A Kalózkirály fogságában - Hullámok hátán 1. (Befejezett)

Scarlett

Cordelia minden egyes ízülete fájdalmasan sajgott. Valamikor az éjszaka folyamán elszundított az asztalnál és a pozíció minden volt csak kényelmes nem. Ám nem aludhatott túl sokat, mivel amikor kinyitotta a szemeit még sokáig nem kelt fel a Nap. Kintről sirályok hangja hallatszott és a víz morajlása. Hamarosan a tengerészek neszelésére is figyelmes lett. 

Bosszúsan pillantott a férfira, aki olyan békésen aludt. Az arca pedig olyan volt, akár egy angyalé. Egy bukott angyalé, aki azért érkezett, hogy őt az őrületbe kergesse. Egyre dühösebb lett Drystan-ra és elhatározta, ha ő nem alhat, akkor a férfi se tegye. 

Fel i s pattant a székről és gyors léptekkel az ágy mellé ment. Ám amikor már a férfi felett ácsorgott, akkor a kezdeti bátorsága egy szempillantás alatt szertefoszlott. Korholta is magát érte, de egyszerűen félt hozzáérni a másikhoz. Mi lesz, ha dühös lesz rá? Mi lesz ha bántja? Bár Cordelia kénytelen volt beismerni önmagának, hogy a kalóz eddig igazán szívélyesen bánt vele. 

Miket is gondol? Hiszen ez a faragatlan alak hagyta, hogy egész éjjel az asztalnál ücsörögjön. Őt, aki egy úri hölgy! És illetlenebb dolgot el sem lehetett képzelni annál, minthogy egy hajadon együtt háljon egy férfival. Egyáltalán nem szívélyes! Csupán egy vadállat! Bizonyára farkasok nevelték.

Mérgesen megragadta a férfi vállát, ám mielőtt megrázhatta volna, hogy ébredjen fel...

Még sikítani sem volt ideje. Drystan hihetetlen gyorsasággal gyűrte maga alá a testét. Kék szemei pajkosan csillogtak, ajkain a mosoly játszott. Cordelia arca tűzforróvá vált. Hirtelen megnyikkan sem mert. Ahogy az erős test neki feszült az leírhatatlan érzés volt a számára. A vére vadul száguldott és őrült ötletei támadták, olyasmik amik nem voltak illőek egy hölgyhöz. 

A kapitány már egy ideje ébren volt. Szórakoztatta, hogy a nő olyan sokáig csak álldogált és bámulta őt. Nagyon vissza kellett fognia magát, hogy ne vigyorogjon. De amikor a keze hozzáért, akkor tudta, hogy itt az idő kicsit megtréfálni Miss. d'Aumale-t.

- Szeretne tőlem valamit? - suttogta a férfi közelebb hajolva. Miss. d'Aumale nem tudta levenni a szemeit az elé táruló kidolgozott testről. Az ajkába kellett harapnia, hogy ne sóhajtson fel. Te jó ég! Mégis mi lelte? Ő sosem viselkedett így. Ez annyira ellentmondott a neveltetésének és úgy alapból a személyiségének. De az a napbarnított bőr és azok a szemek... Hát nem csoda, hogy a bálokon lévő hölgyek odáig vannak ezért a férfiért.  - Ön igazán telhetetlen - nevetett Drystan, ahogy észrevette milyen leplezetlenül bámulja őt a lány.

A pökhendi kijelentés azon nyomban észhez térítette a Cordelia-t. 

- Mégis mit képzel? - hápogta felháborodva és próbált kiszabadulni a férfi szorításából. A kék szemű nem erőltette meg magát, ám így is sokkal erősebb volt nála. A kiszolgáltatott helyzet cseppet sem volt a hölgy ínyére. 

- Drystan! -hasított a levegőbe a vékony hangocska és fél pillanat múlva már is kivágódott a kabin ajtaja. Scarlett a szokatlan pozíció láttán sem hátrált meg. Mi több belépett a helyiségbe. Leplezetlen kíváncsisággal nézett rájuk. Egyik szemöldökét felvonta és enyhén oldalra billentette a fejét. Cordelia arca, ha lehet még vörösebbé vált és most már erényesen követelte, hogy Drystan eressze el. De még mielőtt ez megtörténhetett volna a kislány megszólalt; - Ha veled játszhat, akkor velem is kell! Az nem ér, hogy ti csak ketten birkóztok - közölte tárgyilagosan és keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt és még toppantott is egyet a lábával. A kék szemű férfi nem bírta tovább és kirobbant belőle a nevetés. Oldalra gördült és a könyök hajlatával eltakarva a szemét nevetett tovább. Miss. d'Aumale azon nyomban felült, hogy megigazgassa a ruháját és a haját. Aztán minden méltóságát összeszedve a lányka felé fordult.