Soulmates

A pillanat

Képzelj el egy világot, melyben mindenki megtalálja a lelkitársát. Hogy hogyan? A csuklójukra a kiválasztottjuk neve íródik a 18. születésnapjukon. A tetoválás égetni kezd, amikor a lelkitársuk a közelükben van, a színek élénkebbek lesznek, szinte megváltozik az életük... Azonban vannak olyanok is, akiken valamilyen oknál fogva ez a jel nem jelenik meg, őket Lélektelennek hívják, ugyanis a legtöbb ember azt gondolja, hogy nekik azért nincs lelkitársuk, mivel lelkük sincs. A legtöbb Lélektelen árva, vagy az utcákon tengeti az életét. Mivel társuk nincs, és nem is lesz, egyedül nem tudják eltartani magukat. A tetoválásos rendszer eddig sosem tévedett, így a 18 évnél idősebb emberek mind boldog házasságban éltek, sohasem történt válás. Viszont egy bizonyos találkozás mindent megváltoztat.

-Gwendolyn, drágám mennünk kell! Hagyd a kicsiket, majd Mrs. Rosa elintézi őket!-kiabálta Mason a lépcső aljáról.

A nő gyorsan lesietett a lépcsőn.

-Bocsánat, csak még Rosie-t tisztába tettem. Mrs. Rosát megkértem, hogy fektesse le Rufust legkésőbb kilenckor. Azért este 10 körül visszaérünk nem?-kérdezte Gwendolyn, miközben a magassarkúját próbálta magára húzni.

-Nem vagyok benne biztos, de igyekezni fogunk.-válaszolta a férfi, majd felsegítette a feleségére a kabátot.

Mr. és Mrs. Crosby már több mint 10 éve boldog házasságban éltek. Amikor 18 éves korukban a csuklójukon megjelent a jel napokon belül megtalálták egymást. A lány már kiskorában is rajongott Masonért, de hogy még a lelkitársa is ő volt csak hab volt a tortán. A szülei azt mesélték, hogy égetni fog a tetoválása, és élénkebben fogja látni a világot, ha megismeri azt, akit az univerzum neki szánt, azonban ő nem érzett semmi ilyet. Tagadhatatlan volt, hogy valóban az ő neve volt ráírva a csuklójára, ezért is nem értette ezt az egészet. Természetesen boldog volt. Két gyönyörű kisgyermek édesanyja, egy csodálatos férjjel, akit neki szánt az ég... Mégis tudta, hogy valami nagyon nincs rendben.

Mire a Kristály Bálterembe értek, már nagyrészt az összes meghívott megérkezett.

-Gwendolyn!-ordította egy nyivákolós hang a háta mögül.

Mason, és a nő hátrafordultak.

-Nahát Hannah Néni! De régen láttam!-köszöntötte kedvesen Gwendolyn, de legszívesebben elfutott volna.

Hannah Nénit már az elmegyógyintézetben is kezelték valami komolyabb idegösszeroppanás miatt, így a nő reménykedett, hogy ma nem futnak vele össze, de úgy látszott, hogy a sorsnak más tervei voltak.

-Édesem, olyan jó, hogy találkozunk! Most végre elmondhatom a legújabb pletykákat!

Masonnek itt telt be a pohár, és mint minden kedves férfi kimentette magát.

-Elmegyek innivalóért. Kérsz valamit Szívem?

A nő megrázta a fejét, Hannah Néni beszélni kezdett. Gwendolyn egyszerűen nem hitte el, hogy a férje képes volt itthagyni ezzel az idegesítő nőszeméllyel. Nem is figyelte, hogy miről beszél. Épp körbenézett a teremben, amikor fájdalom nyilallt a csuklójába. Égető fájdalom. Azonnal odakapta a kezét, és felszisszent. Soha nem érzett ilyet. A tetoválása hasogatott. Lassan kezdte magában összerakni a képet.

-Gwendolyn minden rendben?-érdeklődött Hannah Néni aggódóan.

