Will be together mad! - Legyünk együtt őrültek!

2. Lelki társak.

Egy hónap elteltével itt állok -magam mögött egy sikeres érettségivel és idol-gyakornoki szerződéssel - és várok a reptéren leendő kollégáimra. Nem merem kimondani, hogy a BTS-re mert titkon még az utolsó pillanatokban is abban reménykedem, hogy talán mégsem ők azok, noha minden jel arra utal, hogy bizony Min Jah barátom nem tévedett.
Fél órás várakozás után, amit zenehallgatással töltöttem, Shyuk-bácsi megkocogtatta a vállamat, ezzel jelezve, hogy megérkeztek.
Lélegzet-visszafojtva fordultam az érkező emberek irányába és hirtelen minden reményem, miszerint nem ők lesznek azok, elszállt. A siető embertömeg forgatagából kitűnt hét egymás mellett kényelmesen sétáló fiú, akik láthatólag keresték a rájuk váró embereket. Akik történetesen mi voltunk. Ők meg a BTS...
Amint megpillantottak minket, rögtön felénk vették az irányt, nem törődve az őket ámulattal vizslató tekintetekkel.
- Anyeong haseyo! Mi vagyunk a BTS örülünk a találkozásnak! - hajolt meg a hét fiú.
- Anyeong haseyo!- hajolt meg a nagybáttyám is majd kissé előrébb tolva engem, hogy jól láthatóvá váljak, bemutatott - Ő itt pedig az én kedves nevelt lányom és unokahúgom Choi So Ra. Most szerződtettem le gyakornokként és mellettetek fog dolgozni.
- Anyeong haseyo! Igyekezni fogok! - hajoltam meg én is udvariasan...ha már muszáj...
A hét fiú meglehetősen tüzetesen végigmért, amitől egyre inkább kezdtem kényelmetlenül érezni magamat emelt talpú bakancsomban, szaggatott harisnyámban, amit egy fekete short alá vettem fel és fehér The sleep is my hobbie feliratú bő pólómban. Most mit kell úgy nézni?!
- Azta, hogy te milyen töpszli vagy! - kiáltott fel V. Már nyitottam volna a számat hogy elküldjem melegebb éghajlatokra töpszlit keresni, mikor Shyuk bácsi jó erősen vállon veregetett.
- Rátok bízom, nem kell ám kímélni! De most magatokra hagylak fiatalok, a kocsim már vár. Fiúk titeket So Ra visz el a dormba, ott egy kicsit ismerkedjetek is meg. Nem árt mielőtt elkezdtek eggyütt dolgozni - vigyorgott rám kárőrvendően Shyuk bácsi. Tudta, hogy ez számomra a legnehezebb. Új embereknek megnyílni. Szociális fóbiám van így alapvetően ritkán megyek emberek közé és nem igazán tudok megfelelően reagálni rájuk. Ennek ellenére magabiztosan vissza vigyorogtam nagybáttyámra.
- Igen, már nagyon vártam, hogy megismerhesselek benneteket.
A nagybáttyám elment a sofőrjével valami konferenciára, így mi a fiúkkal magunkra maradtunk.
- Szerintem pakoljátok be a csomagjaitokat a kocsiba és induljunk, biztos fáradtak vagytok. - próbáltam barátságos lenni, de így is kissé merevnek éreztem magam. Mondjuk az sem segített sokat, hogy a következő pillanatban V a nyakamba ugrott és a szuszt is ki akarta paszírozni belőlem
- Úúgy örülök, hogy megismerhetlek!!!- sipákolt a fülembe majd engedett a szorításán és elkezdte az pofazacskómat gyürkészni és csipkedni - olyan aranyos arcod van és milyen pöttöm vagy! Hány centi vagy?? - ezen úgy lesokkoltam, hogy sem válaszolni sem szabadulni nem tudtam hirtelen, de a döbbenetem csak akkor fokozódott igazán, mikor Jimin oldalról átkarolta a derekamat és mutatóujjával elkezdte nyomkodni a V által szabadon hagyott arcfelületem- Hány éves vagy hmm?? Alig nézel ki tizenötnek... - hajolt közelebb, így a két fiú teljesen belemászott a személyes terembe, ami borzalmasan felidegesített...
- Elég!- löktem arrébb a fiúkat. Próbáltam kedves lenni, de nekemez így nem megy! Utálom az embereket! Ennél jobban csak azt utálom, ha hozzám érnek és a koromat és a magasságomat firtatják...- igen alacsony vagyok, a kérdésedre válaszolva 150 centi és igen fiatalnak nézek ki, de 18 éves vagyok, ami már bőven meghaladta azt a kort amikor csipkedhetitek az arcomat! És tudjátok mit?! Ne is csipkedjétek, utálom, egyáltalán ne érjetek hozzám, nem bírom elviselni!- fakadtam végül ki, mire a hét srác nagyokat pislogva meredt rám majd...körül-belül tíz másodperc hatásszünet után hat fiú röhögésben tört ki...jellemző...hogy nekem miért nem sikerül soha semmi!
