Forever & Always

1. Fejezet

Harry szemszöge:
Az ébresztőm 6:30-kor szólalt meg,mire egy morgást adtam ki. Utálok korán kelni,a munkám miatt még is megteszem. Hogy miért dolgozom 16 évesen? A válasz egyszerű. A pénz miatt.Nem,nem azért,mert pénzéhes vagyok. Sőt,nem is azért,hogy motort,vagy kocsit tudjak venni. A családom miatt. Sajnos,mióta apukám elhunyt minden megváltozott. A nővérem,Gemma,külföldre költözött,ami apukám halála mellett,nagyon megviselte édesanyám. A történtek után anyukám nem is jár be dolgozni,így nekem kell valahogy ellátnom magunkat. Természetesen megértem,mivel engem is megviselt az ügy. Miatta hetekig,talán hónapokig nem is mentem iskolába,igazából sehova. Teljesen magamba fordultam és minden boldogságom odaveszett. Ennek már kerek 3 éve. Három éve élünk úgy,mintha a világ nem is létezne. Mintha élőhalottak lennénk,kik csak egymással beszélnek jobb napokon. Lehet lányos,hogy fiú létemre ezt mondom,de hiányoznak anyuval a beszélgetések. Mikor a nyári éjszakákon kiültünk az erkélyre és a csillagokat bámulva értelmetlenségekről,de a nagy betűs életről is szó esett. Mikor rossz álmom volt,bejött a szobámba,mint egy angyal,megvigasztalt,átölelt,s így aludtunk el. Ezeket márcsak az emlékeimben örzöm,nem hiszem,hogy lennének még ilyen élményeim. Legalábbis,anyuval biztosan nem.
Miután sikerült kikecmeregnem a kényelmes,kis puha ágyikomból,felöltöztem. A fürdőben megmostam a fogaimat,majd gondosan helyre igazgattam a rakoncátlan göndör tincseket. Eltéve a pénztárcám és a telefonom,el is indultam a pékségbe. Hétre sikeresen be is értem,majd felvettem a zöld köpenyem,aminek jobb felső sarkán a bolt neve csüngött. Mint minden hétköznap,ma is rengeteg ember jött be. Szürke gondolataim egy huszas éveiben járó fiú zavarta meg,aki kedvesen köszönt. Miután kifizette az árukat,rákérdezett,hogy milyen munkaerőnek lenni,melyet egyéb sablon szövegek követtek. Őszintén? Szimpatikus volt a srác és jól esett végre valakivel beszélgetni,hiszen ezt otthon aligha tehettem meg. Sajnos sietnie kellett,gondolom ő is munkába indult.
A következő napokban sokszor látogatta meg a pékséget. Szinte minden alkalommal megragadta a lehetőséget,hogy valamit kideríthet rólam. Kedvesen válaszoltam,hiszen megbizhatónak tűnt. Nem volt egy bűnöző alkat,se a magasságáról,se a kinézetéről ítélve. Jól elcsevegtük az időt,majd pénteken,mivel én már végeztem,neki pedig nem volt dolga,elmentünk kávézni,miután bezártam a boltot. Egyre jobban megismertük a másikat,és jól éreztem magam vele. Örültem,hogy egy barátra leltem az új városomban,hiszen mikor apum meghalt,ideköltöztünk. Eleve megtetszett a város,hisz gyönyörű épületekkel és parkokkal rendelkezett. Kiderült,hogy Louis William Tomlinson a teljes neve,de  középső nevét nem igazán használja. Ez érdekes,hiszen én se használom az Edward nevet. Persze,semmi bajom nincs vele,és már megszoktam a Twilight-al kapcsolatos vicceket,csak jobban szeretem,ha Harrynek becéznek.
Mikor a találkozóról hazaértem,üdvözöltem anyám egy szoros öleléssel,majd csókot nyomtam homlokára. Aligha beszélünk,de szoros a kapcsolatunk. Remélem egyszer felépül,és visszakapom. Ez számomra és számára is jó lenne,hiszen újra boldog családként élhetnénk. Megfürödve a szobámba indultam,ahol a telefonom képernyője világított. Az ágyra feküdve megnéztem izgatottan az üzenetet,hiszen nem kaptam mostanában semmiféle értesítést. Ennyi állt benne:

"Köszönöm a ma délutánt,remekül éreztem magam! :) Ha van kedved,beszervezhetnénk még ilyen napokat ;) L. "

Rögtön tudtam ki az,hisz ez csak Tommo lehet. Elpirulva magamhoz szorítottam a telefont és vigyort vettem fel. Tehát akkor nem csak én voltam így vele. Másodpercek múlva visszaírtam:

"Szintúgy. Nekem bármelyik délutánom szabad,csak rajtad múlik ;) H."

Majd remegő ujjakkal elküldtem neki. Istenem,micsoda nap! Az órára tekintettem,mely pont éjfélt mutatott. Letettem az ágyam mellett lévő éjjeli szekrényre a telefont,majd álomra hajtottam a fejem. Nem tudtam kiverni gondolataim közül Louist,így nem is csoda,hogy vele álmodtam.
Reggel a munkahelyen vártam a legjobb barátomat,de nem jött. Gondoltam valami gondja akadt,tehát a munkámmal foglalkoztam. Nem is tudom mikor,de éjjel szinte egyből visszaírt egy "holnap,Hazza"-t,csak akkor már aludtam. Senki nem hívott még így,de tetszett ez a becenév. Egészen zárásig az ajtót vizslattam,amikor éppen nem egy vásárlót szolgáltam ki. Nem jött. Küldtem neki SMS-t,egyszer hívtam is,de semmi válasz. Talán csak hazudott? De miért tette volna,mikor olyan jól elvoltunk?
Csalódottan indultam haza estefelé,mikor a parkban megláttam Őt. Nem egyedül. Egy lánnyal. De akkor miért mondta,hogy "holnap,Hazza?" Miért nem tudott tájékoztatni,hogy más programja van? Éreztem valami forrót lecsordulni arcomról. Könnycsepp. És egyre csak több. Miért kezdek el sírni,ha csak barátként tekintek rá? És miért fáj ennyire? Mikor sikerült valamennyire összeszednem magam,folytattam utamat. Még szipogtam kicsit,mikor megszólított.
-Harry!-kiabált,mire gyorsítottam lépteimen. Újra nekikezdett,de mostmár hangosabban-HARRY,VÁRJ MÁR!-kiáltott.
Nem álltam meg,futásnak eredtem. Nem akartam,hogy lássa,milyen gyenge vagyok. Nem akartam látni. Nem akartam semmit,csak hazamenni,majd az ágyba feküdve,párnába furt arccal zokogni. Zokogni amiatt,ami ellen nem tudok tenni. Talált egy lányt. Nem is az a baj,hogy mást,hanem egy lányt. Egy lányt. Aki én soha nem lehetek.