Én, mint Ügynök /átírás alatt/

#23 A két legfontosabb ember

Reggel, a nap első sugarai kellemesen csiklandozták az arcom. Nincs is jobb ébredés.. Gondoltam, és kinyitottam a szemem.. és rájöttem, hogy még mindig a kórházban fekszem. Egy darabig elvoltam.. Ez volt a 3. éjszakám.. De már nagyon nem bírom. Minden nap ellenőriznek, nem mehetek ki, szigorú fekvésre vagyok ítélve, kényelmetlen az ágy, nem tudok már mit kezdeni magammal és még Thomas is hiányzik. Ma mondjuk azt írta, hogy bejön.. Csak mikor? Ahhh.. Már csak egy éjszakát kell kibírnom és mehetek is... Hurráá. De.. Hova fogok menni? Mert a bátyjám szemébe nem tudom, hogyan nézzek.. Annyi dolog történt. Nagyon össze zavar. Nem keres. Azt sem tudja mi történt. Mobilon sem hívott. Még Beth sem...
A barátaim már mind kerestek. Nicoll be is jött hozzám és még egy macit is kaptam tőle. Nagyon féltett és leszidott, hogy hogy lehettem ilyen felelőtlen (és nagyon igaza volt.).
Steve pedig.. Otthon fekszik és nem is gondol rám. Nem értem.. Ennyire nem vagyok fontos a számára?

A fehér ajtó velem szemben nyílni kezdett. Sandán oda néztem, azt hittem az ápoló nőm, Bettina jön be a reggeli gyógyszer adagommal. De nem. Thomas volt. Az én drága Thomasom. Hatalmas mosollyal fogadtam. Elnevette magát és csillogó szemmel behajtotta az ajtót. Oda sétált az ágyamhoz, megfogta a kezem és adott a homlokomra egy puszit. Leült az ágy melletti fotelbe és csak figyelt. A három nappal ez előtti Thomas újra a régi "kisfiús" stílust vette fel. Hiányzott már. Nem látszott annyira megterheltnek és szomorúnak. Összeszedte magát, ahogy én is.
- Mi jár a fejedben?- kérdi huncut oldal mosolyával.
- Semmi.. Csak az, hogy milyen jól nézel ki.- kacsintok. Felnevet és megcsókol. Hihetetlen érzés. A legjobb az biztos.
- Hogy lehet ilyen jó ízed?- kérdi a csók közepén. Erre az ajkaira nevetek.
Mikor elválunk, kicsit komolyabbra fordítja a szót.
-Bella.. Ne akadj ki, de mikor elhoztam a mobilod.. A lakásban voltam.
Steve alig akart beengedni, nem tudta ki vagyok, de aztán valahogy mégis a nappaliban kötöttem ki. Elmondtam mi történt veled, hogyan jutottál oda és hogy milyen borzalmakat éltél át. Meséltem rólunk, hogy hogyan találkoztunk, hogy ki vagyok én. Mindent tud. Három órán keresztül beszéltünk. Mikor megtudta, hogy kórházban vagy, egyből ide akart jönni. Nem érdekelte semmi, csak az, hogy eljöhessen ide, hozzád. Mondtam neki, hogy várjon egy pár napot, vissza jövök érte és elhozom a kórházba. Gondoltam, jót tenne neked is, ha rendeznéd magadban a dolgokat.  Szóval.. Steve itt van kint és arra vár hogy bejöhessen, hogy láthasson téged. Kérlek.. Meg kell hallgatnod.- olyan gyorsan darálta a mondatokat, hogy alig tudtam tartani a tempót. Annyi minden megmozdult bennem.. Annyi mindent éreztem egyszerre. Köszönetet Thomasnak, hogy ezt megtette értem, düh Steve felé, amiért nem keresett. Szeretet, fájdalom, boldogság, csalódás, izgatottság és tudásvágy. Össze zavart ez a sok érzés és gondolat.
- Nem tudom.. Én.. Nem tudom.
- Bella. Mindenki megérdemel egy második esélyt. Legalább hallgasd meg.
Kimérten bólintottam. Igaza van és nem egy barátról, hanem a bátyjámról van szó, szóval muszály meghallgatnom.
Ha ide eljött, akkor akar valamit. És én is akarom.
Thomas elindult kifelé. A nevén szólítottam, amire vissza kapta a fejét.
-Köszönöm..
- Nincs mit köszönnöd.- mosolyog. -Ha Steve végzett, akkor vissza jövök.
Légy erős és megértő. Neki sem lesz egyszerű.
-Okés..
- Hozzak előtte valamit? Kávét.. Szendvicset?
- Nem köszi.. Talán majd később.
Utolsó bátorító mosolyt és puszit küld mielőtt kilép az ajtón.
Egy halk mormogást hallok odakintről, majd egy másik alak jelenik meg. A levegőt hallkan kifújom és a szemébe nézek. Steve nagyon  lassan kőzeledik, majd leül a fotelba. Arca nyugodtságot tükröz, de a szemében látszik az idegesség.
- Hogy vagy Bella?- aggódón megfogja a kezem.
Próbálok semmit mondó arcot vágni, üveges tekintettel, de nem megy. Sok dolog történt és válaszokat akarok.
- Miért nem kerestél?-  kicsit megremeg a hangom. Erre vagyok kiváncsi. Egy egész napra eltűntem és semmi nyoma nincs annak, hogy Steve keresett volna. Gyengéden kifújja a levegőt.
- Bethnek csak annyit mondtál, hogy elmész egy barátothoz. A telefonod otthon volt a konyha asztalon. Nicollt hívtam, ugyan azt mondta, amit te. A városba mentem két kört, hátha megtalállak. Kommandó egységet meg nem indíthattam.. De ha tudtam volna, mi történt veled.. Nem lett volna kérdés.- a kezemmel játszik, de végig a szemembe néz.
- Mikor Thomas eljött és elmesélte mi történt veled, nagyon megijedtem. Szörnyű embernek és mégrosszabb bátyjnak éreztem magam. Nagyon sajnálom Bella.. Annyira másképp csinálnám, ha tehetném.- sajnálom Stevet. De még nem kaptam meg az összes választ.
- Amiket Daniell mondott nekem.. Azok mind igazak?- Hirtelen váltás, nem bírom vissza fogni magam. Mindent tudni akarok.
- Erről csak pár dolgot tudok, amiket Thomas mesélt. De most mindent elmondok neked.. Mindent!