Titafiú és én 😻|BEFEJEZETT|

1.

only real ones remember ✌ 2017ben irtam visszarakom mert nagyon jo igerem👍👍

- Lena, úgy gondoljuk, hogy elég ügyesen korizol már...-ült le mellém bíztatóan anya.
- Igen, tudom, hogy már nem férnek el az aranyérmeim, de nem fogod kidobni! Max majd beolvasztjuk, aztán mehet a zaciba -rágóztam idegesen.
- Épp ezért anyáddal úgy gondoljuk, hogy... -apa nem tudta befejezni, mert hírtelen kivágódott az ajtó.
- Hulla vagyok -tipegett be egy szőke srác hatmillió csomaggal. Felpillantott, majd ismét megszólalt. - Úgy tudom, hogy vlakit edzenem kell.
- Mint egy kiscica! -fakadtam ki. Ha az új jövevényt és a macskámat egymás mellé tenném, simán összekeverem őket.
Jobban végigmértem. Tigrises póló, melegítőnadrág, kapucnis pulcsi. És azok a fagyos szemek...!

- He? -reagált értelmesen. És ekkor esett le. Szerintem még Sydneyben is hallották, ahogy koppant.
- Szent Szar, ez Yuri Plisetsky!!! -pattantam fel. Nem, nem zavart, hogy két méterre állt tőlem.
- Kislányom, nyugodj le! -karolt át apa. Ilyenkor igenis közveszélyes vagyok.
- Most, hogy rájöttünk, ki is vagyok, rátérnénk arra, ahol kapok valami ágyat?! Csak mert fél Oroszországot átutaztam, hogy ide jöjjel felkészíteni valami random csajt a Grand Prix-re.
- Hé, az a random csaj épp előtted áll! - fontam karba a kezemet. - És ezen a random csajon - mutattam végig magamon - múlik, hogy végül az utcán alszol e a többi cicával, vagy sem!
A képéberöhögtem a legnagyobb példaképemnek. Ó, Lena, te...!
- Szóval rajtad múlik? -lépett közelebb. Alacsonyabb voltam nála, szinte fölémmagasodott.. Hogy a fene vigye el azokat a hosszú, kecses lábait!
- Igen -húztam ki magam. Részben, mert jót tett az egómnak, részben pedig, hogy kb. egymagasak legyünk. Saccra volt vagy 170 centi.
Gúnyosan elvigyorodott.
- Ebben az esetben azonnali hatájjal felbobtom a szüleiddel kötött szerződést, melyben az edzésed is áll.
Dühösen fújtattam egyet, majd felé nyújtottam egy kulcsot.
- Első emelet, harmadik ajtó -szállásoltam el a hotelünkben.
- Így mindjárt más -kacaintott rám, mire erős késztetést éreztem arra, hogy elcsúfítsam a csinos kis pofiját.
- Ch, beképzelt - indultam fel a saját kis szobámba. Yuri már elhúzta a csíkot, és röhögve vártam a reakcióját a szobára. Egy régi, dohos gardróbhelység kulcsát adtam neki.
*Katt* -kinyílt a zár.
*Bumm* -kicsapta az ajtót.
*Csatt* leszakadt az ott felhalmozott dolgok ¾-e.
- Vááá! -üvöltött fel a ráomló súlytól Cicafiú. Én pedig fetrengtem a röhögéstől, éa visítva csapkodtam a padlót.
Egy komornyik (akit én csak Sebastiannak hívok) odaszaladt szerencsétlen Yurihoz.
- Jól van, uram?
- Óh, tökéletesen. NEM BAZDMEG, NEM VAGYOK JÓL! EBBEN A SZENT PILLANATBAN ESETT RÁM EGY SZOBA!!!
Vihogva kimentem a folyosóra.
- Te... Te kis... -vicsorított rám.
Angyalian rámosolyogtam, és hozzávágtam egy másik kulcsot.
- Ezt pakold össze, a szobád pedig a 304-es.
- Ezt még megbánod! A lelked is kidolgoztatom belőled! A Grand Prix-es nyeréshez...
- Gyönyörű mozgás, és nőies szépség kell -fejeztem be helyette. - Az összes sajtóközvetítésen elmondtad, én pedig az összes sajtóközvetítést megnéztem.
- Csak nem egy rajongó? - kereste a 304-est.
- Úgy is mondhatjuk. Jaj, ne szerencsétlenkedj már, add azt ide! -téptem ki a kezéből a kulcsot.

Odamentem az enyémel szemben lévő lakosztályhoz, elgordítottam a kulcsot, és kinyitottam az ajtót. -Nesze -nyomtan a kezébe a kulcsot, majd becsaptam magam mögött az ajtót.
Fuh, Yuri Plisetsky a 'szomazédom'... Mi lesz még itt? -gondoltam, mielőtt álomba merültem volna.