Bizalomból csalódás |befejezett|

5.rész

A délután nagy részét csendben töltöttük. Mrs. Hastings csinált nekünk finom ebédet. Megnéztük a Szemfényvesztők című filmet. Igazából már a történteket leszámítva egész jól érzem magam. Reggel óta nem sírtam. Matthew megnyugvást nyújtott számomra.
-Figyelj ha gondolod elviszlek haza, hogy összepakolhasd a cuccaidat-szólt hozzám kedvesen. -Rendben- bólogattam hevesen.
Felkeltünk az ágyból, kivettem a hátizsákomból pár ruhadarabot, majd a választásom egy kék, koptatott farmernadrágra, és egy zöld kötött pulcsira esett. Felhúztam a fekete Conversem, és már a bejárati ajtóban álltam, várva a barátomat.

Az autóban ülve el sem tudtam képzelni, hogy mit fogok egyáltalán mondani nagymamámnak ezek után. Sajnáltam, hogy azóta nem beszéltem vele. Sajnáltam, hogy kiabáltam vele, és minden előjel nélkül otthagytam .. Egyedül. Azt tudni kell hogy ő már egy idős hölgy. A legtöbbször nekem kellett ápolni, és most csak úgy otthagytam. Mindig a megszokott kis botjával tipegett a házban. Gyenge és vékony volt. Már nem voltak barátai, csak én és a házi ápolónője maradtunk neki. A nő minden héten legalább kétszer eljött ellenőrizni a nagymamám állapotát. (régebben szívrohama volt)
-Megérkeztünk.-zökkentett ki a gondolataimból Matthew.
A ház a megszokott nyugalmat sugározta felém. Szerettem itt élni. Kedves kis otthon volt. Nem volt semmi extra benne, nem voltak modern bútorok, és épp ezért szerettem itt élni. A nagymamám megszokott, régies kis otthona, ahol annyi időt töltöttünk együtt. Minden kis zig-zugához kötődött valamilyen emlékem.
Elővettem a táskámból a lakáskulcsot, elfordítottam a zárat, majd beléptünk az ajtón. Azonnal megcsapott valami elképesztően rossz érzés. Nem tudtam mi miatt tört rám, de rossz előérzetem volt. Mamámat sehol sem láttam. Gondoltam biztos alszik, és majd később megnézem hogy van. Felmentem a lépcsőn, benyitottam a szobámba. Minden teljesen úgy állt, mint ahogy hagytam. A ruhák szétszórva, a naplóm a helyén. Minden a legnagyobb rendben volt. Előszedtem a sarokból a kék bőröndömet és elkezdtem bepakolni a szükséges dolgokat. Nem tudtam mennyi ideig akarok távol lenni ezért a kedvenc ruháimat eltettem. Összeszedtem pár ékszert, majd elkezdtem keresni a sminkeket. Rájöttem, hogy legutoljára a fürdőszobában használtam őket, ezért már rohantam is le a lépcsőn. Berontottam a kék csempékkel kirakott, otthonos kis fürdőbe, de a látvány ami fogadott..... leírhatatlan. A nagymamámat találtam ott.. a földön fekve. Elkezdtem torkom szakadtából sikítani, lerogytam a földre és csak sikítottam és üvöltöttem. A következő pillanatban Matthewet már az ajtóban találtam ledöbbenve. Láttam rajta hogy nagyon megijedt ő is. Odarohant a földön fekvő hölgyhöz, majd megnézte hogy dobog-e a szíve. Ijedten nézett rám. Tudtam...... Leírhatatlan hogy mennyire fájt ebben a pillanatban minden. Elvesztettem a hozzám legközelebb álló személyt. Meghalt....
A barátom kirohant a szobából és a telefonhoz nyúlt. Én lesokkolva térdeltem a nagymamám teste előtt. Mikor Matthew letette a telefont felrohant hozzám és kirángatott a helyiségből. Én csak sírtam és üvöltöttem. Leültetett a kanapéra. Sokkos állapotba kerültem, szinte semmire nem figyeltem, csak meredtem a végtelenségbe. Semmire nem tudtam gondolni, csak arra, hogy talán miattam halt meg. Sőt.... Miattam halt meg. Határozottan csak miattam. Mielőtt itt hagytam, akkor is gyenge volt. El sem tudtam képzelni min ment keresztül, hogy érezte magát. Még a telefont sem voltam képes felvenni. Azt hitte nem fogok vissza jönni, és ebbe belehalt. Ezt sosem fogom megbocsájtani magamnak, azt hiszem. Pár perc múlva már arra figyeltem fel, hogy csengetnek az ajtón. Matthew beengedte őket. Én meg sem mozdultam, még rájuk sem néztem. Egy hölgy közeledett felém, majd leüt a kanapéra, és kérdéseket tett fel, hogy mi történt, hogy történt.
-Én.... én nem tudom.. Csak fekve találtam a fürdőben. Az éjszaka nem voltam itthon.... Én.... nem.... tudom... hogy... hogy mi történhetett.... sajnálom..
-Figyelj kislány megértem. De te is tudod. A nagymamád már idős volt. tudtuk hogy ez meg fog történni. -próbált nyugtatni.
A következő pillanatban kerékzörgésre figyeltem fel. Félrepillantottam, majd a mentősöket láttam egy letakart hordággyal kilépni az ajtón.. Tényleg meghalt...
Megint előtört belőlem a sírás. A mentősök elmentek. Én a kanapén sírva aludtam el, de felkeltem, mikor Matthew felvitt a lépcsőn. Igazán hálás voltam neki, hogy ő itt van velem..