Soulmates

Az étterem

Gwendolyn lassan kinyitotta a szemét. Körbenézett a szobában. Mason nem volt mellette, valószínűleg a kicsikkel játszott. Amikor ránézett az éjjeliszekrényére egy hatalmas csokor rózsát látott meg. Teljesen elképedt. Felült az ágyban, és kivette a virágok közül a kis kártyát.

Boldog házassági évfordulót Édes! Gondoltam, hogy el fogod felejteni ne aggódj, én így is szeretlek.
Mason

A 13. házassági évfordulójuk! Teljesen ki is ment a fejéből. Hogy felejthette el...

Mikor lement a lépcsőn, és befordult a konyhába Mason épp Rufussal főzött, Rosie pedig a földön játszott. A nő odament a férfihoz, és hátulról megölelte.

-Boldog Évfordulót Mase!-súgta a férje fülébe, mire az elmosolyodott.

-Boldog Évfordulót Kicsim!

Gwendolyn mosolyogva egy puszit nyomott Rufus feje búbjára, majd Rosie-hoz ment, és felvette, aztán újra közelebb lépett a fiúkhoz.

-Látom palacsinta készül. Nem egészségtelen ez egy kicsit reggelire?

Mason hátrafordult.

-Rufus ötelete volt az egész!

A kisfiú elsápadt, és leugrott a sámliról.

-Nem igaz Anya, Apa hazudik! Ő mondta, hogy csináljunk palacsintát!-hadarta gyorsan, miközben Gwendolyn próbálta visszatartani a nevetését.

A nő leguggolt Rufushoz, Rosie-val a kezében.

-Na jó megengedem, hogy most az egyszer ilyet együnk reggelire, ha elviszed kezet mosni a hugodat.

A kisfiú megfogta Rosie kezét, és szinte kisprintelt vele a konyhából. Mikor a gyerekek eltűntek Mason a felesége felé fordult, és megcsókolta.

Gwendolyn a bál óta furcsán érezte magát. Olyan volt, mintha megváltozott volna. Nem is értette, hogy mi történt. Tudta, hogy szörnyen fájt a tetoválása, pont azelőtt mielőtt Abigailbe beleütközött, de amikor másnap megnézte ugyanúgy Mason neve állt rajta. Talán ezt kellett volna éreznie akkor is, amikor a férfit először meglátta? Egyszerűen fogalma sem volt. De egy dolog biztos volt. Soha többet nem fog találkozni a lánnyal, így emiatt igazán nem kell aggódnia...végülis...az univerzum sosem téved...

-Még mindig nem hiszem el, hogy képes voltál pont a Rogers-be helyet foglalni!-mondta izgatottan Gwendolyn, miközben a pincér az asztalukhoz kísérte őket.

Mason kihúzta a nő székét, majd miután helyet foglalt ő is leült vele szemben.

-Úgy gondoltam, hogy ez mégiscsak egy különleges alkalom. Elvégre a 13. házassági évfordulónk. Reménykedjünk, hogy nem történik semmi szerencsétlenség velünk ebben az évben, hiszen a 13 egy balszerencsés szám.-közölte viccelődve Mason.

Gwendolyn megpróbálta idegességét egy mosoly mögé rejteni.

-Igen...reménykedjünk-a nő hangja megremegett.

A férfi mosolyogva átnyúlt az asztalon, és megfogta a kezét.

-Hé...nyugalom...csak vicceltem, tudod milyen vagyok...nem kell komolyan venni...

A nő épp válaszolt volna, amikor fájdalom nyilallt a csuklójába. Elhúzta a kezét Masontől.

-Kicsim minden rendben?-kérdezte aggódóan a férfi.

Gwendolyn nem tudott válaszolni. Szörnyen fájt a csuklója, pont ahol a tetoválás volt. Ekkor csapott bele a felismerés. Itt van Abigail.

-Jó estét! Ma én leszek a pincérük. Sikerült választaniuk?-érdeklődött egy kedves női hang.