A nőt leverte a víz. Elkezdett hátrálni. A sajgás tovább erősödött, és ekkor hátulról beleütközött valakibe. A lány tálcája a lökés hatására a padlóra esett, illetve a rajta lévő pezsgőt tartalmazó üvegpoharak nagy csörrenéssel széttörtek. Gwendolyn gyorsan megfordult. Egy tejeskávé bőrű, eszméletlenül göndör hajú, őzikeszemű lány nézett vissza rá nagy meglepődéssel...egy Lélektelen, gondolta magában a nő, az összes felszolgáló az. A csuklójából azonban elszállt a fájdalom. Tudta, hogy nem szabad megszólítania egy Lélektelent sem, de nem tehetett mást...ez a lány másnak tűnt.

-Nagyon sajnálom...-kezdte, és lehajolt a földre, hogy felszedje az üvegszilánkokat, azonban az ismeretlen közbevágott.

-Kérem asszonyom, hagyja csak, majd én megoldom. Ez magára rossz fényt vet.-szólt közbe gyorsan a lány miközben letérdelt, és elkezte a tálcára rakosgatni a széttört üveget.

Sokan sugdolózni kezdtek körülötte. Érezte, hogy egyre több kutató szempár tapadt rá. Felvett mégegy üvegszilánkot, de olyan szerencsétlenül, hogy belevágott a tenyerébe, így az elkezdett vérezni. Az ismeretlen lány azonnal bepánikolt.

-Hölgyem...velem kell jönnie! Azt fogják hinni, hogy én okoztam sérülést Önnek...kifognak rúgni-az idegen gyorsan felpattant.-El kell látnom a sebet, mielőtt egy Felügyelő észreveszi! Kérem jöjjön velem!-könyörgött.

Gwendolyn émelyegni kezdett a vér látványától. Bólintott. A lány felé nyújtotta a kezét. A nő megfogta. Ahogy az ujjaik összeértek egy villamcsapásszerűség suhant végig Gwendolyn testén. Elképedve nézett az idegenre. Ő is ugyanolyan meglepett volt. Ezek szerint ő is érezte. A lány megrázta a fejét, és maga után húzva Gwendolynt megindult a tömegben. A bálterem egyik ajtaján kimentek, mely után az idegen egy kis ajtót kinyitva valamiféle szertárba vezette a nőt. Itt elengedte a kezét, és nekiállt gézt, illetve fertőtlenítőt keresni. Gwendolyn végig őt nézte. A csuklóján lévő tetoválás lüktetett.

-Mi a neved?-kérdezte, amire az idegen feléfordult, majd odament hozzá, és elkezdte kitisztítani a sebét.

-Nem oszthatom meg Önnel a nevemet. Ön számára nem is létezem.-válaszolta robotikus hangon a lány.

A nő elhúzta tőle a kezét, így az idegen végre ránézett. Ó azok a szemek.

-Nem a betanított válaszra vagyok kíváncsi, hanem a nevedre.

A lány mérgesen nézett rá.

-Ha megmondom folytathatom a kötözést?

-Igen.

-Abigail vagyok. És maga?

A nő visszaadta neki a kezét, így tovább folytathatta a lány a munkáját.

-Gwendolyn...

Abigail elmosolyodott. Illett hozzá a név.

-Szép neve van...-közölte, miközben az utólsó simításokat végezte a sérülés ellátásában.

A nő elpirult. Nem értette miért van rá ilyen hatással a lány.

-Köszönöm. A tiéd is gyönyörű ahhoz képest hogy....öhm...

Abigail bekötözte a vágást, majd hátrébb lépett.

-Ahhoz képest, hogy Lelketlen vagyok...-fejezte be a mondatot a lány.

-Sajnálom, én nem így...

-Nem érdekes, már megszoktam.-vágott újra közbe Abigail, majd odament az ajtóhoz, és kinyitotta.-Menjen csak, várja a tökéletes élete!

A nő érezte az iróniát a lány hangjában. Kisétált a nyitott ajtón, aztán visszafordult.

-Örültem a találkozásnak Abigail...

Azzal elment megkeresni Masont. A férfi halálra aggódta magát miatta. Valamiféle gyenge indokkal kimentette magát, és kiment a hatalmas kertbe. Leült egy üres padra, és felnézett a csillagokra. Sokkal fényesebben ragyogtak ma este. Sokkal intenzívebben.
Ekkor még nem sejtette, hogy ez az éjszaka az egész életét felforgatja majd.