Rivaille x Reader HUN {AU}

N e g y e d i k fejezet

"... Aztán a többiek elhívtak minket magukhoz. Mondanom sem kell, a feladatok valami eszméletlen nagy baromságok voltak. Csak miattad mentem el."

~

Épp Rivaille korrepetált téged, már a harmadik alkalommal. Mióta ő magyaráz neked, azóta jó jegyeid vannak. Tulajdonképpen, nem is szorulsz már korrepetálásra. De szeretted hallgatni, ahogyan beszél, ezért nem is szóltál neki.
'Elég nagy kitolás vele szemben. De legalább velem tölt valamennyi időt.' nevettél magadban, és eszedbe jutott egy momentum, ami azután történt, miután szétverte az exedet.

~

"Itt vagyunk." mondtad, mikor már a házad előtt álltatok.

"Nagyszerű. Akkor én-"

"Várj még! Miért kísértél haza?" vágtál a szavába. Sosem szégyenkeztél megkérdezni, amit akartál, most sem volt másképp.

"Csak."

"Mi az hogy csak?" háborodtál fel a válaszán. "Mit kerestél ott? Abban az utcában."

"Ezt én is ugyanúgy kérdezhetném. Mellesleg, csak arra jártam."

"Oh valóban?"

"Ne húzz fel. Láttalak, így követtelek, mert éreztem hogy valami történni fog. Na csá." intett egyet, és elment.
Aznap este nem tudtad a vigyort letörölni az arcodról.

~

"Oi, figyelsz te rám? Megértetted?" zökkentett ki Rivaille a gondolatmenetedből. Dehogy értetted meg. Most is elkalandoztál.

"P-Persze." nevettél kínosan a tarkódat vakargatva.

"Nem volt valami meggyőző..." forgatta meg a szemét. "Elmagyarázzam mégegyszer?"

"Nem szükséges, tényleg értem." nem akartad tovább folytatni, inkább vele akartál beszélgetni.

"Akkor én megyek haza." kapta fel a táskáját, és már indult volna, de elkaptad a pólóját.

"Maradj még." kérlelted. Mostanában egyre nagyobb szükséged volt a társaságára, az okát viszont nem tudtad. Nem is agyaltál sokat ezen.

"Jól van..." mormogta. "A felsőmet azért ne tépd le rólam." vágta oda, neked pedig halvány vörös árnyalatú lett az arcod.

"N-Nincsenek ilyen szándékaim." dadogtál.

"Persze." gúnyolódott, te pedig a konyha felé vetted az irányt.

"Cs-Csinálok teát." kiáltottad neki, és elővetted a filtereket.

"Hallom kölyök, nem kell ordítani." hallottad Rivaille hangját, amitől elmosolyodtál.

Miután Rivaille áhított teája kész lett, vigyorogva mentél vissza hozzá, és leraktad elé a kancsót, és a poharakat.

"Mit vigyorogsz, szaros?"

"Leszokhatnál végre ezekről a 'becenevekről'..."

"Ha az vagy, akkor az vagy. Kölyök." hangsúlyozta ki az utolsó szót, te pedig elnevetted magad.

"Nevem is van."

Majd ezután dobogtatta meg a szíved. Nem egyszer.

Egy átlagos pénteki napnak ígérkezett. Épp Hanjival társalogtál a folyosón, mikor megláttad Erenéket, így odamentetek hozzájuk.