Én, mint Ügynök /átírás alatt/

#18 Fogvatartva

Nem kaptam levegőt. Egyszerűen összeszorult a torkom, egy szó sem bírt kijönni a számon, pedig annyi kérdésem és keresetlen szavaim lettek volna Danielhez. Ők csak néztek rám és undorítóan vidáman mosolyogtak. Daniel tetőtől talpig végigmért. Ahol a tekintete végig siklott rajtam, úgy borzongott végig az egész testem. Nem tudom, hogy mitől félek. Egyszerűen csak szörnyű előérzetem van. Rettegek attól, hogy mit akarnak tőlem. Rettegek attól, hogy mit fognak velem csinálni, ha nem akarok majd a parancsaiknak engedelmeskedni. De amitől igazán félek az az, hogy Steve nem keres engem. Hogy nem tűnt még fel neki, hogy nem vagyok meg. Nem tudom, hogy mióta lógok a falon eszméletlenül, de remélem eltelt már annyi idő, hogy valakinek feltűnjön a hiányom. Thomas. Óh, kérlek mondd, hogy miután elraboltak, te egyből oda értél, vártál rám, aztán aggódva kopogtattál a házunknál és Bethany felhívta Stevet, hogy eltűntem és most kerestek. Csak bennetek bízhatok. Ha ti nem jöttök, nekem nem lesz erőm elszökni. Teljesen gyenge vagyok. Most az egyszer hálát adok annak, hogy a falon lógok, mert ha a lábaimon kellene állnom, én egyből összerogynék. De ha még sikerülne is talpon maradnom, akkor sem biztos, hogy ki tudnék jutni. Hiszen nem hiszem, hogy csak ők hárman vannak ebben az épületben, vagy mit tudom én miben. Ebben a szobában nem látok se szellőzőt se semmit, amin esetleg átmászva kijuthatnék. Miután rájöttem arra, hogy tényleg nem tudok egyedül kijutni, csak mégjobban féltem és remegtem. Danielre néztem, aki az arcomat fürkészte. Próbáltam a legcsúnyább nézésemmel ránézni, minden energiámat arra fecséreltem, hogy a legmérgesebben nézzek rá. Ezzel csak annyit értem el, hogy a szája mégnagyobb mosolyra húzódjon. - Ugye tudod, hogy a gyilkolászós tekinteteddel nem mész itt semmire.- mondta gúnyosan Daniel, mire a mellette lévő két őr elnevette magát.
-Mit akarnak tőlem?- Próbáltam ehhez a kérdéshez egy nagyon jeges hangot felvenni és azt hiszem nagyjából sikerült is.
-Te aztán hamar a közepébe vágsz. Nem is érdekel, hogy hol vagy, esetleg az, hogy én kivagyok? Álltalában ezek az első kérdések egy átlag embernél.- Annyira mély és határozott hangon beszél. Ilyesztően magabiztosnak tűnik.
- Pontosan tudom, hogy ki maga.- köpködtem a szavakat.
-Valóban?- mosolygott.
-Maga Daniel Trist, a Cápa Ügynökség egykori segítője, aki hátba szúrta a bátyjámat és lerombolta a még készülőben lévő épületet, ezzel pár ember halálát okozva. Maga egy szörnyeteg.- Annyira dühös lettem, hogy már ráharaptam a számra, nehogy még rosszabb dolgok is kicsússzanak, amiket még később talán megbánnék.
- És igen, nagyon is érdekel, hogy hol vagyok. De most jobbanérdekel valami más. Mit akarnak tőlem?- Szinte már szótagolva mondtam ki a kérdésem. Daniel egy kicsit megszeppent, de hogy miért.. Azt nem tudom, de tetszett, hogy valami nem jó a tervében. Csak tudnám, hogy mi..
- Oh, hát ez elég neglepő!- vakarta meg a feje búbját. - Egy pár aprócska dolgot tudsz rólam.. De nem mindent kicsi Bella!-
Kirázott a hideg, ahogy kimondta a nevem. Megijedtem. Mégjobban.
- Tudod, már régebb óta figyellek téged. Egészen pici korod óta. Mióta nyolc éves korodban Steve beavatott a dolgokba.. Láttam az első edzésedet. Tudtam, hogy benned sokkal több van, mint a többi kis harcosban. Magabiztosabb és erősebb voltál. Teljesen lenyűgöztél.
Mikor Steve ide költözött.. Valahogy meg akartam akadályozni az ügynöksége épülését.. Miattad! Mert azt akartam hogy hozzánk tartozz. Hogy Warktos legyél. De a kis bakizásom nem vitte túl sokra. Ettől függetlenül Steve ügynöksége felépült. Végülis nem bántam annyira, mint ahogy hittem. Mert így legalább biztos volt, hogy te is ebbe a városba jössz. Teltek az évek és az érkezésed egyre közelebb volt. Aztán Steve egy napon eltűnt és veled tért vissza. Nem akartam elhamarkodni a dolgot, így hát hagytam, hogy beilleszkedj. Viszont a látvány már nem volt túl fényes. Az edzéseken folyamatosan rontottál. A magabiztosságod elveszett. De mikor a raktárban harcoltál.. Majdnem elvesztettem benned a hitem. De ott.. Visszahoztad. A csalódásból újra áttört a büszkeség és a féltékenység. Meg akartalak szerezni. És tádámm. Itt vagy. A markomban vagy. Az enyém vagy.