The Guardian (Szünetel)

76 fejezet: Vajon meg lehet számolni a csillagokat?

Álmodott, a képek egymás után váltakoztak és tűntek fel, majd el. Hirtelen megállt a mozgás. Ann az iskola ajtaja mellett ücsörgött farkas képében. Sárga szemei éberen szikráztak. A diákok, ha tehették jó nagy körben elkerülték nagy termete miatt, kivéve egyet...

Isaac lépett felé, fejét enyhén oldalra billentve guggolt le eléje, akár egy kölyökfarkas.  

- Te mit keresel itt? – Kérdezte halkan, szeme kíváncsian csillogott. Mióta az alfák jelét megtalálták az összes farkas Beacon Hillsben ugrásra készen várakozott. Egy hírre, egy jelre, valamire...

De Ann nem híreket hozott. Egyszerűen felállt és elindult a közeli erdő irányába, lapockái fölött hátratekintve egy darabon. 

Isaac követte. Természetesen, hiszen túlságosan kíváncsi ahhoz, hogy kihagyjon egy ilyen kalandot. Nem számít az a pár igazolatlan.

Ann bevetette magát a fák közé. Rejtett ösvényeken lopódzott végig, egy ízben pedig egy kisebb árkot ugrott át. Természetesen éberen figyelte a lépteket maga mögött, de a világért nem lassított volna.

Megállt. Egy kis táborhelyre érkezett, s újra ember testébe bújt. Isaac már ott volt mögötte.

- Na, miért hozták ide? – Kérdezte.

- Tudod, az összes farkast, akit ismerek mindig meglepek valamivel születésének napján. Hiszen nem csak vigyáznom kell rátok, hanem az örömet is biztosítanom kell számotokra.  

- De a születésnapom az előző héten volt.

- Igen, de mindig olyan ajándékot próbálok választani, ami az ünnepelt személy egy kívánságát valóra váltja. Az ötlet pedig tegnap jött meg. És még a héten láttalak egy buliban. Épp Scottal beszélgettél, hogy egyszer igencsak innál kicsit úgy, hogy hatása is legyen. Mert mostanáig ugyebár nem volt alkalmad.

- Mostanáig?

Ann az oldalán lógó táskából hosszú palackot húzott elő és Isaac kezébe nyomta azt. A fiú megszaglászta az öveget. Illata erősen az alkoholéhoz volt hasonlatos.

- És ez használ?

- Igen. Én készítettem.

Isaac úgy vonta fel a szemöldökét, mint aki készül valamire.

- Kipróbáljuk?

Egészen beesteledett már, de az erdő nevetés zajától volt hangos. Ann jobra, balra dülöngélt ültében és kacagott. Valami bárgyú viccen, már maga sem tudta min, de jól esett.

Isaac mellette ült, épp a palack kiürítésével foglalkozott. Már cseppek is alig maradtak benne.

- Ez jó volt. – Sóhajtott a fiú. – Most úgy érzem magam... Olyan... Nem tudom...

- Mint aki ebben a pillanatban képes mondani vagy tenni bármit, még ha valami észveszejtően nagy baromság is?

- Igen... - Isaac szemében megváltozott valami, kinyitotta, majd becsukta a száját. – Szeretlek. – Bökte ki végül.

- Én is. – Ann épp az eget tanulmányozta. Vajon meg lehet számolni a csillagokat?

- Nem, nem. Én ÚGY szeretlek. Tudod...

- Miért és én szerinted, hogy gondoltam? – Ann egészen közel hajolt Isaachez, orraik szinte már összeértek és...

És akkor Ann felébredt.

Peter arcát látta meg maga fölött. Épp az ő vállát rázta, ébresztés céljából.

- Gyere. – Szólt a férfi. – Derek hívott. Valamit meg akar velünk beszélni.

MeronCannabis részére, aki mindig kérte tőlem ezt a fajta fejezetet. :3