Én, mint Ügynök /átírás alatt/

#24 Az életem története

- 16 évvel ezelőtt, mikor én 5 éves voltam és éppen a nappaliban játszottam amikor anyu leült mellém. Megfogta a kedvenc dínó figurámat és odaadta a kezembe. Azt mondta nekem; "Ez a cuki dínócska te vagy. Mindened megvan, ami csak kell neked. Van egy otthonod, ahol alszol, játszol. Van mit enned és innod. Vannak védelmező szüleid. De ugyanakkor magányos vagy. Egyedül játszol minden nap a parkban. Néha néha odamegy hozzád egy kisgyerek, de aztán megint magányosan csücsülsz a homokozóban.. Mi lenne ha ez másképp lenne? Mi lenne, ha egy örökös játszópajtid lenne? Tudod Steve.. Anyu nem meghízott.. De nem ám! Anyu terhes. Egy lányka van a pocakomba, aki mostmár bármelyik nap megszülethet. Anyunak be kell mennie a kórházba ma. Apu fog bevinni engem, te addig itt maradsz Mary dadussal. Okés?" Aztán oda adta a másik kedvenc dínómat és összezárta a tenyeremet. Annyira boldog voltam. Lesz egy új családtag és egy örökös játszópajtásom is. Nagyon vártam, hogy láthassalak.

Még aznap este indultak el a kórházba. Emlékszem az arcokra: Apu izgatottan nézett le rám, homlokon puszilt és kikísérte anyát a kocsiba. Anyu arca fájdalomtól ráncosodott, de a szeme mindent elárult. Nagyon várt rád. Ameddig csak tudtam, az ablaknál, szememmel végig követtem az autót ameddig csak lehetett.

Egész este csak rád gondoltam. Már éreztem, ahogy a kezemben tartalak, láttam ahogy játszunk anyuékkal. Nagyon boldog család lehettünk volna...

Aztán reggel.. Mary dadus ébresztett. Nagyon bánatos volt az arca. Mondta, hogy öltözzek fel és menjek le reggelizni. Izgatottan magamra kaptam valamit és lerohantam a lépcsőn. A nappaliban egy nagy tál müzli fogadott. Aztán vele szembe észre vettem két rendőrt. Megvárták, amíg megreggelizek és amennyire csak lehetett, próbálták elmagyarázni, mi is történt. A szüleim autóbalesetet szenvedtek. Egy nagy kanyarnál a hátsó bal kerék kitöröt, az autó belerohant egy fába. Senki sem élte túl... Csak te. Pont időben értek ki a mentősök és megmentettek téged.
Hatalmas gyász volt számomra. Aznap elveztettem a szüleimet, akik mindent azért tettek, hogy nekem jo legyen. Aznap félig én is meghaltam..
Mary dadus bevitt a kórházba. Benyitottunk egy kórterembe, ahol babák voltak. Nem értettem, mit keresek itt. Ahogy mentünk a babák között, az egyiken megakadt a szemem. A többi baba vagy aludt, vagy rám sem nézett. Kivéve azt az egy kis csöpséget. Oda siettem hozzá. Még alig tudta kinyitni a szemét, mégis azt éreztem hogy engem néz. Gyönyörű volt. Nyugodtan szuszogott és fülelt, mi történik körülötte. Oda nyújtottam az egyik ujjamat a kezecskéjéhez. Ő egyből megfogta és elmosolyodott. Abban a pillanatban rájöttem, ki is ez az apró csöpség, aki kifigyelt magának és most kisajátította jobb mutató ujjamat. Te voltál az. Csakis te lehettél az. Az ápolónő odajött hozzám, megérintette a vállam és megkérdezte: mi legyen a neved?
Nos.. A kedvenc lány dínócskámat úgy neveztem el, hogy Belka. Gondoltam, valami ennek megfelelőt kéne választanom.. Így lettél Bella.-

A könnyeimmel küzdöttem, de nem szólaltam meg. Tudtam, hogy itt még cseppet sincs vége. Még egyáltalán nem lehet vége.

- Mary dadus támogatta az ötletem és egy szomorú mosollyal belement. Ezek után jó pár hétig otthon éltünk, Broklynban. Mary dadus felfogadott egy pár nappal ez előtt szült anyukát, hogy etessen téged. Így éltünk, ameddig meg nem jelent Monica és Jon. Első pillantásra beléd szerettek velem egyetemben. Befogadtak minket, ahogy én is befogadtam őket. Stormingba költöztünk és ott nőttünk fel. Jon átvett a nevére minket,így lettünk
Steve és Bella Coas. Eredetileg Lidnich lett volna a vezetékneved...
Monica megkért, hogy ezt a történetet csak akkor meséljem el, ha már úgy érzem készen álsz rá...
Sosem akartam hogy megtudd. Eleget szenvedtem én akkor. Nem akartam, hogy ezt egyszer neked is valahogy át kell érezned.
Ne haragudj, hogy eddig várattalak ezzel...
Most már tudnod kellett, hogy ki is vagy.- Megszorította a kezemet és letörölte a kicsorduló könnyeimet. Hirtelen a nyakába vetettem magam és eleresztettem felgyülemlett könnyeimet.
Miatta sírtam. A kis öt éves Steve miatt, aki ennyi rossz dolgot megélt és ennyi emléket rejtett el csak azért, hogy megóvjon. Nem okolt a szüleink halála miatt. Nem hibáztatott soha semmiért. A legjobb testvér akit kívánva sem kaphattam volna meg. És mégis, most itt simogatja a hajam és nyugtatgat egy korházi fotelben ülve. Itt van. Tényleg. Igazán. Soha nem fogom tudni meghálálni ezt a sok jót, amit értem tett.
Pár nappal ezelőtt, Daniel elhitette velem, hogy a bátyjám rosszat akart nekem egész életemben. Pedig ez fordítva igaz. Hogy hihettem annak a szemét alaknak?
Bolondot csináltam magamból.