- De cukiiii!- sipákolta V két röhögőgörcs között.
- Su- Suga...ez tisztára olyan, mint te! Igazi lelkitársak vagytok! - nyögdécselte Jimin az említett fiúba kapaszkodva, aki egyedül nem nevetett ki, csak állt ott karba tett kézzel enyhén félrebiccentett fejjel és engem vizslatott kifejezéstelen arccal.
- Indulhatnánk végre? Fáradt vagyok...- közölte Suga flegmán majd a nevető csapatot kikerülve bemászott a kocsiba.
- De hát eddig aludtál! - szólt utána Rap Monster, amire amaz csak egy mordulással reagált.
A hirtelen beállt csendet kihasználva én is szóhoz jutottam végre.
- Ha befejeztétek a vihogást akár indulhatunk is...- borzasztóan feldühített az, ahogyan lekicsinyítettek és Suga nemtörődömsége is feldúlt kissé... Miért kell az embereknek ilyen szélsőségesnek lenniük?! Miért nem tudnak normálisak lenni??
A rövid autó út szó nélkül telt. A fiúk érezhették rajtam, hogy megharagudtam, mert nem próbálkoztak kommunikációval.
Mikor megérkeztünk, kipakolták a poggyászaikat és bekísértem őket a házba, ahol gyorsan körbevezettem őket, majd türelmesen megvártam még a hét fiú befejezi a honfoglalást. Mert bár a dormban 10 szoba volt, ahol mindenkinek jut saját és még marad is fent, valamiért a fiúknak mániájuk, hogy nekik mindíg az kell, ami a másiknak is. Mellettem épp Jimin és V ment majdnem torokra az egyik szobán, amit én szórakozottan bámultm, egészen addig, még Jimin belefáradt és végül hozzám fordult segítségért:
- So Ra kérlek segíts, Tae nem akarja belátni, hogy nekem több jogom van a szobához!
- Aki előbb ért oda, legyen azé, ez így fair...- válaszoltam unottan.
- Dehát egyszerre értünk ide! - kiáltottak fel kórusban. Aiish...hogy semmi sem lehet egyszerű..
- Akkor aki idősebb?...
- Egy idősek vagyunk!- vágták rá szintén kórusban...komolyan mint egy ovis ikerpár...
- De nyilván vab aki előbb született...- forgattam a szemem.
- De az úgy nem jó!- hisztiztek tovább.
- Na és vajon miért nem?- sóhajtottam nagyot.
- Mert az úgy nem fair...
- Aish...akkor kő-papír-ollózzatok...- na ez már megfelelt a két dilisnek. A szoba végül Jimin-é lett így V szomorúan kullogott be egy másik szobába. Már majdnem megsajnáltam, de aztán rájöttem, hogy különösebben nem érdekel.
Miután mindenki elfoglalta jogos területét, én indulni készültem.
- Kaját találtok a konyhában, be lett vásárolva szóval lényegében semmire nincs gondotok. Én pedig már itt sem vagyok, további jó pihenést nektek- hajoltam meg, azzal indultam is el...illetve volna, ha egy kéz nem ragadja meg a csuklómat.
Megfordulva láttam hogy a leader volt, aki visszatartott. Kérdőn néztem rá, majd a kezére, amit olyan gyorsan kapott el a csuklómról, mintha megégettem volna.
- Izéé... Bank Shyuk úr azt mondta, hogy maradsz majd egy kicsit ismerkedni...és hát gondoltuk valóban jó lenne, ha nem tök ismeretlenül kezdenénk a munkát...- már nyitottam volna a számat, hogy csípőből visszautasítsam a kérést, de megpillantottam a háttérben aranyosan bűnbánó, kiskutya arcot vágó Jimint és V-t és hirtelen megbántam kissé erős reakciómat.
- Legyen - vontam vállat megadóan és leültem a nappaliba a fiúk közé.
-Akkor kezdeném is a bemutatkozást- vette magához a szót Rap Monster - én Rap Monster vagyok, de hívj csak Namjoonnak - mosolygott rám kedvesen - eeemm...hát amit tudni kell rólam, hogy szeretem az embereket és szeretek beszélni- erre a többi fiú kórusban bekiabálta, hogy tudják meg még szivatták szegényt egy darabig, hogy azt se felejtse el megemlíteni, hogy milyen béna.
