Én, mint Ügynök /átírás alatt/

#9 Gondolatok és Ő

Hazaértem. 
Ma nekem kellene főznöm valamit, de úgy érzem, hogy nem vagyok abban az állapotban. Lerúgtam a cipőmet és felvánszorogtam az emeletre. Becsaptam magam után a ajtót és az ágyamra estem. Összekuporodtam és csak sírtam. Pont, mint azon az éjszakán..
Szerettem volna megismerni.. Talán túlságosan is.. Hagytam, hogy megtörténjen.. Hagytam, hogy egy nap alatt az ujja köré csavarjon. Az érzéseimnek nem parancsoltam.. De még Greg után sem tudtam ezt megtanulni.. A felismerés miatt mégjobban összegörnyedtem. Thomas egy napi ismeretség után ki tudta belőlem ezt váltani.. Ez azért eléggé ilyesztő..
De össze kell szednem magam! Ügynök vagyok, aki az érzéseit képes irányítani! Nem győzhetnek le! Hogy leszek így igazán jó, ha egyetlen srác ennyire ki tud készíteni?!. 

Csak feküdtem továbbra is az ágyon és sírtam.
Bella ne legyél hisztis picsa, kellj fel és ne gondolj rá. Csinálj valamit, tereld el a gondolataidat. Helyre hozod, mint mindig. Kellj fel! Mondogattam magamnak már századszorra.

                                                                                 *****

Valami zajra riadtam fel.
Elaludtam? Gratulálok Bella! Mi mást is csinálhattál volna...
Újjabb kopogás. Először azt hittem Steve, de ránéztem az órára, ami délután ketőt mutatott, szóval biztosan nem ő jött haza, ami igaz volt Bethanyra is. 
Felálltam az ágyról, gyorsan belenéztem a tükörbe, és elborzadtam. Karikás, vörös szemek, szétjött copf.. Gyorsan megigazitottam a hajamat, majd lesiettem az emeletről a bejárati ajtóhoz. A kilincs felé nyúltam, de mielőtt kinyitottam volna, megtorpantam. Amióta Steveéknél voltam, azóta egy vendég sem fordult meg itt. Ezt tudatosítottam magamnak, és a biztonság kedvéért az egyik kezemet ökölbe szorítottam. Biztos ami biztos. Lenyomtam a kilincset és résnyire nyitottam az ajtót. Egy ismerős barna szempárral találtam szemben magam. Nem hiszem el, ennek sosem lesz vége?!
Ahelyett, hogy  kinyitottam volna az ajtót, visszacsuktam. Egy fájdalmas sóhajt hallottam odakintről.
-Ne már Bella! Könyörgöm beszéljük meg.. Vagy legalább halgass meg..
Ha nem láttam volna az előbb az arcát, nem hittem volna, hogy tényleg ő beszél. Ha most nem engedem be, akkor folyamatosan keresni fog és az nekem is megerőltető lenne. Minél előbb lezárom magamban ezt az egészet, annál könnyebb lesz.. Igaz?
Kissebb hezitálás után újra kinyitottam az ajtót, de most már valamennyivel nagyobbra, mint az előbb.
Még a futóruhájában volt, haja izzadságtól csöpögött. Egy félő mosolyt villantott, amitől idegesebb lettem. Most nagyon kell koncentrálnom, nem hagyhatom magam becsapni..

- Van két perced elmondani, amit akarsz. Ha nem fogadom el a magyarázatodat, akkor nem akarlak többé látni..- elővettem a legszigorúbb hangom ehhez a mondathoz.
- És ha elfogadod?
- Ilyen eredményre ne is számíts!.
Láttam rajta, hogy hezitál, mégis határozottan belépett a házba. Levetette a cipőjét, én pedig a nappaliba vezettem. Leültünk a kanapéra. Én amennyire csak tudtam, alrébb húzódtam tőle. Lehet, hogy túl szigorú vagyok, de muszáj magamat észben tartsam.
- Indul az időd..- közöltem határozottan, ő pedig belekezdett.