Amikor reggel felébredek, úgy érzem, valami hiányzik. Tudom, hogy valami nincs rendben, de kell hozzá egy kis idő, míg rájövök, mi is az..., aztán eszembe jut.
A magánynak két formája létezik: az önként vállalt magány esetében mi magunk zárjuk be az ajtót a külvilág előtt, ha azonban a magányt ránk kényszerítik, hiába tartjuk az ajtót nyitva, senki sem akar bejönni rajta. Sajnos ez a két típus...egyszerre nőtte ki magát bennem.
Csak ültem a kanapén és csak fáradt mosollyal néztem anyát.
Épp a reggelimet készítette olyan éberséggel mintha hamarosan ő maga fogyaszthatná el. Szeret engem de fáradt. Apa hiánya tönkre teszi,látom a szemében,azokban az apró mosolyokban amiket csak miattam eröltet magára. Nem akarja feldolgozni hogy a "boldog házasság" csak csalfa látszat volt.
Abba hagyva az agyalást fel álltam és felöltöztem. Egy fekete farmert majd egy fehér kissé nyaknál kivágott pulcsit húztam magamra. Elrakva a reggelim indultam el.
Az élet - ezt jól megjegyeztem, sosem igazságos akármit tanítanak az iskolában.
***
Ültem a padban. Éreztem Taehyung pillantását szinte már égette a hátam. Minden mozdulatomra egy szarkasztikus szusszanás volt a reagciója ami egyre inkább alázta porrá a maradék önbizalmam.
És ez így ment egész órán majd óráról,órára...néha direkt nekem ütközött szünetbe vagy éreztetve hogy a haverjaival együtt,rólam van szó és képen röhögtek.
Utolsó óra után bent maradtam a könyvtárban és keserűen ültem le 2 polc sor közé. Kissé leszerettem volna nyugodni mielőtt haza indulok. Már épp szedelőzködni kezdtem amikor valaki berontott a békés terembe.
-Jeon...szóval itt vagy te puhapöcs! Vigyorodott el majd lábával lökte be maga mögött az ajtót mire az hangos csattanással zárult be.
-Mit akarsz? Kérdeztem hűvös hangnemben azonban nem tudtam elrejteni idegességem. Beteg. Kim Taehyung egy pszichopata,megkeseredett egoista retek aki élvezi hogyha a saját nyomorát másra erőltetheti.
-A csicskám csak ne vonjon kérdőre! Csattant fel majd közelebb lépve hozzám lenézően nézett végig rajtam. Szemei azonban megakadtak a felsőm kivágásán ami egy kevéskét mutatott a mellkasomból. Kezeit zsebre vágta majd előre hajolt pontoson,elérve azt hogy fülembe tudjon mormogni.
-Tudod mit szoktam az ilyen szégyentelen kisfiúkkal csinálni? Gyerünk válaszolj,tudod? Kérdezte duruzsolva kissé sürgető,kitörő izgatottsággal a hangjában.Azonban én... megnémultam. Furcsán, zavartan érzem magam, meg sem tudom magyarázni, miért, de pánikolok. A szívem őrült tempót produkált,és kissé nehezen vettem a levegőt.
-Nem tudom. Nyögtem ki nehezen a szavakat mire ajkai lassan csúsztak le,a nyakam feszülő kis ereihez.
-Nem kell aggódnod...megmutatom. Motyogta felhevült bőrömre és kezei fenekemre vándoroltak. Épp rátapadni készült az érzékeny bőrre amikor is én... Hirtelen löktem el magamtól.
Elterült a földön a váratlan tettől én pedig kihasználva az időt felkaptam táskám és kirohantam a teremből. Azonban hallottam ahogy utánam iramodott. Már nem tudott beérni előnyben voltam. Az iskola kapujában megtorpant majd utánam ordított :
-Ezért kicsinállak Jeon! Érted?! KICSINÁLLAK! Hangja sokáig visszahangzott az utca házai közt de leginkább az elmémbe furakodott be. Tudtam hogy nem viccel. Hangja gyilkos fenygetésként hangzott ami nem kecsegtet sok jóval.
***
Otthon nem volt senki így egyedül voltam.
-Újabb magányos délután. Motyogtam tarkóm vakargatva majd elmentem tusolni. Jól esett lemosni magamról a mai nap mocskát és...Taehyung illatát. Tisztán huppantam be az ágyam biztonságos melegébe. Pár percig bámultam a plafont,de a semmittevés helyett inkább bekapcsoltam a laptopom. Rákattintva a Facebook ikonjára érdeklődve pillantottam a kezdőlapra.
Azonban szemem megakadt egy új ismerős jelölésen.
-Kim Taehyung... Olvastam fel "életem" tönkre zúzójának nevét. Lecsaptam a laptopom tetejét és párnámba fúrtam fejem.
Hogy mi a sors és mi az élet - az az igazság, hogy nem nagyon tisztázódott bennem ez még. De azt tudom, hogy az életnek van sorsa, és a sorsnak van élete.
A délutánt azzal töltöttem hogy végig pörgettem a fejemben a mai napot. Újra és újra...végig szégyenkeztem minden egyes pillanatot. Átéltem ahogy a nyakamhoz hajol majd ellököm magamtól nem hagyva hogy hozzá férést nyerjen.
Azt hiszem egy álmatlan éjszakának nézek elébe.
{Kissé unalmasnak érzem ezt a részt de remélem azért olvasható! (: }
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
