Wreak Havoc

So listen and learn

A plafont tanulmányoztam, a kezeimet összekulcsoltam a mellkasomon és szinte teljesen biztos voltam benne, hogy elveszítettem a józan eszem maradékát is. Elvégre, ki vonulna be önként egy cellába, hogy aztán ott a világ nagy kérdéseiről elmélkedjen?

Hogy juthattam el idáig?

Bucky odakint flangált, mint valami láthatatlan halálosztó, engem pedig bedugtak egy ketrecbe. Ha ez Rumlow látná, a térdét csapkodva röhögne.

Hűséges voltam és hűséges is maradok a S.H.I.E.L.D.-hez mindhalálig, de kezdik a tűrőképességem határát piszkálgatni, ennek pedig így nem lesz jó vége.

Börtön, falak,rácsok.

Ugyanaz a kör újra meg újra.

Csoda, hogy még nem váltam önkényes bérgyilkossá. Tényleg, miért is nem?

~

-Kérem, ne! –a férfi előttem térdel a kövön és könyörgően összekulcsolt ujjait felém lóbálta. Hányingerem támadt. –Kérem, ne bántsanak!

Dr. William Howard. Harmincnyolc éves, washingtoni lakos. Az aktája szerint mikrobiológiával foglalkozik, de ennél nagyobb figyelmet nem szenteltem neki. A HYDRA nem avatott be, miért van rá szükségük,de nyilvánvaló volt, hogy már elveszítették az türelmüket.

Egyértelmű utasításokat kellett adnom.

-Dr. Howard, kérem nézzen rám! –szólítottam fel, ő pedig gondolkodás nélkül cselekedett. Hiba. A tekintetem felizzott, láttam az arcán a mély megdöbbenést. –Most velem fog jönni a HYDRA bázisára és további utasításig a cellájában marad. Nem ellenkezik az őrökkel és nem próbál meg szabadulni, rendben?

-Rendben. –aprót bólintott.

A könnyek,amik eddig a szeme sarkában ültek a kétségbeeséssel együtt tovaillantak, mintha soha semmi közük nem lett volna ehhez az emberhez.

Zombiként,lassan emelkedett fel a kövezetről, én pedig a karjánál fogva vezettem ki a hajóig.

~

Nem tudtam, hogy végül rettentően csúnya véget fog érni, miután beadta nekem a szert. A likvidálásával Buckyt bízták meg, aminek nem értettem az okát, de továbbra sem mertem kérdezni. Nem akartam feltűnő lenni és eszem ágában sem volt lebuktatni magamat meg a másik ügynököt, Rayt, mielőtt még aktuálissá válna.

Nem voltmenekülési tervünk.

Akkor sem, amikor ő maga ment be vallomást tenni Piercenek és egy kezdő módjára felhívta rá a figyelmét, hogy minden egyes adatot a pendriveján tart.

Mit ne mondjak, asrác nem húzta sokáig.

Jobban belegondolva én sem.

-Sisi! –a hang az üveglap túloldaláról érkezett. Fáradtan billentettem oda a fejemet és nem volt felkészülve a Bucky tekintetében bujkáló szánalomra. Az ajkamba kellett harapnom, nehogy felzokogjak. –Stark lassan végez a vizsgálattal és kijöhetsz innen. –várt volna valami reakciót, de én néma maradtam. Nem akartam kimenni. Valahol a lelkem mélyén minden egyes bűnömért szerettem volna megfizetni. –Miért nem szóltál nekem?

-Mi értelme lett volna? –böktem ki kissé rekedten. –Nem tehettél volna semmit és egyébként is, magamtól jöttem ide.

-Miért?

-Fogalmam sincsen. –rántottam meg a vállaimat. –Bűnhődni.

Letelepedett az üveggel szemben, én pedig felsóhajtottam.