Miután megkönnyebülten kisírtam magam,elhúzódtam Stevetől és a legnagyobb szeretettel megszólaltam
-Sajnálom, hogy kételkedtem benned. Köszönöm, hogy vagy nekem! Nagyon Szeretlek Steve!- összekulcsolom a háta mögött a kezem és amennyire csak lehetséges magamhoz húzom. Ő belemosolyog a hajamba és megpuszilja. Elengedem és visszadőlök az ágyamra, nem eresztve a kezemből a kézfejét.
- Viszont.. Egy valamit még mindig nem értek.. Komolyan Daniel noszogatása kellett ahhoz, hogy elvigyél egy ügynökös alap kiképzésre? Miért nem akartál elvinni?-
Steve fúj egyet és belekezd.
- Én 10 évesen kezdtem el az egész kiképzést egy barátommal, Nickkel. Az első órán megtiltották azt, hogy bárki a családból tudjon erről, kivéve, ha egy kisebb tesóról van szó. Hat évig jártam. Minden edzésem után sírva könyörögtél, hogy mutassak pár gyakorlatot és hogy vigyelek el téged is.
Nem akartalak soha ebbe belerángatni. Elmondtam mindent, de sosem akartam hogy ide valaha is kövess, hogy te valaha is ügynök akarj lenni. De egyszerűen te hajthatatlan voltál. Mindig ügynököset kellett játszanunk, a gyakorlatokat egyre ügyesebben sajátítottad el.. És tíz éves korodra már szinte profi voltál. Pedig még csak ebbe a suliba sem jártál.
Sokat gondolkoztam, mi lenne a helyes. Elvinni téged oda, vagy lebeszélni erről az egészről.
Egy nap Daniellel egy szokásos padra kiültünk és beszélgettünk. Ő egy másik ügynökségnél gyakorlatozott akkor már. Kérdezte, hogy miért nem viszlek el abba a suliba. Tudott arról, hogy milyen ügyes vagy, mert mindig mondtam neki. Nagy nehezen rávett és én elvittelek abba a bizonyos ügynök alap iskolába. Mindenből remekeltél. Mindenkinek leesett az álla, ahogy a gyakorlataidat mutattad. Egyedi voltál, mégis szabálytartó.
Az elején féltem, hogy rossz döntést hoztam, aztán most már tudom, hogy nem. Csakhogy, mások is tudják, hogy milyen jó vagy. Például Daniel, ugye. Mikor Grendaybe mentem, téged hátra hagyva, valamennyire megnyugodtam. Akkorra már nem voltam olyan jó viszonyba Dannel. Elhatározta, hogy valahogy megszerez téged és teljes mértékben ellenem fordít.. És ez majdnem össze is jött neki. Az ügynökséget azért hoztam létre, hogy téged majd a későbbiekben megvédhesselek. De ez eddig nem nagyon jött össze.. Ha meggyógyulsz, újra bele kell lendülnöd az egészbe. Muszály lesz, mert Danielt nem olyan könnyű lerázni.. Ezt jól jegyezd meg.- Bólintottam. Ettől tartottam.. Daniel továbbra is próbálkozni fog. Valamilyen módon meg kell őt állítanom, le kell győznöm. Most, hogy végre mindent tudok.. Sokkal erősebbnek érzem magam, mint valaha. Tudom, hogy számíthatok a barátaimra, Thomasra és főleg a bátyjámra. Ők mindig itt lesznek velem. Éppen ettől leszel elég erős.

Steve egy jó darabig még maradt, aztán megigérte, hogy holnap reggel itt fog várni rám és haza visz. Beth is nagyon aggódik miattam, de a munkája miatt nem tudott most eljöni. Szerintem nem is baj. Ezt ketten kellett megbeszélnünk. Így volt a legtökéletesebb.

Miután egyedül maradtam, egy apró nyikorgásra lettem figyelmes. Az ajtó résnyire kinyitódva, egy tálcát fogó két kéz tárul elém. A tálcán sonkás szendvics és alma lé látható. A két kedvencem. Aztán világos barna tincseket pillantok meg és egy édes mosolyt. Igen.. A harmadik kedvencem.

______________________________

2016. augusztus 26.- ekkor frissítettem a legelső részt. Eredetileg Június 27- én raktam fel..
Szóval ezt elnéztem 😅😅

Nagyon szépen köszönöm nektek ezt az egy évet. Annyi nézettség van a "könyvvön" hogy az hihetetlen. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen sikere lesz ennek a kis irománynak. Köszönöm a támogatást, a kommenteket, és persze az olvasásokat is. Remélem ez a rész is tetszett, próbáltam érdekesen és izgalmasan leírni. Nagyjából sztem sikerült..

Szóval mindent köszönök, tartsatok továbbra is velem! 😄😍💗💗

(Folytatás hamarosan...)