Forever & Always

9. Fejezet

Louis szemszöge:

A reggelim után elmentem telefonálni,de úgy,hogy Harry ne hallja. Meg akartam neki hálálni,hogy ennyire bizonygatja,hogy mennyire fontos vagyok neki. Olyan édes,mindenre odafigyel. Megérdemli,hogy úgy bánjak vele,mint egy herceggel. Tulajdonképpen Ő az én hercegem,az egyetlenem. Szóval ki is találtam hogyan oldjam ezt meg. Lassan betölti a 17-et,tulajdonképpen pár hét múlva. Elterveztem egy kis "vakációt",vagyis igazából telelést,ha egészen pontosak akarunk lenni. Hát ja,már a jegyek is megvannak a repülőre. Márcsak Hazza és az anyukája beleegyezése számít. Na igen,ha esetleg lenne egy kis "egymást szüleit megismerős" vacsora,talán benne is lennének az ötletemben.
Letettem a kagylót,majd lepatyogtam a lépcsőn,még kissé kómásan. Harold egyből utánam jött,majd hirtelen ráugrott a hátamra.
-Jesszusom,cicus!-riadtam fel. Édesen fülembe nevetett.
-Gyí,paci!-csapott seggemre. Rohanni kezdtem körbe-körbe a házban. Együtt nevettünk,bár mikor ledobtam a kanapéra,nem tűnt túl vidámnak.
-Na mi az? Apuci kicsi Hazzája nem szereti,ha legyőzik?-hajoltam le hozzá,így szám végig hozzáért övéhez.
-Ha te csinálod,nem gond-kuncogott és megcsókólt.
Imádtam,mikor enyhén sós ízét megéreztem,de nem tudtam most rá koncentrálni,mert furdalt a kíváncsiság,így megkérdeztem:
-Cicus,mikor akarsz bemutatni anyudnak? Mert lenne egy ötletem..-haraptam be a szám,izgatottan várva válaszát.
-Jaj-sóhajtott megkönnyebűlten-én is ugyanezt akartam megbeszélni veled. Szerintem akár ma is,anyu biz...vagyis lehet ráér. Tudod,mostanság randizik egy férfival,szóval..-vigyorodott el huncutan-lehet nem kéne csak úgy betoppani.
-Te perverz!-nevettem hangosan és vállába csaptam.
-Nincs igazam?-nevetett fel velem. I-M-Á-D-O-M.
-Oké,akkor hívd fel őt-kuncogtam és feltápászkodtam helyzetemből.

Harry szemszöge:

