Bizalomból csalódás |befejezett|

6. rész

~3 nappal később~
Ma van a temetés napja. Az elmúlt 3 napban semmi erőt nem éreztem magamban. A temetési ruhámat is Matthew intézte. Ő sem és én sem voltunk iskolában, amit az igazgató meg is értett. Végül nem mentünk vissza az ő lakásukba, hanem nagymamámnál maradtunk. Matthew haza ment volna, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy maradjunk.

-Adél siess! Indulunk!- kiabált fel a képcsőn a fiú.
Abban a pillanatban léptem ki a szobámból. Lesétáltam a lépcsőn, felvettem a fekete magassarkúmat, a zakómat, és már indultunk is a szertartásra.

Elég korán érkeztünk, mivel tudtuk, hogy a nagyimat mindenki szerette, és elég sokan lesznek majd a gyászolók soraiban. A fekete kis táskámban a biztonság esetére volt egy kis nyugtató gyógyszer, ha esetleg nagyon kiborulnék. Egyre többen érkeztek. Fiatalok, idősek, felnőttek. Amikor már majdnem elkezdődött a szertartás, egy pár lépett be a kapun. Teljesen ledöbbentem. Elöntött a düh, a megdöbbenés. A szüleim voltak ott.... mármint... a nevelő szüleim.
Nem tudtam mit kéne tennem, vagy mondanom. Abban sem voltam biztos, hogy kéne egyáltalán mondnom valamit. A mögöttünk lévő sorban ültek le. Éreztem, ahogy egy kéz a vállamon landol. Megfordultam, Karin volt az.
-Drágám....
-Karin..  kérlek..  ne hívj így. - szóltam vissza kissé bunkón,  majd a nő elvette a kezét és leszegte a fejét.
Elkezdődött a temetés. Nem igazán szerettem volna bevenni a nyugtatót, de a szertartás felénél már végleg nem bírtam.
A megemlékezés után sírva indultunk haza, mikor szemben találtam magam Joe-val és Karin-al.
-Adél...  figyelj, tudjuk, hogy hibát követtünk el, de ha szeretnéd nyugodtan lakhatsz nálunk. Mint a régi szép időkben.-szólt Joe.
Ezek mégis mit gondolnak? Elhagyják a 16 éves lányukat és semmi életjelet nem adnak neki magukról, majd kiderül hogy nem is az igazi szülei, és évekig titkolták, mert gyávák voltak elmondani, majd a nagymamája is meghal. És ez mind miattuk.
-Nem kell..  köszönöm. Matthewnél fogok lakni. -mondtam az egykori szeretteimnek.
-Ohh. Rendben, de ha bármire szükséged van, szólj.
Majd egy rideg mosolyt erőltettem az arcomra. A vállamon egy kezet éreztem, ezért ösztönösen hátrafordultam. Inez és Lisa állt mögöttem. Reflexből mind a ketten megöleltek, majd közölték részvétüket.

Végül úgy döntöttünk, hogy mivel elég régen láttam a két lányt, ma átjönnek hozzám. Este megittunk egy kis forrócsokit és beszélgettünk. Kicsit jobb kedvem lett a társaságuktól. Majd mikor a két barátnőm elment, Mathewel elmentünk aludni. Az ágyban fekve így szólt:
-Adél. Mi lenne ha, haza sem mennénk hozzánk? Akár ide is költözhetünk. Ketten. Együtt.
Mélyen belenéztem a fiú szemébe, majd így szóltam:
-Ez remekül hangzik. Köszönöm, hogy vagy nekem.
És egymást ölelve aludtunk el. Jobban éreztem magam mellette. Szerettem őt.