Bizalomból csalódás |befejezett|

4. rész

Reménykedtem benne, hogy ez csak egy rossz álom volt, hogy mindebből semmi sem igaz. Reménykedtem, hogy mikor reggel felkelek, már semmi bajom sem lesz. De ez csak remény volt. 06:30-kor ugyanavval a fájdalommal és szomorúsággal teli szívvel Matthew ébresztőjére keltem. Bizonyára az enyém is szólt volna, ha nem halkítom le. Mikor felpillantottam, a barátom nem feküdt mellettem. Kinyomtam az ébresztőt és épp keltem volna ki az ágyból, mikor nyílt a szoba ajtaja. Matthew lépett be rajta, kezében 2 bögre kávéval. Nem azért volt ilyen figyelmes, mert visszaestem a szmorúságba, nem azért csinálta ezt. Ő mindig is ilyen volt. Minden reggel megkaptam a frissítő kávémat. Minden reggel. És ezt szerettem benne. Nem csak akkor volt kedves mikor szükségem volt rá.
-Jóreggelt hercegnőm. -köszöntött bizakodóan.
Szomorú arcomra erőltettem egy mosolyt, és átvettem a gőzölgő kávét.
-Lehet hogy őrült kérdés, de jobban vagy már?..
Hát valóban elég hülye kérdés volt. Elgondolkodtam, hogy hazudok, hogy ő jobban érezze magát, de úgysem hinné el, hiszem a barátnője tegnap 6 óra óta egy szót sem szólt, csak sírt. A szemei olyanok mint egy zombinak. Szétsírtak, beesedtek. Az arca sápadt. Nem voltam jól.
-Nem igazán. - vallottam be.
-Figyelj. Nem muszáj ma iskolába jönnöd. Anya felhívhatja az igazgatót, hogy most nehéz dolgokon mész keresztül. Szeretnéd?
Pár másodperc hezitálás után bólogattam. Nem hinném hogy ki bírnám annyi ember között. Hisz még Inez és Lisa sem tud semmit.
-Rendben akkor szólok anyunak.
Azzal felpattant az ágyról és már ki is slisszolt a szobából. Én a forró latte-t kortyolgattam és megint előtört belőlem a sírás. Belegondoltam, hogy annyi év után.. amiken keresztül mentünk... amilyen boldogok voltunk... nem voltak képesek elmondani az igazat. Nem merték elmondani nekem.. inkább elhagytak.. És megint sokkal jobban sírtam. Matthew lépteit hallottam a lépcsőn. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, és ittam tovább a kávét. A fiú megtorpant az ajtóban, majd leült mellém az ágyra, és szorosan magához ölelt.

08:24
Matthew már vagy fél órája elment iskolába. Az anyukája meg már 4-kor munkába indult. Gyorsan összedobtam egy reggeli rántottát, majd gondosan elpakoltam. Felmentem Matthew szobájába, bekapcsoltam a tv-t, hogy majd talán kicsit eltudom terelni a figyelmemet a történtekről. Rávettem magam, hogy előveszem a telefonom.
"14 nem fogadott hívás, 25 új üzenet"
Mind a nagymamámtól jött. Élőtörtek a könnyeim, és egyre jobban csak sírtam.
************************************
Észre sem vettem hogyan eltelt az idő. Egész álló nap nem csináltam szinte semmit. Csak feküdtem az ágyban és próbáltam elfogadni a fájdalmas tényeket. Gondolataimból kizökkentett az ajtó csukódás megszokott, határozott hangja. Hallottam a lépteket fel a lépcsőn.
-Megjöttem -szólt az ismerős hang.
Még magam is meglepődtem az őszinte mosolyomon.
-Jobban vagy már? -tette fel a kérdést.
-Azt hiszem igen. Próbálok mindent elfogadni és pozitívan felfogni.
-Akkor ha gondolod elmesélhetnéd a teljes történetet.
Kezemmel megpaskoltam mellettem az ágy felületét, invitálva őt hogy üljön mellém. Egy nagy sóhaj után belekezdtem a mondandómba. Ez alatt a rövid, bár fájdalmas történet alatt végül egy könnycsepp sem gördült le az arcomon. Közben nem néztem a fiú szemébe, csak a kezemet figyeltem. Attól féltem, hogy megint kifakadnak a könnyeim. Mikor befejeztem a kis mesémet, a fiú magához húzott majd egy csókot nyomott a számra.
-Ne félj. Tudom hogy most nagyot csalódtál mamádban, és megértem, ha nem szeretnél hazamenni. Ha gondolod lakhatsz nálunk, ameddig csak akarsz.
-Köszönöm, de majd valahogyan megoldom. Pár napig maradnék csak.
-Nyugodtan. -mondta megértöen majd megölelt.