Elővettem a telefonom,majd kikerestem a névjegyzékemből anyu számát. A második kis hang után sikerült végre felvennie. Megőrjít,hogy sose tudom normálisan elérni. Vagyis egyből.
-Hello,mama-szóltam bele a kagylóba-nem,nincs semmi baj,nyugi. Kérdezhetek valamit?-a várakozás közben rápillantottam Loura,aki a kanapé mellett állt és engem figyelt. Konkrétan minden mozdulatom követte.
-Ahm,tudod,van az a srác..aha,akivel wellnesseztem. Louis,igen..Nem! Tomlinson. Aha..Fúj,anya!-fújtattam egy nagyot. Nem is tudom kitől örököltem a pajzánkodást.
-Igen,ma? Ahh,szuper-mosolyogtam-jó,jó,persze. Én is. Szia-tettem le,majd felálltam. Tommo közel húzott magához és szemeimből egyből levette a helyzetet,meg hát nem is volt olyan nehéz rájönni. Megcsókolt,én pedig viszonoztam.
-Szeretlek,Hazza-nézett mélyen íriszeimbe.
-Én is szeretlek,Boo Bear-pusziltam arcára,majd felfelé kezdtem húzni a szobába. Szorosabban fogta a kezem,s mikor a helyiségbe értünk a falnak lökött. Fájt,de nem éreztem semmi negatívumot. Inkább tetszett a helyzet. Hogy tud durva,de gyengéd lenni egyszerre?!
-Mhh,Harry,annyira kívánlak-morogta nyakam hajlatához,melyet azonnal szívni kezdett. Halk nyögéseim terítették be a szoba csendjét.
-Lou,fel kéne öltöznöd..-lihegtem.
-Mehetünk később is,hiszen a vacsora este szokott lenni-kapott fel,majd az ágyra dobott. Hát igen,tipikus férfi. Mikor kanos,nem érdekli semmi más.
-De Boo,anya meg akar ismerni előtte-túrtam hajába,gyengéden simogatva mellkhasát. Mellém dőlt. Nagy levegőket vett,próbált lenyugodni. Tekintetem gatyájára tévedt,amin egy számomra hatalmas dudor volt. Te jó ég! Nyeltem egy nagyot,mire rámnézett.
-Mi az,cica?-kuncogott mellettem. Észbekaptam,s gyorsan elvettem onnan szemeimet.
-Ahm..-köszörültem meg torkom-szóval milyen ruhát akarsz felvenni?-keltem fel az ágyból. Oké,konkrétan kiugrottam-Én valami elegánsabbra gondoltam,mégis csak az anyámhoz megyünk-nevettem kínomban.
-Nekem mindegy,válassz egyet-rántotta meg a vállát. Na szép. Végülis Harold Edward STYLEs a becsületes nevem. Erre a gondolatomra magabiztosan húztam ki magam,majd kutatni kezdtem a gardróbjában. Mhh,jóóó sok Adidas poló és melegítő. Gondolom a cipői is mind azok.
Végül ráadtam egy fekete alapon,fehér Adidas-os polót,fekete farmert és természetesen a hozzáillő fekete Adidas cipőt. A vacsora előtt majd úgyis én is átöltözök. Külön szobában.
Beültünk a kocsiba,aminek ajtaját Lou lovagiasan kinyitotta nekem. Ha ezt csinálja anya előtt is,átveszi a helyem és ő lesz a "kiskedvenc". Az út egészen csendesen telt,de Boo Bear folyton fogta a kezem,s ez megnyugtatott. Odaérve bekopogtam az ajtón,hogy azért mégse rémüljön anyám halálra,ha meglát. Lépteket hallottunk és már nyílt is az ajtó.
-Szia anya-mosolyogtam.
-Ohh,drága kincsem. Gyere ide-ölelt meg szorosan,jó alaposan megpuszilgatva-Ő a híres-nemes "szőke" herceg?-nézett szerelmemre,ujjaival pedig idézőjeleket mutatott.
-Igen,kérem,had mutatkozzam be. Louis William Tomlinson,de hívjon csak Louisnak,vagy Tommonak-húzta ki magát,aztán kezet csókólt édesanyámnak. A szám is nyitva maradt. Sose láttam még ilyennek! Biztosan csak fél az első benyomástól. Ne aggódj,Loui,ezt nekem is át kell majd élnem!
-De édes vagy! Anne Twist vagyok,de inkább ezt bent beszéljük meg. Gyertek,gyertek!-lépett beljebb,s mi is követtük. Leültett minket a kanapéra,egy forró tea mellett.
-Mesélj magadról egy kicsit,Louis-mosolygott bájosan barátomra. Nem is kellett több,Tomlinson Ádámtól és Évától elkezdte elmesélni az életét. Pár jelenetet legalább már én is tudok. Persze,néhány részletet kihagyott,amit velem töltött,hálaég! Bajban is lettem volna,ha elmondja.
-Ja és Anne,megkérhetném egy szívességre?-fogtam meg kezem,én pedig összekulcsoltam ujjainkat.
-Először had legyen nekem egy,tegeződjünk. Úgyis többször találkozunk majd,legalábbis remélem-kacsintott rám. Istenem,anya,ne égess,kérlek!
-Rendben. Tehát Anne,elkérhetném a fiadat kettő hétre?-nézett ártatlanul. Oh,persze. Nem akar semmi rosszalkodást,hogyne. Ismerem én már ennyire.
-Miért is?-vonta fel szemöldökét anyu. Na igen,ő szigorú. Néhányszor talán túlzásba is viszi azt.
-Mert..-vett mély levegőt-szerveztem neki egy meglepetést a féléves évfordulónkra. Tudom,hogy nem lehet megvenni,ahhoz túl drága kincs-itt rám nézett-de szerintem megérdemli a kényesztetést a hercegem-puszilt meg-Kérlek,Anne-könyörgött mamának.
-Ígérd meg,hogy úgy vigyázol rá,mintha az öcséd lenne. Nem akarom,hogy bármi baja essen. Azt nem élném túl-sóhajtott.
-Tudom,én se. És ígérem,vigyázni fogok rá,mintha az életem volna-simította meg lágyan a kezem. Lehet nyálas,de a fellegekben érzem magam mellette. Talán majd a kiruccanáson a csúcsig jutatt majd,ha értitek mire gondolok.
-Ahm,mikor is lesz a vacsora,fiam?-gondolkodóba estem. Vagy fél nyolc,vagy háromnegyed kilenc. A franc egye meg azokat a fránya számokat. Loura néztem,aki kisegített a bajból.
-Háromnegyed kilenc,ha megfelel-felelte szerelmem. Komolyan úgy beszél anyámmal,mintha valami királynő lenne. Na,nem is baj.
-Oh,természetesen. Viszont ha most nem haragszatok,el kell intéznem pár dolgot-állt fel.
Louis és én szinte egyszerre emelkedtünk fel helyünkről. Édesanyám az ajtóig kísért minket,majd miután elbúcsúzott Loutól,engem egy percre még visszahúzott.
-Nagyon jófej srácnak tűnik,Harold. Ne veszítsd el!-suttogott fülembe.
-Tudom,anya. Nem fogom-mosolyogtam rá és kiléptem az ajtón. Hazafelé azon gondolkoztam,mennyire szerencsés vagyok,mikor Louis egyszer csak megállt a kocsival egy háznál. Egy alak állt az ajtóban,de messze volt,nem egészen tudtam kivenni,ki is ő valójában.
Egy biztos:Louist még sose láttam ilyen idegesnek és feszültnek. Valami kibaszott nagy szarban van. A francba!