Namjoon után sorban mindenki bemutatkozott. Mindenkiről megtudtam valami újat, és olykor kínosat is, mivel a többi tag nem hagyhatta ki, hogy legálisan húzhatják egymás agyát. Megtudtam, hogy Jimin macival alszik, hogy Jinnek hercegnős, rózsaszín ágyneműje van, hogy Tae egyszer a férfi mosdó helyett a nőibe ment be egy európai plázában, hogy J-hope annyira félős, hogy egy horror filmet végig bőgött, megtudtam, hogy Jungkook fél a lányoktól - ami egyébként akkor is feltűnt volna, ha nem szivatják vele, szegény még nállam is távolságtartóbban viselkedett..- szóval lényegében elég sokat nevettünk, főleg mikor Namjoon beigazolta a fiúk álítását, miszerint rendkívül ügyetlen: beköltözésük alkalmával el is tört egy poharat. Már teljesen belemerültünk a hülyülésbe, mikor rajtam kívül másnak is feltűnt, hogy van még egy tag, aki szinte egész este meg sem szólalt, nemhogy bemutattkozott.
- Hey! Yoongi-shi nem mutatkoztál még be!- jutott hirtelen Tae eszébe, mire mindenki kérdőn fordult az említett irányába, aki nagyot sóhajtva mint aki szivességet tesz végre méltóztatott megszólalni. Azonban szavait nem hozzám intézte.
- Komolyan azt hiszitek, hogy szüksége van rá, hogy bemutatkozzunk? Szinte egyszer sem lepődött meg a monológjaitok alatt, lerí róla, hogy már ezer éve ismer...valószinűleg ő is az egyik beteg rajongónk, aki minden áron a közelünkbe akar férkőzni csak neki pont kapóra jött, hogy apucinak az ügynökségéhez igazolunk, ezért kisírta, hogy had legyen ő is idol és jajj ha már lehet, akkor miért ne tehetné apu a bts mellé gyakornoknak??
Nem volt rossz próbálkozás kislány, -fordult immár felém - de az igazat megvallva elég szánalmas, hogy ennyire kitartóan üldözöl egy kislányos rózsaszín álomvilágot...- Suga megvető szavaitól a vér is megfagyott az ereimben. Illetve mégsem mert pont, hogy egyre forróbban és gyorsabban lüktetett bennem. Minden egyes szónál gyorsabban és gyorsabban vágtatott a pulzusom. A jól ismert érzés egyre inkább kezdett magával ragadni és nem tehettem ellene semmit, bár,
hogy őszinte legyek most az egyszer nem is akartam. Utolsó mondatánál viszont nem bírtam tovább türtőztetni magam.
- Tudod mi szánalmas még??- kérdeztem vészjóslóan, de a választ nem vártam meg. Nem voltam rá kíváncsi. - Az is elég szánalmas, hogy attól mert sikeres vagy természetesnek veszed, hogy mindenki bálványoz és az, hogy elfelejted, hogy az őrült rajongóid juttattak el oda, ahol vagy. Vagy az, hogy a média előtt megjáttszod, hogy mennyire szereted az A.R.M.Y.-kat, miközben magadban szánakozol rajtuk. Vagy az, hogy képmutatóan rappelsz arról, hogy milyen rossz, ha elítélnek, miközben te is ítélkezel mindennemű információ nélkül! -a mondat utolsó felét már kiabáltam- Mit tudsz te rólam?! Mi jogon ítélsz el az álmaimért, amikről nem is tudsz semmit?!- torkom szakadtából üvöltöttem a hérdéseket Suga arcába, aki meglepetten bámult rám. Miután tudatosult bennem mit tettem, már az agyam is kitisztult az őt ellepő vörös ködtől. Ijedten a szám elé kaptam a kezem, mikor rájöttem: megint nem sikerült legyőznöm magamban a kényszert, hogy valakit bántsak. Most csak a szavaimmal, de ha nem jöttem volna rá idejében talán még neki is mentem volna Sugának...már megint nem sikerült, már megint vesztettem magam ellen...
Ebben a pillanatban megelőztem az eltörni készülő mécsest és haza hajtottam.
Kényszer beteg vagyok. Mikor valaki felidegesít annyira felmegy bennem a pumpa, hogy gondolkodás nélkül, kényszerből bántom.
Mikor hazaértem, bevettem a gyógyszereimet és bevetettem magam az ágyra, alvás céljával, ami nagyon sokáig nem sikerült. A mai nap eseményei játtszódtak le bennem újra és újra. Elrontottam...már megint...szép kis munkatársi viszonyt alakítottam ki már az elején magamnak...

----------------------------------------------------
No hát akkor itt is van a második rész! ^^
Ezt már igyekeztem a tegnapinál egy kissé érdekesebbre írni, de a történet majd csak ez után indul be igazából.
Remélem azért tettszett! ^^
És a helyesírási hibákért tobábbra is bocsánat!
Köszönöm, ha elolvastaad! ♥♥♥