A gonosz álarca 2.9

61 10 0
                                    

Hónapokkal később azt hittem minden rendben lesz, de aztán mégsem, hanem Theo kavar, be akkor majd ő megteszi.

- Szia, Lora. – karolt át Scott.

- Szia. – tettem a kezét maga mellé.

- Zavar?

- Nem.

- Na és ez? – puszilta meg az arcom. Én pirulva sütöttem le a szemeim.

- Nem.

- Sziasztok. – Stiles.

- Hey Bro. – pacsizott le Scott vele. – Hol van Malia?

- Ő elment szakítottunk és, hát elment egy másik suliba nem akar többet látni.

- Oh, haver. Sajnálom. – félre néztem mire ott állt Theo. Mögötte pedig egy nő egy nő, akinek haja fekete volt hófehér ruháját pedig egy nagy vérfolt fedte el a hasánál és a lábait is, olyan volt mit, aki most szült. Felnéztem a plafonra majd vissza Theo-ra, de a nő nem volt ott, hanem most mellém jött és hirtelen már nem is az iskolában voltam, hanem egy kórházban. Az orvosok futkároztak össze-vissza azt kiabálva "Nullás vért hozzanak! Gyorsan!" benéztem, az egyik kis ablakon láttam, hogy egy állapotos nőn császármetszést végeznek majd a babák sírását. Olyan volt, mint mikor én bajlódtam a szüléssel csak mégsem. A nő nem élte túl vagyis, de valami más lett belőle egy szörny. Ugyan olyan szörny, amit a múltkor Theo mutatott. Elkezdtem felé menni, de megtorpantam megpillantottam a babákat. Egyik baba kicsit hasonlított rám, de lehetetlen, hogy én legyek. Meguntam a babák nézését és a kijáratott kerestem, de hiába nem találtam. Majd hirtelen minden megváltozott nem egy kórházban, hanem egy dobozban voltam a víz csak ömlött, míg nem megtelt. A tükörképem megjelent az üvegen majd elkezdett beszélni hozzám:

- Ez nem a valóság. – mondta csavargatva a fejét. Megkopogtattam az üveget hirtelen repedezni majd teljesen kitört, ahogy én is töri óra végén.

- Na, miss. Parker örülök, hogy az óra végére feltámadt. – összeszedtem a cuccaimat majd távoztam a teremből.

- Ez meg mi volt? – kérdezte Lydia.

- Mire gondolsz?

- Arra, hogy egész órán aludtál.

- Fáradt vagyok.

- Aha azért. Első óra óta nem voltál magadnál. Nem pislogtál, nem beszéltél nem reagáltál semmire.

- Nem tudom mi volt velem láttam egy nőt.

- Milyen nőt?

- Nem emlékszem rá. Fekete haja volt kórházi ruhában volt.

- Rendben, gyere, menjünk Dr. Strange-hez.

- Oké. – lépni akartam, de nem tudtam. És ezzel a lendülettel a földre zuhantam.

- Jesszus Lora! Jól vagy?

- Nem. Nem érzem semmimet.

- Scott! – mondta halkan Lydia.

- Ne, csak őt, ne. Nem akarom, hogy megtudja. – mondtam a földön fetrengve.

- Gyere. – kapott fel Theo.

- Te, hogy kerülsz ide?

- Oh bár a szád is lebénult volna.

- Kapd be te köcsög. – Theo csak megforgatta a szemeit majd ölbe vett és a kocsijához cipelt. Nem mondom, jó kondiban van. – Mi...mi bajom van? – kérdeztem a hátsó ülésen feküdve.

Van Egy Alfám?! :o /Teen Wolf {Befejezett}Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt