. Tisztában voltál vele, ha meg tudná győzni a nézeteiről az angyalok nagy részét, őt választanák meg az új Vezetőnek. - intézte most szavait a főangyalhoz. - Ezért, amikor a nézeteik különbözőnek bizonyultak és nem sikerült meggyőznie a testvéremet, azt javasolta, hogy beszéljék meg másnap, tiszta fejjel. - itt már folytak a könnyei. - Egy kis szekrényből elővett egy üvegcsét. Azt mondta, hogy jót tesz a fejfájásra, ami mostanában gyötörte. Én... Én nem tettem semmit, hogy megmentsem! - zokogott. Apám szorosan magához ölelte, hogy megnyugtassa. Miután Jenna kicsit lenyugodott, folytatta. - Méreg volt... És én tudtam, mert megéreztem, de nem tettem semmit. Ő megitta és szinte azonnal meghalt. - szünetet tartott, míg végig nézett az arcokon. - Nem tudtam időben elfutni, Lydia észrevett. Zsarolt és fenyegetett. Végül én elmenekültem. Ő, - mutatott a főangyalra - akkoriban még túl gyáva volt, hogy elhagyja azt az átkozott Mennyet. Azért vagyok még most is életben, mert eddig nem mert kimerészkedni a kis világából.

  Leesett állal hallgattuk. Világossá vált, hogy a szerelem csak egy fedősztori volt. Hogy a testvérem és én még azért nem haltunk meg, mert Lydia érdekei úgy kívánták. Mert azt akarta, hogy éljünk. Ő most csak ott állt és mosolygott. 

  - Különbek vagyunk a démonoknál... Nekünk is vannak gyengeségeink és hibáink, de mi az emberekért és a jövőért felelünk. Én mindent az angyalokért tettem. Azt akartam, hogy olyan jövő álljon előttük, amilyet megérdemelnek. Mi mindenki felett állunk, de az átkozott anyád nem látta be, mi a jó a népünknek. Nem hitte, hogy felsőbbrendűek lennénk. Abban hitt, hogy az angyalok és démonok olyanok, mint az emberek...
  - Nem tévedett... - szakítottam félbe.
  - Te, semmit nem tudsz a világról! - fröcsögte dühtől izzó szemekkel.
  - Így volt! Míg ki nem lökött Senna azon az átkozott ajtón! Aztán elkezdtem élni! Barátaim lettek! Igaz barátaim! Megismertem egy csomó új dolgot, ami nem rossz, sőt! Eleinte nagyon elveszettnek éreztem magam és féltem, de most, hogy lassan vége a sulinak, látom, hogy mi odafent egyáltalán nem éltünk. Beleszerettem egy démonba! Ő pedig viszont szeret engem, de az az átkozott ellentét nem teszi lehetővé, hogy együtt lehessek vele! Ez mind miattad van, Lydia! Az anyámat is elvetted tőlem és az öcsémtől, sőt! Majdnem biztos vagyok abban is, hogy apámról is tudtad, hogy életben van, nem igaz?
  - Okos vagy, K.C. Látszik, hogy én tanítottalak. Most nem lennél ilyen, ha az anyád nevel fel! Szívességet tettem neked és Cameronnak!
  - Ne várd el, hogy meg is köszönjük! 

  Elhatározásra jutottam. Az agyam csak egy névre fókuszált és arra, hogy most azonnal itt teremjen a nappaliban. 
  Kizártam mindent és koncentráltam... Akartam, hogy megjelenjen és alkut kössek vele... Magával az ördöggel...

 Mrs. Black néhány másodpercen belül ott állt a körünkben, de nem egyedül.  

  - Ezt ügyesen csináltad! - dicsért meg. - No, lám csak! Együtt a díszes társaság! - kuncogott.
  - K.C! - nézett rám Aiden. - Ne csináld!

  Kicsit ledöbbentem és majdnem el is vesztettem a józan eszemet, ahogy megláttam a fiút, akit szeretek. Mert már csak egy fiú volt számomra, nem egy démon, nem az ellenségem. Én pedig már nem voltam többé angyal, csak egy lány. Csak K.C voltam. Tudtam, hogy mit kell tennem.

  - Új alkut ajánlok magának! - senki nem mert mozdulni, még Lydia sem.
  - Kíváncsian hallgatlak.
  - Béke. Az angyalok és démonok között. Legyen vége, hogy ne kelljen többé attól félnünk, hogy kit veszítünk el és ki mard velünk. Legyen vége az ellenségeskedésnek és helyette kössünk békét! Tanítsuk egymást a jó és különleges dolgokra. Több közös van bennünk, mint hinnénk. - itt mosolyogva az én csodálatos Aidenemre néztem. -  Én teljes szívemből hiszem s bízom mind az angyalok, mind a démonok nyíltságában. Alakítsunk ki egy boldogabb és szebb jövőt! Kössünk egyezséget!

  Mindenki ámulattal nézett rám, kivéve Aident. A szeméből azt olvastam ki, hogy rettentően büszke rám.