~ B Ű N és Á R T A T L A N S Á G ~

5 fejezet

~ Kim Taehyung szemszöge ~

Van az életben egy pont, amikor el kell döntened, hogy milyen ember akarsz lenni. És amikor elérsz arra a pontra, akkor szükséged van vagy egy szülőre, vagy egy barátra. Ha pedig addigra elidegenedtél a szüleidtől, és nincs barátod... akkor nagyon egyedül vagy.

Minden reggel ilyen gondolatokkal keltem fel. De valami változott. Ahogy felültem a szürke magányos szobámban olyan érzésem volt mintha lenne értelme felkelnem.

Álmosan dőltem vissza párnáim közé és telefonomért nyúltam.Kook nem írt tegnap óta...

Na igen. Nem hazudok magamnak tényleg miatta van ez az egész "happy fellings".

Egy fekete farmert kaptam magamra majd egy sötét kék inget. Egoista vigyorral vizslattam magam a tükörben.

-Olyan kurva jól nézek ki...


***

Az óra elkezdődött Jeon meg sehol... felhúzott szemöldökkel bámultam az órát. Majd az előttem tátongó üres helyre siklott tekintetem. Baszhatom a jó kis feelingem.

Ez a nyomorék nem jön be pedig é...
És itt megszakadt gondolat menetem ugyanis is Hoseok melett ott mosolygott ártatlanul az a kis Biblia dobáló.

Na várjunk...mi bűnbánatot keresnek ezek együtt?

Orromon kifújva a levegőt figyeltem ahogy mentségüket magyarázták a tanárnak,amikor Hoseok oda hajolva Kook füléhez suttogott valamit mire az a kis hálátlan kutya felnevetett.

-Minek örülsz?!
Csattantam fel,széttárt karokkal mint egy meg nem értett autista. Hoseok felröhögött majd leült a helyére Jungkook pedig lesütött szemekkel ült le elém. Én vergődtem háta mögött majd amikor kicsengettek,álltam is fel. Ő is tudta hogy kérdőre fogom vonni így azonnal a tanár mellé sietett mintha az segítene rajta egy ilyen helyzetben. Vigyorogva néztem ahogy a tanár összepakolja cuccát majd kisétál a teremből.

Jeon csak kínos mosollyal nevettet fel. Olyan édesen nevetett hogy legszívesebben beragasztottam volna ajkait az enyéimmel. Sóhajtva sétáltam hozzá vészesen közel mire hátrált egy lépést.

-1. Nem köszöntél. 2. Késtél. 3.Fiúzol. Megmondtam hogy a csicskám vagy ha akarsz valamit talán! ha van rád időm felvázolhatod.

Emeltem ki a "talán" szót és laza vigyorral vártam reagcióját.

- Veled ellentétben,én nem vagyok buzi szóval nem kell aggódnod nem fiúzok. Össze találkoztam Hoseokkal a könyvtárban és elbeszélgettünk így elment az idő.

Valami keményet akartam beszólni de bennem akadt a szó...megfogott. Khm...

-Tudod mit semmi baj majd kinövöd.
Legyintett le én pedig ...lesokkoltam. Majd lassan vigyor szökött fel arcomra és elnevettem magam. Hosszú idő után igazán. Sóhajtva ráztam meg fejem majd felkapva táskám intettem neki hogy jöjjön ki velem az udvarra. Csodálkoztam ugyanis ahogy elindultam Ő is jött velem. A suli háta mögé érve elővettem a cigim és falnak dőlve gyújtottam meg.

-Most komolyan ezért hívtál ki?
Kérdezte unott arccal én pedig vállat vonva bólintottam.

-Ja Hoseokkal biztos jobb lenne a könyvtárban ücsörögni mi?
Kérdeztem szarkasztikus hangnemben és bele szívtam cigarettámba. Erre ő csak összeráncolta szemöldökét.

-Ennyire ne irigykedj.
Ezzel kicsit arébb húzódott mellőlem. Szóval nem szereti a cigi füstöt.

-Ugyan már! Ami az enyém az,az enyém.
Homályosítottam el a témát de igaza volt. Nagyon irigy voltam. A tegnapi beszélgetésünk csak még jobban felkeltette bennem az érzést hogy szükségem van rá. Ő csak érdektelenül rázta meg fejét. Tudom mit gondol. Pontosan a tökéletes ellentétjét annak amit mondtam. Csendben elszívtam a cigim majd amikor kihunyt (mint a magabiztosságom) tapostam el.

-Tudod Jungkook. Szeretnék hinni abban hogy van miért élnem. Hogy valami vár rám az életben. Minden reggel amikor felkelek üresnek és hiányosnak érzem magam. Egyedül a kinézetem maradt amivel leplezhetem ezt a sűrű ködöt. De egyszer minden elmúlik.

Lassan léptem közelebb hozzá. Elfogom veszíteni őt. A magam hibája miatt. Mocskos önzőséggel,tulajdonítottam magamévá ezt az ártatlan kis lelket. Hogy többnek érezhessem magam. De a bűnnek az ártatlanság...túl édes méreg.

-Taehyung...annyira kétértelmű ember vagy. Nem értelek! Az egyik percben kegyetlenül bánsz velem,a másikban pedig mint egy szeretet hiányos kisfiú irigykedsz. Nincs kedvem a drámákhoz. Szóval csak hagyjuk egymást.

Nézett rám kissé felindult hangnemben mire én nagyot nyelve dühösen hunytam le szemeim arcomra pedig feszült fintor húzódott.

NEM NEM NEM ÉS NEM!

Szuszogva rántottam magamhoz és erősen szorítottam magamhoz. Minnél jobban ellenkezett annál erőteljesebben vontam magamhoz. Nem érdekel. Akarom őt.

-Eressz el te állat!

Hangjával együtt szólalt meg a csengő ami jelezte hogy ideje lesz mennünk. Karjaim elgyengültek körülötte Ő pedig elválva tőlem hagyott ott. Pár percig csendben álltam majd felkapva földről táskám elhagytam az iskola területét.


***


Csendben feküdtem francia ágyam közepén és a fakó plafont bámultam.

Kint megeredt az eső és ritmusosan koppant meg pár csepp az ablakomon.Úgy érzem magam, mintha lassanként szétolvadnék, de ezt is akarom, el akarok tűnni. Hirtelen kedvem támad, hogy telefirkáljam a az élettelen falakat...olyan ábécére van szükségem, amely könyvek kitépett utolsó lapjaiból, leszakított óramutatókból, hideg kövekből áll.

Lassan vettem elő telefonom és felhívtam Jeont. Nem vette fel. Újra. És újra.

-Jelenleg ő nem érhető el.
Mormogtam majd felülve kúrtam neki a falnak telefonom mire az hangos csörömpöléssel esett szét. Mint az életem.

Mi a faszt vártam?! Megerőszakolom és majd a ragaszkodni fog hozzám??
Párnámba fúrtam fejem majd hangos ordításba kezdtem.

Éljenek a dührohamaim.

Jeon Jungkook...

Könyörgöm egy csoda folytán...ments meg önmagamtól.


Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha, ha nagyon keressük, megtaláljuk azt, aki képes mindhármat nyújtani. Igen, mindannyian keresünk valakit.
Ha pedig megtaláltuk és nem tudhatjuk magunkénak...

Az bizony üt.


{ Na és itt is lenne az 5. fejezet! (: Remélem tetszet és bocsánat kicsit rövid lett... :"( }